Az albumhoz
Maria Husmann immár három évtizede elkötelezett előadója a dalaimnak, szinte minden szoprán hangra készült művemet elénekelte. A 90-es években találkoztunk Berlinben, abban az időben, amikor a Lichtenberg aforizmákra írt dalcikluson kezdtem dolgozni, eredetileg szóló énekhangra. Maria-nak fontos szerepe volt a mű első (1996) és későbbi (1999) formájának létrejöttében. A berlini bemutatón 1999 novemberében az ő ötlete nyomán került a műbe a nagybőgő szólam, amelyet Cristian Sutter játszott. A mű Maria Husmann és Niek de Groottal való közös munkánk során 2019 óta is változott: a mostani felvétel alkalmából a nyomtatásban már megjelent kottából kiindulva ismét átdolgoztam a sorozatot. A felvétel ezt a változatot tartalmazza. Nagy örömömre rákerültek az albumra az utóbbi hat évben írt zongoradarabjaim közül a számomra legkedvesebbek is.

Kurtág György

Megjegyzések
Kurtág György megjegyzései az „Einige Sätze aus den Sudelbüchern Georg Christoph Lichtenberg” (Op. 37a) ciklushoz, melynek bemutatóját a Wissenschaftskolleg zu Berlin (tudósok, művészek számára alapított alkotóház) eseményeként rendezték meg 1999-ben. Kurtág György 1993-94 és 1994-95 után 1998-99-ben a Wissenschaftskolleg zu Berlin ösztöndíjasa volt. „Egy anekdotikus előzmény. Annette Lepenies (Hieronimi) és Wolf Lepenies, a berlini  Wissenschaftskolleg rektora egy alkalommal meghívott minket és Walter Levint (hegedűművész, a LaSalle Quartet vezetője, tanár). Walter Levin ott, 1995-ben megkérdezte, hogy érdemes-e megvenni Lichtenberg műveinek új kiadását. Valamennyire ismertük a korszak irodalmát, de Lichtenberg nevét 
korábban nem hallottam. Ezután Wolf Lepenies felolvasott néhány mondatot tőle és fantasztikus volt, hogy éppen melyeket választotta ki, illetve az is, ahogy felolvasta azokat. Az egyik mondat így hangzott: „Az amerikai, aki felfedezte Kolumbuszt, szörnyű felfedezést tett”. Másnap kölcsönkértem Lichtenberg köteteket, és amit nagyon izgalmasnak találtam, szinte kivétel nélkül átmásoltam a jegyzetfüzetembe. Egy évvel később Maria Husmann-nal a Kafka-töredékeken dolgoztunk. Akkorian már Bécsben éltünk és Maria odaköltözött hozzánk. Február volt, éppen a 70. születésnapomat ünnepeltük, Berlinben pedig egy koncertet terveztek az „emlékemre”. Aztán hirtelen, ahelyett, hogy Mariával a Kafka-töredékeken dolgozhattunk volna, nagyon hosszú időre influenzások lettünk. Maria vett gondozásba és ahelyett, hogy dolgozott volna, ápolt minket. Mivel mindinkább világossá vált, hogy nem lesz alkalmunk megjelenni a berlini koncerten, legalább egy üzenetet akartam küldeni, és elkezdtem dolgozni a Lichtenberg aforizmákon. Félig ágyban. Félig ágyban, igen. Aztán Maria elénekelte a szólóváltozatot a Berlini Filharmóniában. Eredetileg csak szoprán szólóra írtam, de Maria a biztonság kedvéért egy kis kíséretet szeretett volna, megkérte a Berlini Filharmonikusok nagybőgősét, Klaus Stollt, aki improvizált valamit, igen humorosan. (Azóta Maria mindig ragaszkodik ahhoz, hogy legyen valamilyen támasza.) Időközben a kiadóm megjelentette a szóló verziót, azzal a megjegyzéssel, hogy „az isten szerelmére kérem, ne énekeljék el mind a 22 darabot egyszerre, mert az elviselhetetlen volna, egyszerre maximum csak hatot vagy hetet, ahogy a Touropa is mondja”. Így született meg a szóló verzió. Aztán, néhány hónap múlva, Maria nem hagyott békén, és azt mondta: „Feltétlenül szeretnénk a duó verziót, már improvizálok is Christian Sutter nagybőgőssel, és meg is akarjuk mutatni neked”.  A berlini Wissenschaftskolleg-ba jöttek dolgozni, és ott, a garázsban egész éjszaka improvizáltunk. Aztán Christian Sutter visszatért Bázelbe, én pedig le akartam jegyezni, amit improvizáltunk, de végül valami  egészen más vált belőle, és most úgy tűnik, hogy ez a 22 dalból álló ciklus működik. Borzasztóan nehéz a nagybőgősnek, de az énekesnővel való közös játék is nagyon nehéz. Sajnos csak egy napunk volt próbálni, újra a garázsban dolgoztunk, jóval éjfél utánig. Most hallani fogjuk, hogy mire jutottunk.” (1999. november 12.)

Aforizmák
Georg Christoph Lichtenberg 1742-ben született. 1764-ben, édesanyja halálának évében kezdte vezetni Sudelbuch-jait, Klitterbuch-jait. Olyasféle füzetek, irkafirka-könyvek voltak ezek, melyeket Lichtenberg nem a nyilvánosságnak szánt és ennek megfelelően csak halála (1799) után, az utókortól kapott 
Aforizmák összefoglaló cím alatt jelenhettek meg. Egyik, 1775-1776-ban kelt aforizmájában például így írt: „Semmi sem áldásosabb a lelki nyugalomra, mint ha valakinek semmiről sincs véleménye”. Jeles kortársa és tisztelője, Johann Wolfgang von Goethe úgy vélte, hogy „ahol Lichtenberg viccel, ott igazán 
komoly probléma rejtőzik.” Az egyik csípős és igen epés megjegyzése szerint pedig „nincs csalárdabb és gonoszabb teremtmény a Nap alatt a szajhánál, aki kora előrehaladtával lesz vakbuzgó hívő. Mivé vedlettek át vajon a szajhák a régi időkben? Vagy akkoriban is voltak már szentfazekak?” (Tatár Sándor fordítása. Georg Christoph Lichtenberg: Aforizmák, T-Twins Kiadó, 1995)
Bár Lichtenberg tudományos művei maradandó értékűek, igazi jelentőségét mégis aforizmáinak köszönheti. Christoph Hein (Kurtág György Die Stechardin című második operájának szövegírója) így írt róla: „Georg Christoph Lichtenberg matematikát, fizikát és filozófiát tanult. Fizikusként,  természettudósként, matematikusként és íróként tevékenykedett, és ő volt a kísérleti fizika első német professzora. Úttörő szerepe volt oktatóként, mivel a korabeli szokásokkal ellentétben ő az előadásai során is végzett kísérleteket. Papírsárkányokat feleresztve mutatta be hallgatóinak a viharok  elektromosságát, a ballonos repülést pedig gázzal töltött sertéshólyagokkal modellezte. Őt tartják a német nyelvű aforizma atyjának. 1764-től kezdve Lichtenberg három évtizeden át több ezer apró gondolatát írta le több füzetbe, ezeket ironikusan firkafüzeteknek (Sudelbücher) nevezte. A nem ritkán epésen fogalmazott jegyzetek egyszerre tanúskodnak enciklopédikus tudásról, szkeptikus megfigyelőképességéről és a minden új  iránti nyitottságról. A Sudelbücher-eket Lichtenberg nem publikálta, a kortársak nem ismerhették meg azokat aforizmákat, melyek miatt ma Németországban és az egész világon csodálják életművét. Ő volt az egyik legnagyobb német filozófus, de ellentétben a rendszereket alkotó filozófusokkal, mint amilyen Kant, Hegel vagy Marx, a gondolatokat szándékosan töredezett formában és elszórtan fogalmazta meg, de ezáltal nem lettek nehezebben érthetőek, olvasásuk pedig kifejezetten élvezetes.Lichtenberg egész életében egyre súlyosbodó gerinctorzulásban szenvedett, ami fokozatosan elnehezítette légzését és emiatt gyakran hónapokig ágyhoz kötötten kellett élnie. A gerinctorzulás miatt púpos és alacsony termetű volt, körülbelül 140 cm magas. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy nyomorúságos körülményeit firkafüzeteiben ironikusan kommentálja: „Más emberekhez képest nálam a szív legalább egy lábnyomnyival közelebb van a fejhez, ezért vagyok olyan nagylelkű.  A döntéseket még azon melegében meg lehet erősíteni.” Lichtenberg néhány aforizmája mintha a közelmúlt világszerte megtapasztalt konfliktusainak ismeretéről árulkodna: „Tegyük fel, hogy egy reggel arra ébredünk, hogy minden embernek hirtelen ugyanolyan lett a bőrszíne és ugyanaz lett a hite. Délre garantáltan új előítéletek lennének”.
Az első megfogalmazásukban még kíséret nélküli dalok első darabja (Die Kartoffeln – A burgonyák) 1996. február 5-én, a két utolsó, a 21. (Touropa) és a 22. (Ein Gourmand – Egy ínyenc) március legelején készült el. Kurtág ekkor még nem adott mindegyik tételnek címet, magát a sorozatot pedig nem tekintette teljes egészében előadandó ciklusnak. A tételek a mű 1998-as kiadásában a komponálás időrendjében követték egymást. Ezt a szólóváltozatot Maria Husmann mutatta be Berlinben. Az új, 1999-ben befejezett változat (a művet Kurtág Annette és Wolf Lepeniesnek dedikálta) nyomtatott kiadásában már minden tételhez tartozik egy-egy cím és a dalok sorrendje is rögzült. A nagybőgő szólamának igen sokrétű a funkciója, kísér, elő- és utójátékokat szólaltat meg, atmoszférateremtő hangszíneket varázsol, de mindenekelőtt az énekes dialógus- és vitapartnere. Az Einige Sätze aus den Sudelbüchern Georg Christoph Lichtenberg legközelebbi rokona a Tandori-versek nyomán, szopránénekesre és hegedűre írt Eszká emlékzaj (1974-1975), de legalább annyira concerto is, mint a Bornemisza Péter mondásai (1963-1968) és mélyen személyes, mint a Kafka-töredékek (1985-1987). 
A hallgatót már az első találkozás alkalmával megragadják a zene markáns és keresetlennek ható gesztusai, Lichtenberg nyelvi leleményeinek, játékosságának akusztikus tükröződései, a viccet poentírozó fogalmazásmód. Lichtenberg szerint „úgy vagyunk a viccekkel, mint a zenével; minél többet hallunk, annál finomabb és rafináltabb csavarásokat várunk tőlük”. A várakozást, hogy a többszöri meghallgatás nyomán a zene finomszerkezete mind plasztikusabban tűnjön fel, Kurtág tökéletesen kielégíti. Goethétől kölcsönözve a gondolatot, a Lichtenberg-dalok zenei viccei komoly problémákhoz vezetnek. A bő három évtizeden át írt Lichtenberg-füzeteket egy jellegzetes alkotói módszer, gondolkodói magatartás, illetve egy belső érzelmi-szellemi szükséglet lenyomatának is tekinthetjük. Hasonló szerepet játszik Kurtág György pályáján az eredetileg pedagógia célokat szem előtt tartó Játékok című, több füzetből álló zongorasorozat, melyről maga Kurtág írta egy alkalommal, hogy „életem naplószerű rövid dokumentumai”. De ugyanilyen naplószerű és végtelenül személyes feljegyzéseknek tekinthetjük a különböző hangszerekre, hangszeregyüttesekre írt Jelek, játékok és üzenetek összefoglaló cím alá besorolt több tucat hosszabb-rövidebb tételt is. Az Aphorismen című lemezen szereplő hat zongoratétel Kurtág György alkotóművészi világának lélekemelő pillanatfelvételei. A Játékok 1979-ben megjelent 3. füzetébe Kurtág több, egykori tanára, Farkas Ferenc előtt tisztelgő kompozíciót is felvett. Az Hommage a Farkas Ferenc (2) foszlányok egy kolinda emlékképéből című darabban töredezetten megidézett dallam egy Romániában jó ismert karácsonyi ének (O, ce veste minunată), melyet Kurtág még a Lugosban töltött iskolai évek alatt ismert meg. A Játékok tételei közt sok személyes – köszöntő, búcsúzó, emlékező – üzenet, feljegyzés található, a címzettek között barátok, családtagok, zenészkollégák vagy régebbi korok mestereinek neveivel találkozhatunk. A 2020-22-ben komponált À la mémoire de Marcel Beccaccia, a Búcsú barátomtól, Wilheim Andrástól és a Márta ligatúrája című darabok a Játékok (megjelenés előtt álló) XII. füzetében kaptak helyet. Kurtág György számos átiratot készített mások mellett Machaut, Purcell, Bach vagy Muszorgszkij műveiből, a Kurtág Mártával közös előadásokat pedig kivételes atmoszférájú kamarazenélésként őrzi az emlékezet. A lemezen elhangzó két Bach-tétel (a Das alte Jahr vergangen ist korál és a C-dúr hegedű szólószonáta Largo tételének) felvétele mélységesen megindító: a második átiratot Kurtág György immár egyedül szólaltatja meg.

Molnár Szabolcs

Kurtág GyörgyZeneszerző, zongoraművész, tanár. 1926 február 19-én született Lugoson (Románia), zenei tanulmányait Temesváron végezte, zongoratanára Kardos Magda, zeneszerzéstanára Max Eisikovits volt. A második világháború után Budapestre költözött, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál (zongora), Weiner Leó (kamarazene), Veress Sándor és Farkas Ferenc (zeneszerzés) növendéke volt. 1957–1958-ban Olivier Messiaen és Darius Milhaud kurzusait látogatta Párizsban, a legnagyobb hatást azonban a pszichológus Marianne Stein tanítása gyakorolta rá. Kurtág zenepedagógusi munkáját 1967-ben kezdte a budapesti Zeneakadémián, valamint rendszeresen tartott kamarazenei mesterkurzusokat Európa több országában, valamint az Egyesült Államokban. Számos magyarországi és nemzetközi díj kitűntetettje, zongoraművészként rendszeresen lépett fel feleségével, Kurtág Mártával (1927-2019). 
A nemzetközi zenei világ 1981-ben figyelt fel zeneszerzői munkásságára, A boldogult R. V. Truszova üzenetei című műve egycsapásra ismertté tette és számos meghívást, felkérést kapott, a legnevesebb zenei központokban dolgozott. Samuel Beckett drámája nyomán írt első operáját – Fin de partie – 2017-ben fejezte be és egy évvel később a milánói La Scalában mutatták be. Kurtág György 2015 óta a Budapest Music Center épületében él, komponál és tanít. 

Maria Husmann
Operaénekes, rendező, énektanár; 22 évesen a Hamburgi Állami Opera, majd később a Stuttgarti Állami Opera tagja lett, ezt követően – elsősorban a 20/21. századi zene specialistájaként szabadúszóként vendégszerepelt a nemzetközi opera- és koncertéletben. Fontos alakításai közé tartozik Lulu (Alban Berg: Lulu), Marie (Bernd Alois Zimmermann: Die Soldaten; Katonák), Fräulein (Aribert Reimann: Die Gespenstersonate; Szellemszonáta), Lucile (Gottfried von Einem: Dantons Tod; Danton halála), Jenny (Kurt Weill: Mahagonny városának felemelkedése és bukása) és Tye szerepe (Philipp Glass: Echnaton). Az Opernwelt magazin 2004-ben a legjobb németországi operaénekesnőnek választotta, Ausztriában pedig a legjobb 20. századi operaénekesnő díját kapta meg. Társadalompolitikai témájú programjaival több nagy színházban és nemzetközi fesztiválon vendégszerepelt. Olyan jelentős zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Luciano Berio, George Crumb, Fausto Romitelli, Giorgio Battistelli, Aribert Reimann, Hans Werner Henze, Philipp Glass vagy Brett Dean. Maria Husmann 2023-ban alapította meg a Maria Husmann Alapítványt, amelynek célja, hogy fiatal énekesekkel együttműködve népszerűsítése az új zenét. Több mint 30 éve mély barátság köti Kurtág Györgyhöz és a néhai Kurtág Mártához. Szerte a világban énekelte Kurtág vokális ciklusait, többek között a Négy capricciót a milánói La Scalában. 2023 és 2025 között Kurtág György Christoph Hein librettójára írt második operáját (Die Stechardin) Maria Husmannnal együttműködve komponálta. A darab bemutatójára 2026. február 20-án került sor Budapesten, a zeneszerző 100. születésnapján.

Niek de Groot
A holland Niek de Groot a mai klasszikus nagybőgőjáték egyik vezető előadóművésze. Tíz éven át volt a Royal Concertgebouw Orchestra szólamvezető nagybőgőse, majd 2006-tól a kamarazenének és szólókarrierjének szentelte magát. 1996 óta a németországi Essen Folkwang Művészeti Egyetemének 
professzora. Tanulmányai befejeztével a kanadai Banff Centre for the Arts növendékeként képezte tovább magát, olyan neves csellistáknál tanulhatott, mint Frans Helmerson és Lluìs Claret.  Az EMI, a BIS, az Audite, az Orlando Records, a Kairos és a Nimbus kiadók számára készített szólófelvételeivel kivívta a kritikusok elismerését. Legutóbbi stúdiómunkái között szerepelnek Sebastian Fagerlund és Anders Nilsson kifejezetten az ő számára írt versenyműveinek felvétele. A kortárs zene lelkes híveként olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Stockhausen, Saariaho, Rihm, Vasks, Gubajdulina és Fagerlund, a közös munka eredményeként gazdagodott a nagybőgő repertoárja. Kurtág Györggyel való művészi együttműködése 1987-re nyúlik vissza. Maria Husmann énekesnővel és Kurtággal 1994 óta dolgozik közösen a zeneszerző kompozícióin. Karrierje során Niek de Groot kiváltságos helyzetűnek érezhette magát, hiszen Cerutti, Bajoni, Candi, Amati, Montagnana és Degen ritka mesterhangszerein játszhatott. Egyedi gyártású vonói Jochen Schmidt műhelyéből valók.