Szerző/Előadó:Kurtág György
 Cím:Kurtágék Kurtágtól játszanak
(P) 2016 
Egyre kevesebben azok a szerencsések, akik élőben, pódiumon hallhatták Kurtágék évtizedekkel ezelőtti zongorázását. Emlékezhetnek, mely darabok kötődnek a szerzőhöz, s melyek Kurtág Mártához. Felidézhetik azt a hihetetlenül minőségi és érzékeny zongorahangot, ami mindenkor jellemezte játékukat – talán ebből ad vissza legkevesebbet a lemez. De hiánytalanul felmutatja a világos formálást, a struktúra-érzékenységet, az agogika árnyaltságát és elképesztő hajlékonyságát – a művészi teljességet. Több tehát e lemez puszta dokumentumnál. Ám abból a szempontból kétségtelenül dokumentum is, hogy őrzi az előadóművészet egy nagy korszakának talán utolsó pillanatát, amikor is a tradíció még hiánytalanul épült bele az újba, megmutatva, hogy a történet folytatódhat, nincs törés. Kérdés, persze, hogy nem múlt-e el immár jóvátehetetlenül ez a pillanat? Eldöntéséhez azonban, szerencsénkre, megvannak az ehhez hasonló fogódzók, mint ez a lemez, amely így – az egyik kompozíció címét idézve most – egyfajta „Kalandozás a múltban”.

Wilheim András


Részletek a Játékok zongoraciklusból
01. Szoltsányi György emlékezete (V/43)
2:27
02. Vass Lajos emlékére (VI/38)
1:39
03. Lendülettel (III/59)
0:27
04. Hommage à Mihály András (III/58)
0:42
05. Árnyjáték (4) (Hommage à Somlyó György) (III/56)
1:29
06. Útvesztő D (III/53)
0:26
07. Csend (Hommage à Szervánszky) (III/36)
0:33
08. Hommage à Petrovics (III/27)
0:30
09. Hommage à Domenico Scarlatti (III/40)
0:27
10. Harmonica (Hommage à László Borsody)
0:38
11. Konok Ász (III/60)
0:52
12. Hempergős (III/16)
0:25
13. Árnyjáték (3) (III/18)
0:43
14. Hommage à Kabalevszkij (II/17)
0:23
15. Hommage à Kurtág Márta (III/50)
0:55
16. Tenyeres (1) (I/2)
0:18
17. Palm Stroke (2) (I/2)
0:23
18. „Az elme szabad állat…” (II/4)
0:46
19. Játék a végtelennel (III/2)
0:37
20. Scherzo (III/9)
0:15
21. Virág az ember... (2) (I/10)
0:32
22. Harangvirág (II/23)
0:35
23. Bogáncs (III/14)
0:23
24. Nyuszicsököny (III/44)
0:44
25. Mikrorondo (I/19)
1:12
26. (messzenéző szép könyöklő) [= 12 Microludes no. 10] (II/42)*
0:39
27. Hommage à André Hajdu [= 12 Microludes no. 11] (II/43)*
0:27
28. Arckép (2) (III/12)*
1:00


Szvit négy kézre (1950-51)
29. I. Vivace*
0:44
30. II. Andantino*
1:08
31. III. Tempo di Minuetto*
0:44
32. IV. Con fuoco*
0:45


Részletek a Játékok zongoraciklusból
33. Kéz a kézben (Hommage à Sárközy) (IV/3)*
3:19
34. Pöttyön pötty (Hommage à Sáry László) (IV/5)*
0:56
35. Hommage à Verdi (sopra: Caro nome che il mio cor) (I/4)*
1:56
36. Hommage à Halmágyi Mihály (IV/6)*
1:31
37. Kalandozás a múltban – Ligatura Ligetinek (VII/26)
2:02
38. Antifona Fisz-ben (II/34)
0:41
39. Sirató (2) (III/38)
0:46
40. Sirató (VIII/7)*
0:48
41. Kósza gondolatok az Alberti-basszusról – Szőllősy Andrásnak (VII/14)
2:33
42. Nyuszicsököny (III/44)
0:49
43. Virág az ember… (Mijakónak) (VII/41)
1:17

Összidő: 40:49
Előadók
Kurtág György - zongora (3-28, 29*-36*, 40*,41-42)
Kurtág Márta - zongora (1, 2, 29*-36*, 37-39, 40*, 43)
Produkciós adatok:
A felvételeket a Magyar Rádió készítette: 1988. december 19. (1); 1993. január (2); 1978. november 20. (3-28, 33-35); 1955. február 16. (29-32); 2001. június 23.
(36-43, koncertfelvétel).
Master: Komesz Zsolt
Zenei szerkesztő: Wilheim András
Editálás: Szabó Viktor
Borító: Huszár László / Greenroom

Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás

A lemez az MTVA-val együttműködésben, a Emberi Erőforrésok Minisztériuma támogatásával készült.


Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu - CD 1 / CD 2

Patrick Rucker - The Washington Post (en)
Raul da Gama - JazzdaGama (en)
Andrew Timar - theWholeNote (en)
Jonathan Woolf - MusicWeb International (en)
Franpi Barriaux - Franpisunship.com (fr)
Laurent Bergnach - Anaclase (fr)
Francesco Fusaro - Il Corriere Musicale (it)
José Antonio Tello Sáenz - Scherzo (pdf) (es)
AvN - vpro.nl (nl)
Łukasz Kaczmarek - Muzyka21 (pl)
Robert Ratajczak - LongPlay (pl)
Jan Hocek - Harmonie (cz)
Z.K. Slabý - UNI (cz)
Sipos Róbert - Kulturfilter online (hu)
Czékus Mihály - HFP (hu)
Komlós József - Kecskemét online (hu)
Fittler Katalin - Gramofon (pdf) (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!E lemez műsorának válogatása szükségképpen heterogén, s több szempontnak is eleget kellett tennie. Mindenekelőtt meghatározó volt, hogy abból kellett válogatni, ami rendelkezésre állt: a Magyar Rádió archívumában található stúdiófelvételekből, illetve hangversenyek rögzítéséből. Mivel az anyag jóval terjedelmesebb az itt közreadottnál, a válogatásnál döntő volt az is, hogy Kurtág Márta és Kurtág György miként ítélt az egyes felvételekről; ha úgy gondolták, hogy az adott darabból másik, mai elképzelésük szerint, művészileg meggyőzőbb előadásuk könnyen hozzáférhető a forgalomban lévő hanglemezeken, akkor célszerűnek látták eltekinteni a kifogásolhatóbb változatoktól; dokumentum-értékük ellenére még akkor is, ha esetleg tanulságos volna az évtizedek gyakorlata nyomán megváltozott koncepció alakulását is nyomon követni.


A kompozíciók többségének immár csaknem négy évtizedes története természetesen a róluk alkotott kép változását is hozta. A Játékok első füzeteihez ma talán a kelleténél erősebben tapad a zongoraiskola képzete – mintha e darabok nem is annyira koncert-előadásra, mint inkább a zongorázni tanuló növendék technikájának és zenei gondolkodásának kiművelésére lettek volna szánva. A különböző szerzői válogatások, így azok a többé-kevésbé összefüggő sorozatok is, amelyek a Kurtág-házaspár hangversenyein (s e lemez egyes mű-csoportjaiban) szerepeltek, már a hetvenes évek második felétől kezdődően, arról győzik meg a hallgatót, hogy megfelelően elrendezve ezek a kompozíciók korántsem tanulmányi darabok, hanem fontos állomásai Kurtág egész zeneszerzői munkásságának. Mivel e darabok lejegyzésmódja olykor eltér a megszokottól, szerencsés, hogy autentikus előadásban válik hozzáférhetővé egyre nagyobb hányaduk; e lemez különös jelentősége, hogy a felvételek többsége a művek keletkezéséhez nagyon közeli időpontban készült. Mintegy rögzíti a keletkezés idején való szerzői elképzelést, megőrizve ezáltal valamit a frissesség érzésének az újdonság varázsát mindig tápláló és fokozó élményéből.

A „filológiai” tanulságok, a darabokkal foglalkozók számára kínálkozó közvetlen haszon mellett ugyanis e fel- vételeknek különös jelentőséget ad a zenélésnek az előadásokból fakadó érzéki oldala. Bár kétségtelen, hogy a felvételi technika az évtizedek során rengeteget változott (jól hallható, hogy a különböző évekből való felvételek minősége nagyon eltér egymástól, bosszantó a hangszerek állapota, a hányaveti hangolás is, de legfőképp feltűnő a stúdiótechnika és ennek következtében a felvételkészítésről vallott szemlélet változása), mégis, a hallgató azonnal a művek közelébe kerül, csak azokra koncentrál. Nem arra figyel, hogy miként szól a felvétel, hanem hogy mi hall- ható rajta. Megérti, hogy az autenticitás nem csupán azért van, szinte kézzelfoghatóan, jelen, mert szerzői előadást és a szerzőivel kongeniális előadást hallunk.

Egyre kevesebben azok a szerencsések, akik élőben, pódiumon hallhatták Kurtágék évtizedekkel ezelőtti zongorázását. Emlékezhetnek, mely darabok kötődnek a szerzőhöz, s melyek Kurtág Mártához. Felidézhetik azt a hihetetlenül minőségi és érzékeny zongorahangot, ami mindenkor jellemezte játékukat – talán ebből ad vissza legkevesebbet a lemez. De hiánytalanul felmutatja a világos formálást, a struktúra-érzékenységet, az agogika árnyaltságát és elképesztő hajlékonyságát – a művészi teljességet. Több tehát e lemez puszta dokumentumnál. Ám abból a szempontból kétségtelenül dokumentum is, hogy őrzi az előadóművészet egy nagy korszakának talán utolsó pillanatát, amikor is a tradíció még hiánytalanul épült bele az újba, megmutatva, hogy a történet folytatódhat, nincs törés. Kérdés, persze, hogy nem múlt-e el immár jóvátehetetlenül ez a pillanat? Eldöntéséhez azonban, szerencsénkre, megvannak az ehhez hasonló fogódzók, mint ez a lemez, amely így – az egyik kompozíció címét idézve most – egyfajta „Kalandozás a múltban”.

Wilheim András