Szerző/Előadó:Szent Efrém Férfikar / Bubnó Tamás
 Cím:Bizánci mozaikok
(P) 2010 
A Szent Efrém Férfikar harmadik, a bizánci rítusú zenei világ által inspirált CD albumát tartja kezében. A Byzantine mosaics jellegében és tematikájában az Orpheia kiadónál 2006-ban megjelent Byzantine spirit című albumhoz hasonló.

Jelen albummal – szándékaink szerint – elmélyülésre, imádságra biztató, lelki és zenei élményt egyaránt nyújtani akaró, a jelen időből kiragadó lemezt szerettünk volna létrehozni.

Bubnó Tamás
Notes musicales

Text des Beihefts


01. Mihail Glinka (1804-1857):
Kerub ének
szóló: Laborfalvi Soós Béla, Viszló István
4:58


02. Pjotr Csajkovszkij (1840-1893):
Háromszorszent
szóló: Cser Péter, Viszló István
2:21


03. Interludium I ad ligna
„Mert én az ostorokra kész vagyok, és fájdalmam előttem van mindenkoron.” (37. zs.)
– Nagypénteki prokimen
1:47


04. Philipp György arr.:
Hallgasson minden emberi test
szóló: Hajnal András
4:47


05. Interludium II ad campanellas
„Ez ama jeles és szent nap, szombat után az első...”
– Húsvéti Kánon
0:27


06. Bubnó Tamás arr.:
Feltámadt Krisztus
1:21


07. Interludium III ad campanellas
„Ma mindenek betelnek világossággal: az egek, a föld és az alvilág...”
– Húsvéti Kánon
0:11


08. Mogyeszt Muszorgszkij (1839-1881):
Angyal kiáltá a Kegyteljesnek
– Húsvéti Kánon
1:36


09. Interludium IV ad campanellas
„Szentséges Pászka lőn ma nekünk kinyilvánítva…”
– Húsvéti sztichira
0:28


10. Dobri Hrisztov (1875-1941):
Sokirgalmú ének
szóló: Cser Péter
5:15


11. Boksay János (1874-1940):
Miatyánk
3:04


12. Interludium V ad campanellas
„…és bocsásd meg vétkeinket...”
0:20


13. Zombola Péter (1983): Miatyánk
3:32


14. Bubnó Tamás (1957):
127. zsoltár
2:28


15. Dimitrie Suceveanu (1813-1898):
The shepherds gathered in Betlehem
1:32


16. Isteni parancsra
– Görög-bizánci doxasztikon
szóló: Philipp György
13:07


17. Pavel Csesznokov (1872-1943):
Most bocsátod el, Uram
szóló: Laborfalvi Soós Béla
3:16


18. Szergej Rahmanyinov (1873-1943):
Az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó Istenszülőt
– Kontákion Nagyboldogasszony ünnepére
9:01

Összidő: 59:44
Előadók

Szent Efrém Férfikar
művészeti vezető: Bubnó Tamás

Tenor I: Csapó József, Kálmán László, Szabó Sebestyén
Tenor II: Gavodi Zoltán, Hajnal András, Viszló István
Bariton: Bubnó Márk, Pechan Kornél, Philipp György
Basszus: Cser Péter, Domahidy László, Laborfalvi Soós Béla, Silló György
Produkciós adatok:
Felvétel: Kékgolyó utcai evangélikus templom, Budapest, 2009. április 26-30.
Felvétel és keverés: Osváth Zoltán
Fotó: Huszti István
Artwork & design: www.bachman.hu

Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás

Készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint Homrogd Önkormányzatának támogatásával



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Pizzicato (fr)
Disques Office (fr/ger)
Emilia Dudkiewicz - Muzyka21 (pl)
Kerknet (fl)
MTI (hu)
Galamb Zoltán - Ekultúra.hu (hu)
Molnár Szabolcs - Gramofon (hu)
Czékus Mihály - Szivtárs Online (hu)
Komlós József Jr. - Kecskenet.hu (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Előszó

A Szent Efrém Férfikar harmadik, a bizánci rítusú zenei világ által inspirált CD albumát tartja kezében. A Byzantine mosaics jellegében és tematikájában az Orpheia kiadónál 2006-ban megjelent Byzantine spirit című albumhoz hasonló.

Jelen albummal – szándékaink szerint – elmélyülésre, imádságra biztató, lelki és zenei élményt egyaránt nyújtani akaró, a jelen időből kiragadó lemezt szerettünk volna létrehozni. Összeállításánál sokszor Csajkovszkij mondatai jutottak eszembe, melyet Liturgiájának komponálása közben vetett papírra: „Állandóan csak a Misével foglalkozom. Aranyszájú Szent János Liturgiája egyike a valaha létrejött legnagyszerűbb műalkotásoknak. Szombatonként egy öreg templomba belépni, állni a tömjénillatú félhomályban, s elmerengeni azokról a bizonyos – állandóan vissza-visszatérő – kérdésekről: mivégre, mikor, hová és miért. Majd a kórus énekére eszmélni, belemerülni, hagyni, hogy belülről átjárjon a zene, amikor a Királyi Ajtó kinyílik, s felhangzik: ’Dícsérjétek az Úr nevét…’ – óh, hogy szeretem én mindezt! Életem legörömtelibb pillanatai közé tartoznak…”


Árpádházi Szent Piroska

A lemezborítón Árpádházi Szent Piroska (Szt. Eiréné) alakja látható a konstantinápolyi Hagia Sophia mozaikképe alapján.

Szent Piroska 1088 körül, Szent László magyar király és rheinfeldi Adelhaid leányaként született. Miután édesapja meghalt, sokáig Könyves Kálmán király udvarában élt. 1105-ben eljegyezték a bizánci trónörökössel, Ioannés Komnénos-szal. A házasság megkötéséhez Piroskának át kellett térnie az ortodox hitre, amelyben az Eiréné (Irén) nevet kapta. Szent László leánya jó császárnő és hűséges, segítő hitves lett, nyolc gyermek édesanyja, aki kitűnt elődei közül az államügyekben való jártasságával. Gazdagságára, mint az uralkodás eszközére tekintett. Férjével együtt alapította a konstantinápolyi Pantokrator monostort és a hozzá tartozó ispotályt. Jótékonykodott, betegeket gyámolított. Sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, küldötteket magyar földről, soha nem fordított hátat a hazájának, többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között. Halála után az ortodox egyházban szentté avatták, mozaik képét a Hagia Sophia a mai napig őrzi.

Szent Piroskát az egész magyar nép szentjeként lenne illő tisztelni. Gondoljunk csak életútjának rendkívüli hasonlóságára a 120 évvel később született Árpádházi Szent Erzsébetével… Vajon Erzsébet mit tudott (tudhatott) a dédszülei korában élt rokonáról, Bizánc császárnőjéről? Lehet, hogy életút-minta volt számára?

A Szent Efrém Férfikar mindenesetre szeretne az Árpádházi Szent Piroska (Eiréné) iránti tisztelet felkeltéséhez és elterjesztéséhez a műsorai, kiadványai, valamint zenei és előadóművészi lehetőségei révén hatékonyan hozzájárulni.


Bizánci mozaikok

Bizánci rítus, bizánci zene, bizánci szellemiség – sokszor, sokféle értelmezésben bukkannak fel ezek a fogalmak a keleti kereszténységet kutató, vizsgáló, elemző írásokban, véleményekben. Túlzás nélkül mondhatnánk: ahány írás, annyi különféle megközelítés és konklúzió létezik velük kapcsolatban. Pár mondatban talán a vázlatát sem lehet leírni ennek az összetett kérdéskörnek, ám talán éppen emiatt minden ezzel kapcsolatos vizsgálódás tartalmazhat érdekes momentumokat.

A bizánci zene gyökereit elsősorban a zsidó, s más, a Földközi-tenger keleti medencéjéhez kötődő népek istentiszteleti szokásaiban, gyakorlatában kell keresnünk. Bizánc még poros erőd-városka volt a Boszporusz partján, amikor a gyorsan terjedő korai kereszténység már gyakorolta a később bizáncinak nevezett liturgikus cselekményeket, mozzanatokat s az ehhez illő zenei megoldásokat. Aztán a 4. századtól kezdve a város elindult ezeréves nagy korszaka felé, s a pre-bizánci kultúra immár a Birodalom hivatalos egyházi kultúrája lett. Nagy egyházatyák, a keresztény liturgiával foglalkozó himnuszköltők generációi követték egymást, akik tartalmilag és formailag olyan magas szintű szertartásrendet alakítottak ki, amely lényegét tekintve a 9. századra teljessé vált, a 14. századtól kezdve pedig szinte változatlan formában él a bizánci rítusú egyházakban.

Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil, Szír Szent Efrém, Damaszkuszi Szent János, Sztudita Szent Theodor – néhány név a teljesség igénye nélkül. Egybehangzó vélemény szerint a himnográfus atyák együtt költötték a liturgikus szövegeket azoknak dallamával, ami egy csodálatos teológiai-művészi-drámai-zenei egységet jelentett. Tulajdonképpen szoros értelemben véve ez az igazi bizánci zene. Lemezünkön ehhez legközelebb az Istenszülő Elszenderülése ünnep (Nagyboldogasszony, aug. 15) vecsernyéjének doxastikonja (16) áll. Zeneileg egyedülálló ez a sztichira (bizánci himnuszfajta) a bizánci év liturgikus gyakorlatában: ugyanis mind a nyolc „hangot” (zenei dallamtónust) felhasználja, s mesteri hangváltások adják meg a mű formai tagolását. A szólista (Philipp György) sajátos, szabad előadásmódja érdekes zenetörténeti rekonstrukcióként is értelmezhető: utalva a honfoglaláskori magyar származású kántorok bizánci éneklésmódjának egyik lehetséges megjelenítésére. Ehhez a monodikus stílushoz köthető még – annak egy populárisabb hangzásbeli és formai megfogalmazásaként – a 19. századi román mester, Suceveanu karácsonyi sztichirája (15), illetve az ugyancsak 19. századi galíciai irmologionból (bizánci rítusú kottáskönyv) származó ének a Nagyszombat liturgiájából, Philipp György feldolgozásában (4).

A bizánci hangrendszer az európai diatoniától jelentősen különbözik. Ez a tény jelentősen befolyásolja a Birodalom határain túl létrejövő bizánci rítusú zenei úzust. A késő középkortól kezdve az északi szláv-bizánci monodikus dallamkultúra többszólamúvá alakul, s az európai diatonia hangrendszerét használja. (A görög, román és délszláv ortodox zenei gyakorlat a régi bizánci hagyományt folytatja). Az „északi vonal” alakulásában erőteljes szerepet játszanak a különböző szláv népzenék, melyeknek primitív többszólamúsága szofisztikált formában jelenik meg a liturgikus zenei gyakorlatban. Ez a zenei nyelv mintegy 300 évig saját útján halad, számtalan igen furcsa és érdekes, sokszor a 12. századi Notre Dame stílushoz, máskor az Ars Nova-hoz, s a mai kortárs zenéhez is közel álló, lineáris zenei gondolkodásmódon alapuló kompozíciót hoz létre. Amikor azonban a Nyugat felé forduló szláv államok – elsősorban a nagyhatalommá avanzsáló Oroszország – zenei követei, fiatal zeneszerzői a nyugati nagy reneszánsz mesterek, s köztük is elsősorban Palestrina munkásságát, formanyelvét megismerik, akkor egy új szláv zenei stílus jön létre, amelyet mind a mai napig csodálnak világszerte. Ez a szláv hangzásvilág és a nyugati forma keveréke, amelyet olyan orosz és ukrán mesterek fejlesztettek egyre tökéletesebbre a 18-19. század során, mint Bortnyanszkij, Diletszkij, Vedelj, Glinka, Muszorgszkij, Csajkovszkij, vagy a fiatal Rachmaninov.

Lemezünkön az említettek közül megszólal Glinka és Muszorgszkij egyetlen liturgikus kompozíciója: a Kerub ének (1), valamint a húsvéti ünnepkör Istenszülői himnusza: Angyal kiáltá a Kegyteljesnek (8). Ugyancsak elhangzik Csajkovszkij Háromszorszent éneke (2), a múlt századi orosz ortodox mesterek közül pedig az Európában mindmáig alig ismert nagy komponista, Pavel Csesznokov egyik megható művét halljuk: Simeon énekét, basszbariton szólóra és férfikarra (17).

A lemez záró kompozíciójául Rachmaninov fiatalkori, nagy lélegzetű vallásos koncertdarabja szolgál, melynek címe: Az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó Istenszülőt (18). A még tizenéves szerző kétrészes művében már felismerhetőek a pályája delelőjén írt két nagy kórusciklus (Liturgia Op. 31 és a Vesperás Op. 37) mesteri, a dinamikai árnyalásnak egészen különleges színeit fölvonultató eszközei.

A 19. században az oszmán uralom alól fölszabaduló bolgár és szerb zenei kultúrában is megjelenik a nyugatos forma és a népi vallásos éneklés ötvözetét vállaló komponisták nemzedéke: Hrisztov, Dinev, Stankovic és Mokranjac személyében, míg Magyarországon a ruszin és a magyar görög katolikus kultúrára egyaránt nagy hatást kifejtő Boksay János ennek az irányvonalnak az emblematikus figurája. Hrisztov méltán népszerű 134. zsoltára (10), s Boksay Miatyánk című műve (11) reprezentálja ezt a stíluskört.

A Boksay-mű után 85 évvel, 2006-ban keletkezett a fiatal magyar komponista, Zombola Péter ószláv nyelvű Miatyánkja, melyet a Szent Efrém Férfikarnak ajánlott (13). Ugyancsak a kortárs zenét képviseli a művészeti vezető, Bubnó Tamás 2007-ben együttesének írt és édesanyjának ajánlott 127. zsoltára harangokra és férfikarra. Ez utóbbi mű a görög katolikus esküvői szertartás dallamain alapul (14). A húsvéti tropár (ünnepi főének) három nyelven (magyar, görög, egyházi szláv) hallható, szintén a művészeti vezető feldolgozásában (6).

A lemezen elhangzó „zenei mozaikokat” egy bizánci áhítat keretében elhangzó műsorként kínáljuk a hallgatónak. A vokális anyagot helyenként hangszeres interludiumok, közjátékok tagolják, melyek az egyes részek tematikus összefüggését, vagy éppen különállását hivatottak hangsúlyozni. Az egyik nagypénteki prokimen (olvasmány előtti zsoltár-ének) ihlette improvizáció fadobokra (3) a szenvedést, a halált s az elnémult harangokat érzékelteti. A kis harangokra, csengőkre írt feltámadási közjátékok (5, 7, 9, 12) is a bizánci liturgiából vett passzusokat viselik címeikben.

A Byzantine mosaics tehát stílusában szerteágazó, formailag és zenei megfogalmazásban is vállaltan eklektikus lemez – csakúgy, mint maga a bizánci rítusú világ. A kapcsolódás, ami mégis átdereng a sokszínűségen, szakmailag, racionálisan nem megfogható, s nem is fogalmazható meg: hiszen létrehozója a keleti keresztény hit, s annak egyik csodálatos megnyilvánulási formája: a bizánci rítus, a bizánci liturgia.

Bubnó Tamás


Szent Efrém Férfikar



Szent Efrém FérfikarAz együttest Bubnó Tamás alakította 2002-ben. A karvezető Kárpátalján folytatott kutatásokat egyházzenei doktorátusához, melynek témája A magyarországi és a Kárpátok-vidéki görög katolikus dallamok eredete és variánsai volt. Itt bukkant rá egy ismeretlen kéziratra, Boksay János (1874-1940) kárpátaljai görög katolikus pap-zeneszerző férfikarra komponált Aranyszájú Szent János-liturgiájára. A kórust tehát alapvetően azzal a céllal hozta létre, hogy megszólaltassa a felfedezett művet, így összegyűjtötte egyrészről hivatásos karénekes barátait, akik a legnagyszerűbb budapesti kórusokban énekeltek (mint például Honvéd Férfikar, Magyar Rádió Kórusa, Nemzeti Énekkar, Tomkins Énekegyüttes), másrészről a Budapesti Énekes Iskolában (Schola Cantorum Budapestiensis) végzett énekes tanítványait.

Az újonnan alakult, tizenöt fős együttest rendszeresen meghívták, hogy görög katolikus liturgiákon teljesítsen szolgálatot. Végleges nevük az egyik első nagy bizánci himnuszköltőt, Szír Szent Efrémet (306-373) idézi, akit már életében a „Szentlélek hárfája” névvel illettek.

Az együttes idővel egyre több koncertmeghívást kapott, első CD-jüket, a Boksay-liturgiát a Hungaroton adta ki. Repertoárjukat szláv-ortodox klasszikusok műveivel szélesítették, ennek eredményképpen jelent meg második lemezük Byzantine spirit címmel az Orpheia kiadónál. A görög-bizánci, bolgár, magyar, orosz, ruszin, ukrán egyházzenei válogatás mellé egy különlegesség került: Liszt Ferenc egyetlen egyházi szláv nyelvre komponált motettája, a Slavimo Slavno Slaveni. Ebben az időben a kórus jelentős támogatója volt az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat.

A Szent Efrém Férfikar harmadik CD-je Liszt: Férfikarok I címmel jelent meg a BMC kiadónál.

2006-ban átütő nemzetközi sikert ért el az együttes: a Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) megnyerték a professzionális kamarakórus kategória versenyét. Először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus vitte el az első díjat.

Az elmúlt öt évben a Szent Efrém Férfikar koncertezett Berlin, Moszkva, Szentpétervár, Párizs és Róma jelentős hangversenytermeiben és templomaiban, turnéztak Lengyelországban, Szlovákiában és Szerbiában is. Nagyhírű külföldi és hazai fesztiválok kérték fel őket vendégszereplésre: Schleswig-Holstein Musik Festival (2007), Festival de Royaumont (2008), Festival d’Auvers-sur-Oise (2009), Budapesti Tavaszi Fesztivál (2006, 2008), Miskolci Opera-fesztivál (2007, 2010), Művészetek Völgye (2006, 2007), Arcus Temporum, Pannonhalma (2008), Csajkovszkij Maraton, Budapest (2008), Ördögkatlan Fesztivál (2008, 2009, 2010), Pécs – Európa Kulturális Fővárosa (2010), Janacek Festival, Ostrava (2010), Donaufest- Ulm (2010).

Az együttes fő célja továbbra is a bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatása, ám tematikus koncertek alkalmával a Szent Efrém Férfikar időnként műsorára tűz más, nyugati rítusú énekeket (gregoriánt, protestáns énekeket, gospeleket), valamint világi műveket, amennyiben azok kamarakórus létszámmal is megszólaltathatóak. Liszt- és Bartók-előadásuk például óriási sikernek örvendett a 2007-es németországi Schleswig-Holstein-i Fesztiválon. Terveik között szerepel e két nagy magyar szerző férfikarainak összkiadása, további bizánci lemezek elkészítése mellett.