KARJA | RENARD | WANDINGER Caught In My Own Trap

BMCCD328 2024

Egy hagyományos felállás korántsem hagyományos zenéjét mutatja be a Caught in My Own Trap, amelyen Kirke Karja triójának három különböző országból származó tagjai kifejezetten a kortárs jazz rajongóit célozzák meg, a legabsztraktabb avantgárd zenei struktúráktól a legérzékibb szépségig terjedő számokkal.
A trió tagjait az észt zongorista-zeneszerző Kirke Karja hívta össze, társai a francia nagybőgős Étienne Renard és a berlini dobos, Ludwig Wandinger. 2021-ben a Europe Jazz Network konferenciáján játszottak, míg 2023-ban a rangos brémai jazzahead! showcase-en is bemutatkozhattak. Második lemezük gerincét ismét Kirke Karja kompozíciói adják, sokszor erős kortárszenei hatásokkal, improvizációkkal. A szigorú szerkesztés mögött nemritkán végletes érzelmek húzódnak meg, és jellemzően hatalmas energiatöltet fűti a karakterükben elég különböző, gazdagon színezett szerzeményeket. 
A 2014-ben az észt Young Jazz Talent Awarddal kitüntetett Kirke Karja kvartettje élén, illetve a Pae Kollektiv, a Heliotrope vagy a Captain Kirke vezetőjeként már a 2010-es években bejárta Európát, és neves zenészek hívták meg produkcióikba. A sokrétű együttműködéseken túl 20-21. századi szerzők műveiből összeállított szólókoncerteken klasszikus és kortárs zenei érdeklődésének is hangot ad, és kamara- és zenekari darabokat komponál.
Amilyen fiatal, Étienne Renard rövid idő alatt olyan nélkülözhetetlen tagjává vált a párizsi színtérnek; első nagyobb sikereit a díjnyertes Thibault-Gomez Quintetben aratta, azóta Paul Jarrett partnere is lehetett egy albumon, legújabb lemezét pedig Benoît Delbecq zongoratriójával, a Triple Feverrel készítette el.
Ludwig Wandinger a dobszett mellett Jim Black, Wanja Slavin, Petter Eldh, Lucia Cadotsch és Ken Vandermark tettestársa, de egyre gyakrabban próbálja ki magát a kísérleti elektronika világában, illetve tűnik fel vizuális művészként és producerként is. 

 


Előadók

Kirke Karja – zongora
Étienne Renard – nagybőgő 
Ludwig Wandinger – dob


Produkciós adatok

Zeneszerző: Kirke Karja; illetve Kirke Karja, Étienne Renard, Ludwig Wandinger (1, 2, 5, 10, 11) 

Felvétel: BMC Stúdió, Budapest (2023. március 19-20.) 
Hangmérnök, keverés, master: Siim Hiob

Borítóterv: Natter Anna / Cinniature

Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás 

Támogató: Észt Kulturális Alapítvány 


Ajánlók

Mario Borroni - CitizenJazz (fr)

John Sharpe - All About Jazz (en)

x - Donos kulturalny (Pl)

Olasz Sándor - riff.hu (hu)


3500 HUF 11 EUR

Karja | Renard | Wandinger: Caught In My Own Trap

01 Take My Tender Heart 5:16
02 Sweat 5:20
03 Seiklus 3:32
04 Foam 6:55
05 Soda 2:23
06 Margaret 5:31
07 Piano Interlude 4:20
08 Prelude 7:42
09 First Last Dance 3:22
10 Double Bass Interlude 4:39
11 Pollock 2:04
12 Runder Sadness 3:52
Teljes idő 55:02

Online terjesztők listája



Képzeljünk el egy zongoratriót hagyományos jazz-szókincs vagy hatás nélkül. Képzeljünk el egy triót, amely nem azért létezik, hogy könnyed hangzású közhelyeket kínáljon a hallgatóknak, mégis magával ragadja és elbűvöli őket. Képzeljünk el egy triót, amely „biztonsági háló” nélkül működik, amiben az alapállás látszólag a kockázat- és rizikóvállalásról szól, de a valóságban ez messze nem így van; egyszerűen csak visszaadják a zenét, ahogyan azt hallják. Üdvözöljük a  hallgatókat, ezt az albumot tartják a kezükben.

Kirke Karja zongorista-zeneszerző mellett Etienne Renard nagybőgős és Ludwig Wandinger dobosütőhangszeres alkotja a zenekart. A trió 2020 februárjában alakult meg az észtországi Tallinnban, ahol Kirke azt tervezte, hogy koncertet ad és felveszi a debütáló albumukat The Wrong Needle címmel. A következő fellépésre 2021 szeptemberében került sor a European Jazz Network konferencián. Kirke így emlékezett vissza: „Két komoly próbanapot tartottunk, és emlékszem, hogy a szettünk után fájt az alkarom, egyáltalán nem voltunk kíméletesek a testünkkel. Ez volt a kezdete a triónk koncertéletének, rengeteg meghívást kaptunk”. Ezt az előadást látva nincs is mit csodálkozni a meghívásokon.

Ez a trió határtalan vehemenciával játszik, egyszerre finomam és tüzes intenzitással, amit képesek fenntartani és hosszasan tovább feszíteni, vagy inkább kiélvezni a robbanás gyönyörét. Kirke és Etienne 2018 óta játszanak együtt, és Ludwig váratlan felfedezése egy véletlenszerű berlini koncerten végleg megerősítette a szóban forgó trió ötletét. Kirke: „Az az igazán »cool« a Ludwiggal és Etienne-nel folytatott munkában, hogy mindig vannak ötleteik a zene továbbépítésére. Amikor új kompozíciókkal érkezem, mindig tudják, »hogyan« kezeljük az anyagot”.

Az új generáció működésmódja ez; a legjobbat adni a zenének, a legjobbat adni a közös alkotásnak, mindig 100%-on. Ludwig interjúit idézve: „ebben a trióban valóban reagálunk egymásra… soha nincs olyan érzésem, hogy az én  hozzájárulásom semmit sem jelent”. Kirke így emlékszik vissza egy Etiennenel folytatott beszélgetésre: „Szerinte az egyik basszusmenet nagyon nehéz, mire azt válaszoltam, hogy leegyszerűsíthetjük, valamit átalakíthatunk, vagy néhány  hangot akár ki is hagyhatunk. Mire Etienne: Inkább meghalok, minthogy csaljak!”

Ez egy nagyszerű zongoratrió. Az improvizációhoz való hozzáállás és Kirke kompozíciói új és sajátos térbe helyezik az ősi trióhangszerelést. A hangzása legelsősorban zenekari, hallgatóként hihetetlenül könnyű belevetni magam, hogy kapcsolódjak a világához. Mivel az első hallgatásnál megfogott, nehéz volt újra elfogulatlanul és nem rajongóként hallgatnom. (Nos, nem ez a nagyszerű zenekarok és albumok ismérve és lényege?)

Első benyomások…

Kirke elképesztően ért a sűrített ritmizáláshoz, ami ugyanakkor tágas tér érzését kelti. Arpeggiofutamok tűnnek fel és illannak el, vad akkordmenetek tesznek fel kérdéseket vagy kínálnak fel csendet.

Ludwig ütéstechnikája és ritmikai pontossága a csend használatával kombinálva éri el, hogy a zene megragadóan, sokszínűen, erőteljes hangszerhasználattal jusson el bárhová, ahová csak kell.

Etienne mindeközben a trió különböző szerkezeti rétegei, érzelmi csúcsai és völgyei között lavírozik könnyedén, egy-egy hangtól széles, őrjöngő ívekig sokféle színnel kommentálva a zenei folyamatot.

Számonkénti benyomások... (Ha az olvasó még nem hallgatta végig a lemezt, ne olvasson tovább, nehogy lelőjem a poént.)

Take My Tender Heart... Meditáció, invitálás. Valami lassan, baljósan közeledik, de a zene hívogató marad. Ellenpont és kommunikáció, tér és állítások… ezzel a számmal a trió leteszi személyes névjegyét.

Etienne és Ludwig a Sweat elején beszélget, de hamarosan belép Kirke egy intenzív üzenettel, amely új kereteket ad a párbeszédnek. Mindenki tartja magát a saját t örténetéhez, miközben azért megosztja egymással a részleteket és a csend pillanatait is, ami természetesen felépülő csúcspontokat eredményez.

A Seiklus egy szépségesen botladozó dallam, széles ívet ír le, egyszerre következetes és következetlen ütem pedig völgyeket váj és lavinákat zúdít az útra.

A trió csodálatosan frazeál uniszónóban, ami teljes mértékben meg is mutatkozik a Foam dallamában. Etienne zongora- és dobakkord-sorozat fölé szőtt szólója egyszerre feszes és laza, miközben teret hagy hangszere kibontakozásának is. A végső, zuhatagszerű dallam magával ragadja a zenekart a messzeségbe.

A Soda vizualitásával, rajzosságával fogott meg, a kompozíció mesterien fokozza a feszültséget.

A Margaret hangulatilag Ligeti György egyik szólózongorára írt darabjára emlékeztet, de sokkal funkosabb és dögösebb, ugyanakkor ritmikailag tágasabb. A nagybőgő és a zongora duója után alig észlelhetően lép be Ludwig, hogy asszisztáljon a dal kiteljesedéséhez, amely éppoly drámaian, mint amilyen hirtelen ér véget.

A Piano Interlude újabb ragyogó példája valami baljóslatúnak, ami mégis hívogató és tágas. Időt ad a hallgatónak, hogy interakcióba léphessen és reagálhasson erre az átgondolt, harmonikus és dallamos kompozícióra. 

A nagybőgő és a zongora uniszónója egyszerre feszült és kifejezetten szórakoztató, érdemes kiélvezni! Számomra a Prelude a lemez csúcspontja.

Felhívás valamire... kitérés, összefonódás, elkerülés... interakció a javából, a First Last Dance ezt a hangzó balettet idézi meg erős zárlattal.

A nagy ívű album végéhez közeledve Etienne egy meditatív tágasságba hívó mélyhangot pendít meg, ami egyszerre lélekteli és tapintatos. Többhúros vonókezelése megragadó és titokzatos történetet sző.

A Pollock fegyverbe hívás: a trió közösen megfogalmazza érveit, majd amilyen gyorsan összegyűltek, szét is szóródnak.

Kirke adja meg a Runder Sadness alaphangját, mely az album mozgékony és hangulatos záródala. Ludwig egy finoman botladozó, de stílusos keringővel lép be, Etienne a maga hangjait teszi hozzá a párbeszédhez, amely túl gyorsan vet véget az albumnak.

(Ezt úgy a legegyszerűbb orvosolni, ha újra lejátsszuk az albumot…)

„2023 áprilisában azzal kísérleteztünk, hogy a triólemez anyagát hogyan lehet hangszerelésben kitágítani, így a Karja/Renard/Wandinger goes XL nevű szeptettel játszottuk el. Meghívtuk Sun-Mi Hongot, Elias Stemesedert, Felix Henkelhausent és Verneri Pohjolát is – mindannyian barátaink és hőseink a zenében és az életben egyaránt. Remélem, hogy a jövőben trióként más zenészekkel és zenekarokkal is együtt tudunk majd működni.”
Ezt egyszerűen ígéretnek veszem, Kirke, hogy még több nagyszerű zenét fogsz alkotni.

Jim Black
dobos, zeneszerző, pedagógus
2023. október 18.