Szerző/Előadó:Szvjatoszlav Richter
 Cím:Richter Magyarországon (1954-1993)
(P) 2009 
Diapason d'OrDiapason d'Or (hu / fr)
Preis der Deutschen Schallplatten KritikPreis der Deutschen Schallplatten Kritik

Muzyka21

14 CD - Szvjatoszlav Richter koncertjei a Magyar Rádió felvételein

Azt hiszem, bátran mondhatom sokunk nevében, hogy gyerekkorunktól kezdve évtizedeken át Richter koncertjei jelentették számunkra a legnagyobb zenei élményt. Szerencsések vagyunk, hogy szívesen játszott nálunk. Leírhatatlan személyes kisugárzása, egyedülálló fizikai, szellemi adottságai és tudása mellett hozzáállásának egyszerűsége, komolysága és becsületessége is évekre ellátott bennünket erővel, kedvvel a tanuláshoz, zenéléshez.

Ő nem eljátszotta a műveket, hanem – mint a legnagyobb színészek – végigélte őket. Nem tudom, el lehet-e mesélni bárkinek azt a különleges jelenséget, amit személyisége, játéka alkotott. Abban bízhatunk, hogy a felvételein keresztül is meg lehet érezni, ugyanis Richter azon kevés előadók egyike, akinek egyénisége hangfelvételen keresztül is egyértelműen megnyilvánul teljesen függetlenül annak minőségétől, és játéka minden újabb meghallgatáskor még nagyobb, megrázóbb élményt nyújt, mint amire képesek vagyunk emlékezni.

Sok örömet kívánok mindazoknak, akik e CD-k alapján emlékeznek rá, és azoknak is, akik így ismerik meg Richtert.

Ránki DezsőNotes musicales

Text des Beihefts


CD 1

Richter Magyarországon (1954)

Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
01. I. Allegro affettuoso
14:07
02. II. Intermezzo (Andantino grazioso)
4:26
03. III. Allegro vivace
9:59


04. Brahms: a-moll intermezzo, op. 118/1
2:19


05. Brahms: esz-moll intermezzo, op. 118/6

Zeneakadémia (Budapest, 1954. március 8.)
5:19



Bach: Das Wohltemperierte Klavier, I. kötet (válogatás)
06. c-moll prelúdium
1:13
07. c-moll fúga
1:30
08. F-dúr prelúdium
0:47
09. F-dúr fúga
1:12
10. f-moll prelúdium
1:58
11. f-moll fúga
4:56
12. A-dúr prelúdium
1:04
13. A-dúr fúga
2:28
14. a-moll prelúdium
0:52
15. a-moll fúga
3:56


Bach: c-moll francia szvit, BWV 813
16. I. Allemande
2:44
17. II. Courante
1:34
18. III. Sarabande
3:01
19. IV. Air
1:10
20. V. Menuet I – II
2:17
21. VI. Gigue

Zeneakadémia (Budapest, 1954. március 10.)
1:26


CD 2

Richter Magyarországon (1954)

Prokofjev: VIII. (B-dúr) szonáta, op. 84
01. I. Andante dolce – Allegro moderato – Andante dolce
15:02
02. II. Andante sognando
3:36
03. III. Finale (Vivace)
9:21


04. Ravel: Pavane egy infánsnő halálára
7:05


05. Ravel: Gaspard de la nuit No. 2 - Az akasztófa
6:06


Ravel: Valses nobles et sentimentales
06. I. Modéré très franc
1:10
07. II. Assez lent – avec une expression intense
2:08
08. III. Modéré
1:17
09. IV. Assez animé
0:57
10. V. Presque lent – dans un sentiment intime
1:27
11. VI. Vif
0:41
12. VII. Moins vif
2:22
13. VIII. Épilogue. Lent
4:03


14. Ravel: Jeux d’eau
4:40


15. Ravel: Alborada del gracioso

Zeneakadémia (Budapest, 1954. március 26.)
5:53


CD 3

Richter Magyarországon (1958)

Schubert: c-moll szonáta, D. 958
01. I. Allegro
10:02
02. II. Adagio
8:01
03. III. Menuetto (Allegro)
3:21
04. IV. Allegro
7:59


05. Schumann: Toccata, op. 7

Zeneakadémia (Budapest, 1958. február 9.)
6:46


06. Schubert: C-dúr Moment musical, D. 780/1
5:26


07. Liszt: Manók tánca
2:31


Liszt: Szerelmi álmok
08. No. 2 E-dúr
4:27
09. No. 3 Asz-dúr
4:29


Liszt: Elfelejtett keringők
10. 1.
2:34
11. 2.
5:48
12. 3.
4:47


13. Liszt: 123. Petrarca-szonett

Zeneakadémia (Budapest, 1958. február 11.)
7:06


Debussy: Ariettes oubliées
14. No. 1 C’est l’extase langoureuse
2:33
15. No. 5 (Aquarelles I.) - Green

Bartók Terem (Budapest, 1958. február 12.)
2:44


CD 4

Richter Magyarországon (1963)

Beethoven: B-dúr szonáta, op. 22
01. I. Allegro con brio
7:23
02. II. Adagio con molto espressione
8:46
03. III. Menuetto
3:13
04. IV. Rondo (Allegretto)
5:38


Schubert: Három zongoradarab, D. 946
05. 1. Allegro assai - Andante - Tempo I.
15:31
06. 2. Allegretto
12:17
07. 3. Allegro
5:40


Schubert: C-dúr, Wanderer fantázia
08. I. Allegro con fuoco ma non troppo
5:29
09. II. Adagio
6:38
10. III. Presto
4:19
11. IV. Allegro

Zeneakadémia (Budapest, 1963. április 27.)
3:39


CD 5

Richter Magyarországon (1963)

Händel: E-dúr szvit No. 5
01. I. Prelude
1:29
02. II. Allemande
4:10
03. III. Courante
1:32
04. IV. Air öt variációval
4:13


Sosztakovics: Hat prelúdium és fúga, op. 87
e-moll prelúdium és fúga No. 4
05. Prelúdium: Andante
3:44
06. Fúga: Adagio
4:29

gisz-moll prelúdium és fúga No. 12
07. Prelúdium: Andante
4:36
08. Fúga: Allegro
3:23

F-dúr prelúdium és fúga No. 23
09. Prelúdium: Adagio
2:37
10. Fúga: Moderato con moto
2:53

esz-moll prelúdium és fúga No. 14
11. Prelúdium: Adagio
4:03
12. Fúga: Allegro non troppo
4:56

Asz-dúr prelúdium és fúga No. 17
13. Prelúdium: Allegretto
2:11
14. Fúga: Allegretto
3:28

Desz-dúr prelúdium és fúga No. 15
15. Prelúdium: Allegretto
2:51
16. Fúga: Allegro molto
2:00


Prokofjev: Tovatűnő látomások, op. 22
17. No. 3 Allegretto
1:18
18. No. 4 Animato
0:48
19. No. 5 Molto giocoso
0:35
20. No. 6 Con eleganza
0:25
21. No. 8 Commodo
1:32
22. No. 9 Allegretto tranquillo
1:25
23. No. 11 Con vivacità
1:20
24. No. 14 Feroce
0:54
25. No. 15 Inquieto
0:41
26. No. 18 Con una dolce lentezza

Erkel Színház (Budapest, 1963. április 29.)
1:47


CD 6

Richter Magyarországon (1965)

Mozart: F-dúr szonáta, K. 280
01. I. Allegro assai
7:15
02. II. Adagio
10:12
03. III. Presto
3:30


Beethoven: A-dúr szonáta, op. 101
04. I. Etwas lebhaft und mit der innigsten Empfindung
– Allegretto ma non troppo
4:25
05. II. Lebhaft. Marschmässig
- Vivace alla marcia
5:23
06. III. Langsam und sehnsuchtsvoll
- Adagio, ma non troppo, con affetto
3:02
07. IV. Geschwinde, doch nicht zu sehr, und mit Entschlossenheit
– Allegro
6:44


Chopin: Négy scherzo
08. No. 1 h-moll, op. 20
10:16
09. No. 2 b-moll, op. 31
9:43
10. No. 3 cisz-moll, op. 39
7:32
11. No. 4 E-dúr, op. 54

Erkel Színház (Budapest, 1965. július 17.)
11:27


CD 7

Richter Magyarországon (1967)

01. Schumann: F-dúr novellette, op. 21/1
5:20


02. Schumann: D-dúr novellette, op. 21/2

Erkel Színház (Budapest, 1967. augusztus 27.)
5:29


Haydn: C-dúr szonáta Hob. XVI:35
03. I. Allegro con brio
6:25
04. II. Adagio
7:14
05. III. Finale. Allegro
3:10


06. Chopin: Rondo à la mazur
7:58


Debussy: Prelűdök, II. kötet
07. I. Köd
3:21
08. II. Hervadt lombok
3:24
09. III. A Bor-kapu
3:50
10. IV. “A tündérek kiváló táncosnők”
2:40
11. V. Bruyères
2:45
12. VI. Lavine tábornok, az excentrikus
2:44
13. VII. A kihallgatások holdfényes terasza
4:38
14. VIII. Ondine
3:07
15. IX. Hommage à S. Pickwick Esq.P.P.M.P.C.
2:27
16. X. Canope
3:05
17. XI. Váltakozó tercek
2:23
18. XII. Tüzijáték

Erkel Színház (Budapest, 1967. augusztus 28.)
3:48


CD 8

Richter Magyarországon (1969)

01. Schubert: Tizenhárom változat Anselm Hüttenbrenner témájára, D. 576
14:30


Schumann: Fantasiestücke, op. 12 (válogatás)
02. No. 1 Des Abends – Sehr innig zu spielen
4:16
03. No. 2 Aufschwung – Sehr rasch
2:52
04. No. 3 Warum? – Langsam und zart
3:31
05. No. 5 In der Nacht – Mit Leidenschaft
3:51
06. No. 7 Traumes-Wirren – Äusserst lebhaft
2:15
07. No. 8 Ende vom Lied – Mit gutem Humor
5:26


Rahmanyinov: Prelűdök (válogatás)
08. fisz-moll, op. 23/1
3:56
09. A-dúr, op. 32/9
2:30
10. h-moll, op. 32/10
5:25
11. gisz-moll, op. 32/12
2:17
12. Asz-dúr, op. 23/8
3:02
13. E-dúr, op. 32/3
1:08
14. b-moll, op. 32/2
3:00
15. f-moll, op. 32/6
1:18
16. F-dúr, op. 32/7
2:06
17. B-dúr, op. 23/2
3:17
18. D-dúr, op. 23/4
4:09
19. g-moll, op. 23/5
4:11


20. Prokofjev: Háború és béke – Keringő, op. 96/1

Zeneakadémia (Budapest, 1969. november 18.)
5:32


CD 9

Richter Magyarországon (1973)

Bach: Das Wohltemperierte Klavier, II. kötet
(válogatás)
01. C-dúr prelúdium
2:37
02. C-dúr fúga
1:26
03. c-moll prelúdium
1:42
04. c-moll fúga
2:27
05. Cisz-dúr prelúdium
1:23
06. Cisz-dúr fúga
1:41
07. cisz-moll prelúdium
3:42
08. cisz-moll fúga
1:56
09. Esz-dúr prelúdium
2:19
10. Esz-dúr fúga
2:12
11. disz-moll prelúdium
3:06
12. disz-mol fúga

Zeneakadémia (Budapest, 1973. március 16.)
4:13


13. G-dúr prelúdium
2:07
14. G-dúr fúga
1:12
15. Asz-dúr prelúdium
3:06
16. Asz-dúr fúga
3:26
17. A-dúr prelúdium
1:32
18. A-dúr fúga
1:08
19. a-moll prelúdium
4:26
20. a-moll fúga
1:32
21. B-dúr prelúdium
5:34
22. B-dúr fúga
3:22
23. b-moll prelúdium
2:42
24. b-moll fúga
7:45


Ráadások:
25. H-dúr prelúdium
1:46
26. h-moll prelúdium
2:12
27. h-moll fúga

Zeneakadémia (Budapest, 1973. március 18.)
1:46


CD 10

Richter Magyarországon (1972-78)

Mendelssohn: Dalok szöveg nélkül, op. 19
01. No. 1 Andante con moto
3:34
02. No. 2 Andante
2:18
03. No. 3 Molto allegro e vivace
2:19
04. No. 5 Moderato
2:46
05. No. 6 Andante sostenuto
3:11


06. Chopin: b-moll nocturne, op. 9/1
6:41


Debussy: Képek, I. füzet
07. 1. Fények a vízen
4:29
08. 2. Hódolat Rameau-nak
7:26
09. 3. Mouvement
3:30


10. Debussy: Hommage à Haydn

Szeged (1972. február 16.)
2:34


Chopin: Két keringő
11. F-dúr, op. 34/3
2:00
12. Gesz-dúr, op. 70/1
3:08


Chopin: Négy mazurka
13. cisz-moll, op. 63/3
1:54
14. C-dúr, op. 67/3
1:15
15. F-dúr, op. 68/3
1:12
16. a-moll, op. post.

Zeneakadémia (Budapest, 1976. december 10.)
3:31


Schubert: A-dúr szonáta, D. 664
17. I. Allegro moderato
12:06
18. II. Andante
6:30
19. III. Allegro

Zeneakadémia (Budapest, 1978. augusztus 10.)
7:02


CD 11

Richter Magyarországon (1976)

Beethoven: f-moll szonáta, op. 2/1
01. I. Allegro
5:49
02. II. Adagio
4:34
03. III. Menuetto (Allegretto)
3:51
04. IV. Prestissimo
6:33


Beethoven: D-dúr szonáta, op. 10/3
05. I. Presto
6:54
06. II. Largo e mesto
9:17
07. III. Menuetto (Allegro)
3:06
08. IV. Rondo (Allegro)
4:22


Beethoven: E-dúr szonáta, op. 14/1
09. I. Allegro
7:07
10. II. Allegretto
6:00
11. III. Rondo (Allegro commodo)
3:05


Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 26
12. I. Andante con variazioni
6:46
13. II. Scherzo (Allegro molto)
3:01
14. III. Marcia funebre sulla morte d’un Eroe
5:59
15. IV. Allegro

Zeneakadémia (Budapest, 1976. december 9.)
2:44


CD 12

Richter Magyarországon (1982-85)

01. Liszt: Harmonies poétiques et religieuses (részlet)
No. 9 Andante lagrimoso
8:18


02. Franck: Prelúdium, korál és fúga
19:38


Szymanowski: Mazurkák
03. op. 50/1
2:15
04. op. 50/17
2:32
05. op. 50/18
3:11
06. op. 50/3

Pesti Vigadó (Budapest, 1982. szeptember 11.)
3:15


Debussy: Prelűdök I. kötet (válogatás)
07. No. 1 Delphoi-i táncosnők
3:29
08. No. 2 Vitorlák
3:53
09. No. 3 Szél a síkságon
2:10
10. No. 4 „Hangok és illatok az éjszakában”
4:07
11. No. 5 Anacapri dombjai
3:43
12. No. 6 Lépések a hóban
4:24
13. No. 7 Amit a nyugati szél látott
3:38
14. No. 9 A megzavart szerenád
3:09
15. No. 10 Az elsüllyedt katedrális
7:08
16. No. 11 Puck tánca

Operaház (Budapest, 1985. január 14.)
2:48


CD 13

Richter Magyarországon (1983)

Csajkovszkij: Négy darab az Évszakok ciklusból, op. 37
01. Május: Fehér éjszakák
4:50
02. Július: Barcarola
6:19
03. November: A trojkán
2:55
04. Január: A kandallónál
6:09


Csajkovszkij: Zongoradarabok
05. F-dúr nocturne, op. 10/1
4:36
06. Valse-scherzo, op. 7
4:03
07. Humoreszk, op. 10/2
2:42
08. Capriccioso, op. 19/5
3:58
09. Asz-dúr keringő, op. 40/8
3:31
10. f-moll románc, op. 5
7:22


Rahmanyinov: Études-Tableaux (válogatás)
11. cisz-moll, op. 33/9
2:59
12. d-moll, op. 33/5
3:21
13. esz-moll, op. 33/6
2:07
14. c-moll, op. 39/1
3:05
15. a-moll, op. 39/2
7:38
16. fisz-moll, op. 39/3
3:00
17. h-moll, op. 39/4
3:43
18. D-dúr, op. 39/9

Zeneakadémia (Budapest, 1983. augusztus 3.)
3:55


CD 14

Richter Magyarországon (1993)

Grieg: Lírai darabok
01. Arietta, op. 12/1
1:23
02. Keringő, op. 12/2
2:00
03. Az éjjeliőr dala, op. 12/3
2:59
04. Tündértánc, op. 12/4
0:57
05. Tavaszi tánc, op. 38/5
0:55
06. Kánon, op. 38/8
4:57
07. Pillangó, op. 43/1
1:59
08. A tavaszhoz, op. 43/6
5:18
09. Valse-impromptu, op. 47/1
3:21
10. Norvég falusi induló, op. 54/1
3:51
11. Scherzo, op. 54/5
3:33
12. Harangszó, op. 54/6
3:48
13. Titok, op. 57/4
5:30
14. Ő táncol, op. 57/5
3:11
15. Honvágy, op. 57/6
5:12
16. Fantomkép, op. 62/5
2:41
17. Esküvő Troldhaugenben, op. 65/6
6:35
18. Este a hegyekben, op. 68/4
3:32
19. Kobold, op. 71/3
2:00
20. Az erdők békéje, op. 71/4
5:14
21. Elmúlt, op. 71/6
2:34
22. Emlékek, op. 71/7

Budapest Kongresszusi Központ (1993. november 9.)
2:32

Összidő: 17:23:37
Előadók
Szvjatoszlav Richter - zongora

Magyar Állami Hangversenyzenekar
vezényel: Ferencsik János (CD 1: 1-3)

Nyina Dorliac (CD 3: 14-15)

Produkciós adatok:
A válogatást Ránki Dezső készítette
A felvételek a Magyar Rádió Archívumának tulajdonát képezik
Szerkesztés: Papp Márta és Perédi Márta
Digitális hangrekonstrukció: Komesz Zsolt
Hangmérnökök: Varga Ferenc (CD 5), Dobó Katalin (CD 5), Winkler Péter (CD 8, CD 9), Schlotthauer Péter (CD 10: 1-10, CD 13, CD 14), Balogh Attila (CD 10: 11-19), Sudár Emil (CD 11), Pálvölgyi Ferenc (CD 12: 1-6), Mosó Endre (CD 12: 7-16)
Zenei rendezők: Erkel Tibor (CD 8, CD 9, CD 10: 17-19, CD 12: 1-6), Balassa Sándor (CD 10: 1-16, CD 11), Aczél Péter (CD 12: 7-16, CD 14), Matz László (CD 13)

Borítófotók: MTI
Borítóterv és design: GABMER / www.bachman.hu

Producer: Gőz László
Társproducer: Farkas Zoltán - MR3-Bartók Rádió
Kiadóvezető: Bognár Tamás

Készült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

Culture.hu (en)
Etienne Moreau - Diapason (fr)
Disques Office (fr/de)
Wolfgang Schreiber - Süddeutsche Zeitung (de)
Wolfram Goertz - Rheinische Post (de)
Roberto Andrade - Diverdi (es)
Rafael Ortega Basagoiti - Scherzo (pdf) (es)
Emilia Dudkiewicz - Muzyka21 (pl)
Arkadiusz Jędrasik - Muzyka21 (pl)
Mácsai János beszélgetése Ránki Dezsővel - Szvjatoszlav Richter Magyarországon (hu)
Heti Válasz (hu)
Fazekas Gergely - Muzsika (hu)
Végső Zoltán - Élet és Irodalom (hu)
MTI - STOP (hu)
Fidelio.hu (hu)
Molnár Szabolcs - Gramofon (hu)
Teimer Gábor - Gramofon (hu)
Fáy Miklós - Népszabadság (hu)
Devich Márton - Heti Válasz (hu)
Sinkovics Ferenc - Magyar Hírlap (hu)
Csont András - Revizor (hu)
Hifi Piac Magazin (hu)
Magyar Demokrata (hu)
mr3-bartok.hu (hu)
Kultura.hu (hu)
művész-világ.hu (hu)
mr1-kossuth.hu (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Azt hiszem, bátran mondhatom sokunk nevében, hogy gyerekkorunktól kezdve évtizedeken át Richter koncertjei jelentették számunkra a legnagyobb zenei élményt. Szerencsések vagyunk, hogy szívesen játszott nálunk. Leírhatatlan személyes kisugárzása, egyedülálló fizikai, szellemi adottságai és tudása mellett hozzáállásának egyszerűsége, komolysága és becsületessége is évekre ellátott bennünket erővel, kedvvel a tanuláshoz, zenéléshez.

Ő nem eljátszotta a műveket, hanem – mint a legnagyobb színészek – végigélte őket. Nem tudom, el lehet-e mesélni bárkinek azt a különleges jelenséget, amit személyisége, játéka alkotott. Abban bízhatunk, hogy a felvételein keresztül is meg lehet érezni, ugyanis Richter azon kevés előadók egyike, akinek egyénisége hangfelvételen keresztül is egyértelműen megnyilvánul teljesen függetlenül annak minőségétől, és játéka minden újabb meghallgatáskor még nagyobb, megrázóbb élményt nyújt, mint amire képesek vagyunk emlékezni.

Sok örömet kívánok mindazoknak, akik e CD-k alapján emlékeznek rá, és azoknak is, akik így ismerik meg Richtert.

Ránki Dezső



Szvjatoszlav Richter Magyarországon (1954–1993)


Richter élete és pályája


Richter zárkózott és rejtélyes egyéniségéről, nem mindennapi életének eseményeiről előadóművészi pályája felívelésétől kezdve rengeteg történet keringett. Bár ő maga nem sokat foglalkozott a külső világgal, idős korában egyre jobban zavarták a róla terjedő legendák, s a kiváló dokumentumfilm készítőhöz, Bruno Monsaingeonhoz fordult, írja meg életrajzát. Monsaingeon Richter saját elbeszéléseiből, naplójából és a sok fellelhető hiteles dokumentumból filmet, majd könyvet állított össze a művészről (Richter. Ecrits, conversations, Éditions Van de Velde / Actes sud / Arte Éditions, 1998, magyarul: Richter. Írások, beszélgetések, Holnap Kiadó, 2003). Az alábbi életrajz főképpen e kötet adataira épül.

Szvjatoszlav Teofilovics Richter 1915. március 20-án (a régi orosz naptár szerint március 7-én) született Zsitomirban, apai részről német, anyai részről orosz családból. Nagyapja lengyel területről költözött Ukrajnába, apja már Zsitomirban született, a bécsi Zeneakadémián tanult zongorát és zeneszerzést, s az odesszai Konzervatórium zongora-tanára lett. Anyja, Anna Pavlovna Moszkaljova orosz nemesi származású, lengyel-svéd-tatár gyökerekkel. A családban egyaránt használták az orosz és német nyelvet. Richter születése után Odesszába költöztek.

A gyermek Richter sokat rajzolt és festett, felnőtt korában is hódolt e szenvedélyének. Hatalmas érdeklődéssel fordult az irodalom felé, falta Gogol, Tolsztoj, Dickens műveit, verseket és drámákat olvasott, kilenc évesen maga is próbálkozott drámaírással, korábban már zeneszerzéssel is. Óriási hatást tett rá az Odesszában látott néhány operaelőadás. Zongorázni magától kezdett tanulni, hamarosan Chopin- és Beethoven-műveket, Wagner- és Verdi-operákat játszott. 1931-től zongorakísérőként dolgozott az odesszai Filharmóniánál, énekeseket, hangszerjátékosokat, artistákat kísért. 1932-től amatőr operaelőadásokat korrepetált a Tengerészek Házában, 1933-tól az odesszai Operában dolgozott. Első szólókoncertjét 1934. március 19-én adta az odesszai Mérnökök Házában, Chopin műveiből.


1937-ben, 22 évesen Moszkvába utazott, hogy beiratkozzon a Csajkovszkij Konzervatóriumba a híres pedagógushoz, Henrik Neuhaushoz, akit Odesszában többször hallott koncertezni. Neuhaus, a Konzervatórium akkori rektora, egyszeri meghallgatás után felvette osztályába, s a további években mindig kiállt mellette mint legtehetségesebb tanítványa mellett, amikor Richtert vizsgázási kötelezettségek elmulasztása miatt ki akarták zárni az intézményből. 1939-től Richter rendszeresen fellépett növendékhangversenyeken. 1940 októberében egy Neuhaus-zal közös koncerten Prokofjev VI. szonátáját adta elő; a művész ezt tekintette élete első nyilvános fellépésének. Ekkor ismerkedett meg személyesen Prokofjevvel, s a zeneszerző megkérte V. zongoraversenyének eljátszására. Richter első szólóestjét 1941 októberére hirdették meg, de a német invázió miatt csak 1942 júliusában került sor a hangversenyre, melyen Beethovent, Schubertet és Prokofjevet játszott. 1941-ben zenekari koncerten is bemutatkozott a moszkvai Konzervatórium Nagytermében, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének szólistájaként.


Már első moszkvai évében megismerkedett egy félig francia, félig orosz származású énekesnővel, Nyina Dorliac-kal, akivel az 1940-es években házasságot kötött, és aki több mint öt évtizeden át, haláláig hűséges művész- és élettársa maradt. A háború után Richter sokáig abban a tudatban élt, hogy szülei meghaltak. Jóval később tudta meg, hogy apját mint német származásút a szovjet titkosrendőrök agyonlőtték 1941 nyarán, mielőtt a német csapatok bevonultak Odesszába, anyja pedig második férjével Nyugat-Németországba vándorolt ki.

Richter első rádiós felvétele 1942-ben készült Moszkvában, ettől kezdve rendszeressé váltak rádiós fellépései és felvételei. A sűrűsödő moszkvai szerepléseket háborús „turnék” követték 1943-tól. A front mögötti városokban kiélezetten szembesült kettős identitásával: az oroszok németnek tartották, a németek orosznak. 1945 decemberében megnyerte a Szovjetunió össz-szövetségi zongoraversenyét, illetve megosztott első díjat kapott Viktor Merzsanovval (mivel Molotov az utolsó pillanatban telefonált Sosztakovicsnak, a zsűri elnökének, hogy nehogy egy német legyen a győztes). A következő években olyan sikereket aratott zongorázásával, hogy 1950-re szinte minden díjat begyűjtött: a Szovjetunió Érdemes Művésze, a Szocialista Munka Hőse, Sztálin- és Lenin-díjas művész lett.


1950-ben lépett fel először külföldön, Csehszlovákiában. Sztálin halála után fokozatosan megnyíltak Richter előtt a külföldi szereplés lehetőségei: először a keleti tömb országaiban, s jóval később, negyvenöt éves korától, Nyugaton is. 1954-ben és a következő években turnézott Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Kínában. Német származása és anyja emigrációja miatt csak hosszas huzavona után, Hruscsov külön engedélyével utazhatott előbb Finnországba 1960 májusában, majd októberben az Amerikai Egyesült Államokba. Óriási várakozás előzte meg amerikai és nyugat-európai bemutatkozását, mivel korábban Nyugaton járt szovjet művészek, Emil Gilelsz és David Ojsztrah, valamint Moszkvában szereplő amerikai művészek, Glenn Gould és Ormándy Jenő, hírét vitték tehetségének. A hatalmas sikerű amerikai koncertek után az 1960-as évek elején eljutott a legtöbb nyugat-európai országba is, Itáliától Skandináviáig.

Nyugat-Berlinben csak 1967-ben mutatkozhatott be, Nyugat-Németország városaiban 1971-ben. 1970-ben utazott először Japánba. 1979-es japán turnéján a Yamaha cég koncertzongorát ajándékozott Richternek, melyet mindig oda szállítottak, ahol éppen tartózkodott. 1986 júliustól decemberig hatalmas távol-keleti hangversenykörutat tett meg, melynek során felkeresett számos kis szibériai helységet.


Richter sajátos utazó-koncertező életformája szinte haláláig, nyolcvan éves koráig tartott. Mivel a repülőt nem szerette, vonaton vagy autón utazott és meg-megállt egy-egy hangversenyre. Tanítást, mesterkurzust soha nem vállalt, annál szívesebben muzsikált együtt fiatal, pályakezdő művészekkel, Jurij Basmettel, Oleg Kagannal, Natalja Gutmannal, Kocsis Zoltánnal, Anatolij Gavrilovval, Elisabeth Leonskayával. Bár készített időnként lemezeket, hangversenyfellépéseinek mennyiségéhez viszonyítva elenyésző lemezfelvételeinek száma. Ha betegség nem akadályozta, évente 80–100 koncertet adott. A világ híres és nagy hangversenytermei helyett szeretett kisebb városok meghittebb termeiben fellépni, kereste a hangversenyezés új, kevéssé hivatalos formáit. 1964-ben az ő ösztönzésére jött létre Franciaországban a Fêtes musicales de Touraine, a Tours közelében fekvő Grange de Meslay helységben, ahol egy 13. századi gabonatározó töltötte be a fesztivál idején a hangversenyterem szerepét. Richter rendszeresen meghívta barátait és az általa nagyrabecsült muzsikusokat és együtteseket a Tours-i fesztiválra, ő maga is fellépett ott David Ojsztrahhal, Dietrich Fischer-Dieskauval, Kocsis Zoltánnal, Elisabeth Leonskayával és több kamarazenekarral, köztük a magyar Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Szintén Richter alapította meg 1980-ban és szervezte évente a moszkvai Puskin Múzeum fehér termében a Decemberi esték rendezvényét, zene és képzőművészet ünnepi találkozóját.


Utazásairól és hangversenyműsorairól pontos naplót vezetett. Eszerint 3589 koncerten lépett fel. Utolsó hangversenyét néhány nappal nyolcvanadik születésnapja után, 1995. március 30-án adta Lübeckben. Többször vissza akart még térni a koncertpódiumra, de betegségei nem engedték. 1997. augusztus 1-én halt meg Moszkvában.


Richter művészete

Richter nem csupán a 20. század egyik legjelentősebb zongoraművésze volt, hanem korának óriási hatású személyisége is, aki magasrendű szellemi aurájába vonta hallgatóit, generációk ízlését, zenéről, kultúráról vallott felfogását határozta meg. Azon kevés előadóművész közé tartozik, akinek játéka felismerhető még gyöngébb minőségű hangfelvételről is, mert markánsan egyéni játékstílusa utánozhatatlan és megismételhetetlen. Többször beszélt arról, hogy ő nem más, mint eszköz a teremtés kezében, tükör, mely közvetíti, visszatükrözi a legnagyobb alkotók, Beethoven, Schubert, Schumann, mások gondolatait. Szerénysége nyilvánvalóan a nagyság jele, mint ahogyan rendkívül erős önkritikája is. Önmagával és partnereivel szemben támasztott igényességét jellemzi, hogy pályája későbbi periódusában alig lépett fel nagyzenekarokkal, mivel nem volt módja eleget próbálni velük; inkább kamarazenekarokkal és kamarapartnerekkel dolgozott.


Hatalmas örökséget hagyott ránk, nemcsak szellemiekben, hanem mennyiségben is: lemezek, főként hangversenyfelvételek ezreit, melyek egy része már megjelent, más része folyamatosan kerül kiadásra. Repertoárja Bach és Händel műveitől a 20. századi szerzők, Prokofjev, Sosztakovics, Mjaszkovszkij, Stravinsky, Berg, Webern, Britten zongorazenéjéig terjedt. Több mint nyolcszáz művet játszott, beleértve a szimfonikus, kamara- és szólódarabokat, de nem számítva a kísért közel hatszáz dalt. Érdekes módon bizonyos szerzők és művek bizonyos korszakaihoz fűződtek. Liszt h-moll szonátáját például már az 1930-as évek végén, Neuhaus növendékeként tanulta meg, de csak a ’60-as évek közepén adta elő koncerteken. Bach zenéje, a Wohltemperiertes Klavier darabjai, az Angol és Francia szvitek gyakran szerepeltek műsorain az 1940-es évektől a ’70-es évek elejéig, majd hosszabb szünet után 1991-ben tért vissza Bachhoz. Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Debussy művei végigkísérték pályáját. Élénk figyelemmel fordult – főképpen idősebb művészként – az olyan különlegességek felé, mint Liszt késői művei, Grieg, Hindemith, Szymanowski darabjai.

Rendkívüli igénnyel állította össze hangversenyeinek műsorát. Magyar muzsikusok figyeltek fel rá, hogy az első budapesti szólóestjének programján szereplő Bach-, Mozart-, Beethoven-művek és Chopin-ráadások hangnemei a következő ívet rajzolják ki: c / C, c / F, f / A, a / F, f / c, C, c. Kizárólag olyan darabokat játszott, melyek érdekelték, így sorozatokból teljes nyugalommal hagyott el műveket. Schumann nyolcrészes Fantasiestücke sorozatából hatot választott ki, Mendelssohn Lieder ohne Worte ciklusának hatrészes I. füzetéből ötöt, Chopin 24 prelűdjéből is válogatást adott elő koncertjein, maga összeállította sajátos sorrendben, Sosztakovics 24 prelúdium és fúgájából úgyszintén, nem törődve a zeneszerző rosszallásával. Ciklikus formában csak a Wohltemperiertes Klavier két kötetét, valamint Debussy Prelűdjeinek II. kötetét játszotta. Nem tűzött műsorára olyan népszerű Beethoven-szonátákat, mint az op. 27 Mondschein, az op. 53 Waldstein, az op. 81a Les Adieux, sokszor játszott viszont kevésbé ismert szonátákat, az op. 10 D-dúrt Budapesten háromszor is előadta. Saját bevallása szerint Mozart megközelíthetetlen maradt számára, szívesen – bár ritkán – játszott viszont Haydn-műveket. Erős vonzódás fűzte Prokofjev zenéjéhez, 1943-tól több művét ő mutatta be, neki szól a IX. zongoraszonáta ajánlása. 1953 márciusában, amikor Richternek hirtelen kellett visszatérnie Tbilisziből Moszkvába, hogy a legnevesebb szovjet művészek között ő is játsszon Sztálin temetésén, a repülőúton értesült Prokofjev haláláról, s a következő hónapokban papírra vetette emlékezéseit Prokofjevről.

Richter mozgása, előadói habitusának külsőségei fokozatosan egyszerűsödtek az idők folyamán, a „démonikus” művészből az 1980-as évek második felére minimális mozdulatokkal élő, a kottát szemlélő és befelé figyelő muzsikus lett, a richteri lobogás belső ragyogássá vált, miközben az egyes zeneművekről kialakított alapvető koncepciója alig változott. A gyakori magyarországi fellépések révén a budapesti közönségnek alkalma volt megfigyelni, hogyan játszott Bachot 1954-ben, 1973-ban és 1991-ben, hogyan adta elő Schubert D. 958 c-moll szonátáját ’58-ben és ’73-ban, a D. 664 A-dúr szonátát 1958-ban és húsz évvel később, hogyan szólt a keze alatt Beethoven op. 10 D-dúr szonátája 1967 nyarán és 1976 decemberében.


Bruno Monsaingeon, aki talán mindenkinél jobban ismerte Richtert, így jellemezte a művészt egyik magyarországi nyilatkozatában: „Az arca sokat elárul, amikor játszik. Mély érzésvilág, de rejtett, látszólag érzelemmentes. Mindenesetre mentes mindenféle szentimentális megnyilvánulástól. A 20. század különlegesen eredeti személyisége volt ő. Érintetlen tudott maradni a szovjet rezsimtől, de érintetlen maradt a nyugati civilizációtól is. Független volt időtől, kortól, független bármiféle divattól – és ez hihetetlen erőt adott neki. Erőt, de nem az erőszak értelmében. Az ő ereje valamiféle passzív erő volt, passzív rezisztencia. Megközelíthetetlen maradt évtizedeken keresztül, nem érdekelték az újságok, nem érdekelték a napi hírek. Mentes maradt bármiféle üzleti szellemtől, mentes korunk szellemétől. De nálunknál sokkal mélyebb betekintése volt az univerzumba, nemcsak a műveltsége, hanem a természetes és egyszerű világlátása folytán is.”


Richter Magyarországon, a Magyar Rádió Richter-felvételei

Az első szereplésektől kezdve Richter a magyar közönség dédelgetett kedvencévé vált, akit mindig visszavártak, s aki rendszeresen vissza is tért négy évtizeden keresztül két-három évente. Több esetben hirtelen elhatározással állt meg Budapesten, hangversenyére hirdetés nélkül is tódult a közönség. Összesen 28 szólóestet adott a magyar fővárosban, 13-at vidéki városokban, Miskolcon, Győrött, Pécsett, Szombathelyen, Sopronban, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden, emellett 11 zenekari koncerten szerepelt szólistaként és 8 hangversenyen énekes és hangszeres művészek, kamaraegyüttesek – Nyina Dorliac, Mark Rejzen, Dietrich Fischer-Dieskau, Jurij Basmet, a Csajkovszkij és a Tátrai Vonósnégyes – partnereként.


A Magyar Rádió az 1954-es első koncertektől fogva jórészt rögzítette Richter budapesti hangversenyeit és részben a vidéki fellépéseket is. Eleinte gátlástalanul közvetítettek mindent előadásában, sőt, az ’50-es, ’60-as években az egyes műsorszámokat külön-külön is sugározták, levágva a tapsot s gyakran a kicsengést is. Richter az 1973-as Bach-estjeitől kezdve nem engedte élőben közvetíteni koncertjeit, és az egyes hangversenyek után meghatározta, mi adható le a programból és mi nem. Kiadványunk tiszteletben tartja a művész ilyen irányú kéréseit; tiltása miatt nem szerepel például sorozatunkban az 1982-es budapesti koncerten elhangzott, egyébként kitűnő előadású Szymanowski-szonáta. Az 1970-es évektől kezdve több, Richter magyarországi hangversenyeiből összeállított reprezentatív sorozat hangzott el a Magyar Rádióban. Hanglemezen jelen sorozat az első ilyen kiadvány, eddig legfeljebb kalózlemezeken jelent meg többé-kevésbé silány hangminőségben néhány magyarországi koncert. A 14 CD Richter nyolc teljes budapesti hangversenyét tartalmazza, valamint válogatásokat magyarországi fellépéseiből.


CD 1 - CD 2

Az 1954-es koncertek, Budapest



Richter 1954 március elején, a „Szovjet-Magyar Barátság Hónapja” keretében, népes szovjet művészküldöttség tagjaként érkezett Budapestre. A 39 éves zongoraművész neve akkoriban teljesen ismeretlen volt a magyar közönség előtt, de pillanatok alatt lázba hozta a főváros zenerajongóit. Később számos legenda terjedt el első budapesti koncertjeiről: hogy ezek lettek volna első külföldi szereplései, hogy első hangversenyén katonákkal és diákokkal kellett megtölteni a Zeneakadémia Nagytermét, mert senki nem volt kíváncsi az ismeretlen szovjet művészre, hogy az első szólóest szünetében égtek a budapesti telefonvonalak, mindenki értesíteni próbálta barátait, ismerőseit, jöjjenek a Zeneakadémiára, mert ilyet még nem hallottak, hogy Beethoven Appassionatájának előadása közben a megbabonázott publikum tagjai fokozatosan álltak föl és hallgatták ámulva a művészt.

1954 tavaszán Richter tizenkét alkalommal lépett fel Magyarországon: négy zenekari koncerten játszott szólistaként, a szintén Moszkvából érkezett Csajkovszkij Vonósnégyessel kamarázott, két nagy szólóestet adott, két kisebb hangversenyt az ifjúságnak, egyet Győrben az énekes Mark Rejzennel közösen, s szerepelt két zártkörű rendezvényen.

Március 8-án volt Richter első közös fellépése a Magyar Állami Hangversenyzenekarral és Ferencsik Jánossal, melyen Robert Schumann a-moll zongoraversenyét (op. 54, 1841–45) adta elő, s ráadásként Johannes Brahms zongoradarabokat az op. 118. sorozatból (1892). A versenymű szólistájaként a zongorázás tökéletes perfekcióján és csillogó virtuozitásán túl már ekkor megmutatkozott a művész különleges érzékenysége Schumann zenéje iránt, továbbá rendkívüli figyelme a partner, zenekar és karmester iránt: a hangzásarányok finom hullámzása, kiegyenlítettsége mind Richter, mind Ferencsik érdeme ezen a felvételen. „Nagyon örültem, hogy Ferencsik Jánossal léphettem fel” – nyilatkozta a művész a koncert után a Szovetszkaja Kultúra című lapban. „Közös szereplésünkön olyan szabad szárnyalást és mégis olyan szoros kapcsolatot sikerült teremtenünk, amely elég ritkán jön létre karmester és szólista között.”

Március 10-i szólóestjének programján féltucat prelúdium és fúga szerepelt Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavierjának I. kötetéből (BWV. 847, 856, 857, 864, 865, 1722), Bach c-moll francia szvitje (BWV. 813, 1720-as évek), egy Mozart-szonáta, Beethoven Appassionatája s ráadásként három Chopin-darab. A „fiatal” Richter – 39 éves volt ekkor – Bach-játékát puritán tisztaság jellemezte, pregnáns és szigorú formálás, egyszínű dinamika. Richter az Új Zenei Szemlének adott interjújában érdekes, ma is tanulságos módon beszélt a Bach-játék stíluskérdéseiről: „Ha mélyen behatolunk a mű lényegébe, ez azzal jár, hogy a kor levegőjét, a korabeli hangzást is igyekszünk felidézni. Itt egyáltalán nem a régi hangszerek, például a csembaló hangjának szolgai utánzására gondolok, hanem a művet körülvevő atmoszféra megteremtésére. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy a Bach-művek egy részét csembalón kellene előadni, és magam is szívesen vállalkoznék erre, ha megfelelő hangszerhez jutnék.”

Második, március 26-i szólóestjét Richter Prokofjev és Ravel műveiből állította össze. Szergej Prokofjev VIII. szonátáját (op. 84, 1939–44) a művész 1944-ben játszotta először nyilvánosság előtt Moszkvában. A zeneszerzőről szóló írásában Richter így jellemzi a kompozíciót: „Prokofjev összes szonátája közül ez a leggazdagabb. Bonyolult, mély ellentmondásokkal teli belső élete van. Időnként olyan, mintha megdermedne, mintha átadná magát az idő kérlelhetetlen múlásának. Nehéz közel férkőzni hozzá, éppen gazdagsága miatt – mint a gyümölcseitől roskadozó fa.”

Az 1954-es budapesti koncerten teljes pompájában szólalt meg Prokofjev műve. A hangverseny további hivatalos programján három Maurice Ravel-darab hangzott el: a Pavane pour une infante défunte (Pavane egy infánsnő halálára, 1899), a Gaspard de la nuit második darabja, a Le gibet (Az akasztófa, 1908) és a Valses nobles et sentimentales (Nemes és érzelmes keringők, 1911), ráadásként pedig Richter fél koncertnyi Prokofjev-, Ravel- és Rahmanyinov-művet játszott, melyekből lemezünkön két Ravel-kompozíció szerepel: a Jeux d’eau (A víz játéka, 1901) és a Miroirs sorozat negyedik darabja, az Alborada del gracioso (A bohóc hajnali szerenádja, 1905). Ravel archaizáló, tiszta rajzolatú, klasszikus vonalvezetésű zongoramuzsikája Richter előadásában hasonlóképpen tiszta, egyszerű, ritmikus és pregnáns megformálásban szólalt meg, mint Johann Sebastian Bach zenéje, mindamellett ezernyi színnel, billentésbeli árnyalattal és csillogó virtuozitással.


CD 3

Az 1958-as budapesti koncertek



Richter 1958 februárjában hét hangversenyen lépett fel: két nagyszabású szólóest és egy zártkörű rendezvény mellett két koncertet adott feleségével, Nyina Dorliac-kal, egy kamara-estet a Tátrai Vonósnégyessel, s a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólistájaként Mozart- és Brahms-zongoraversenyt játszott az Erkel Színházban, Kórody András vezényletével. Első szólóestjén, február 9-én a Zeneakadémia nagytermében Schubert c-moll szonátáját, Schumann C-dúr toccatáját és Muszorgszkij Egy kiállítás képei ciklusát adta elő, ráadásként Rahmanyinov- és Debussy-darabokat, a másodikon, február 11-én Schubert A-dúr szonátáját, a C-dúr Moment musicalt és három impromptut, továbbá Liszt-műveket.

Franz Schubert négytételes kései c-moll szonátáját (D. 958, 1828) Richter 1958 februárjában és 1973 márciusában is eljátszotta Budapesten. Bár óriási a különbség a korai és a tizenöt évvel későbbi produkció közt, a két előadás tempói, idő-arányai hasonlóak, s ugyanazt az alapkoncepciót tükrözik: a schuberti vándorlás-zene hajszolt meneküléssé fokozódását és a révült boldogság teljes illúzióvá válását, melyet Richter mindkét alkalommal csodálatos poézissel fogalmazott meg. E korábbi Schubert-interpretáció talán távolságtartóbb, technikailag azonban kompaktabb, s a jellegzetes subito forte és piano effektusok rendkívüli hatásúak. Robert Schumann C-dúr toccatája (op. 7, 1833) nagy tempóban, óriási dinamizmussal és fűtöttséggel szólal meg Richter zongoráján.

A második 1958-as szólóesten is szerepeltek varázslatos Schubert-darabok Richter műsorán; az A-dúr szonáta (D. 664) ezúttal nem e korai, hanem a későbbi, 1978-as budapesti hangverseny felvételéről kerül sorozatunkba (CD 10). Schubert C-dúr Moment musicaljának (D. 780/1, 1828) előadásában az egyszerű szépség hatalmas dinamikai fokozásokkal társul. A hangverseny igazi szenzációja azonban a Liszt-darabok sorozata volt a magyar közönség számára. Richter a maga sajátos módján elegyítette a nagyon népszerű, virtuóz műveket a kései Liszt különös atmoszférájú kompozícióival. Liszt Ferenc második koncertetűdje, a Gnomenreigen (Manók tánca, 1863) a művész káprázatos virtuozitásáról ad képet. A Liebesträume (Szerelmi álmok, 1845–50, három Notturno, Liszt-dalok átiratai) édeskés banalitása Richter tolmácsolásában erős belső töltésű zenévé nemesül. Különösen finom költészet árad a 123. Petrarca-szonett (Années de pèlerinage II. év: Itália, 1838–39/1850) beszédes megszólaltatásából. Pregnáns ritmika, briliáns futamok, trillák, hangrepetíciók és rendkívül érzékeny billentés jellemzi a három Valse oubliée (Elfeledett keringők, 1881–83) előadását. A magyar kritikusok nem mulasztották el megjegyezni, hogy Richter zongorázása ugyanolyan egyedülálló a maga nemében, mint Liszt Ferencé lehetett a saját korában.

Dorliac és Richter február 12-i dalestjén kiemelkedtek azok a műsorszámok, melyeket az énekesnő eredeti nyelven adott elő: Modeszt Muszorgszkij Gyermekszoba dalciklusa és Claude Debussy Ariettes oubliées (1888) sorozatának dalai, melyek különösen jól érvényesültek Nyina Dorliac finom, könnyű szopránhangján, Richter közreműködése pedig még inkább kiemelte a művek karakterét és tökéletesen összehangolt kamaramuzsikát teremtett.

1958 és 1961 őszén Richter zenekari hangversenyeken lépett fel Budapesten: Bartók II. zongoraversenyének és Liszt A-dúr zongoraversenyének szólistájaként. A Liszt-koncerten ráadásként eljátszotta a Magyar Állami Hangversenyzenekarral, Ferencsik János dirigálásával, a Magyar fantáziát is, óriási ovációt keltve.


CD 4 - CD 5

Az 1963-as koncertek, Budapest


Bécsből érkezvén a művész 1963. április 27-én a Zeneakadémián, 29-én az Erkel Színházban adott szólóestet, április 30-án Debrecenben lépett fel. A két budapesti hangverseny műsora gyökeresen különböző, a debreceni program e kettő vegyüléke.

Az április 27-i zeneakadémiai hangverseny műsorán a Beethoven-szonáta után Schubert-művek szerepeltek, melyeket a magyar közönség egyáltalán nem vagy alig ismert. Ludwig van Beethoven B-dúr szonátájának (op. 22, 1799/1800) előadásában kiélezetten mutatkozik meg a bonni mester sokarcúsága: az I. tételben a fiatal Beethoven zabolátlan lendülete – richteri „bilincsbe” téve, a menüettben és a záró rondóban elegánsan csiszolt társasági stílusa, az Adagióban, mely Richter zongoráján a pianossimo és mezzopiano közötti számtalan árnyalatban játszik, a töprengés és fájdalom hangja. Franz Schubert Három zongoradarabja (Drei Klavierstücke, D. 946, 1828) a zeneszerző halálának évéből való, mindegyik a végtelen zaklatottság és végtelen nyugalom szövevényes dallamaiból épül, Richter pedig úgy játssza őket, mint egy dalnok, aki saját balladáját meséli el hallgatóságának. A C-dúr, Wanderer fantázia (D. 760, 1822) hírhedett technikai nehézségei súlyos tartalmat kapnak a művész előadásában, több pokolraszállásnak és katartikus megtisztulásnak lehetett tanúja a Zeneakadémia publikuma.


Az április 29-i koncert műsora 18. és 20. századi zene közt feszít ki ívet. Georg Friedrich Händel négytételes E-dúr szvitjének (no. 5, 1720) előadása nagyszabású, romantikus, erősen pedálozott Prelúdium után az egyre puritánabb egyszerűség felé halad, s a záró variációs tétel bonyolult díszítéseit teljes letisztultsággal játssza Richter. Hangnemi kapcsolat fűzi össze a Händel-szvitet a több mint két évszázaddal későbbi Sosztakovics prelúdium és fúgák első, e-moll darabjával. A Dmitrij Sosztakovics 24 prelúdium és fúgájának második sorozatából (op. 87, 1952) kiválasztott hat darab koncepciózus richteri összetétel, amely teljességgel eltekint az eredeti sorrendtől (no. 4, e-moll, no. 12, gisz-moll, no. 23, F-dúr, no. 14, esz-moll, no. 17, Asz-dúr és no. 15, Desz-dúr), s melynek alapelve az egyes darabok kontrasztja: finom, érzékeny, szövevényes zene után lapidáris basszusvariáció és pattogó fúga, introvertált muzsika után extrovertált. Richter előadásában e Sosztakovics-darabok nagyon egyszerűen és természetesen, ugyanakkorrendkívül színesen szólnak. Szintén sajátos, színes és változatos összeállítás a Szergej Prokofjev Мимолетности (Tovatűnő látomások, op. 22, 1915–17) sorozat húsz darabjából eljátszott tíz, melyeket Richter a koncert ráadásaként nyújtott át három kis csokorban a tomboló publikumnak, megmutatván, hogy az orosz-szovjet zene mennyire különböző virágokat hajtott Sosztakovics és Prokofjev kertjében.



CD 6

1965, Budapest


1965 nyarán Richter útja hosszában szelte át Magyarországot: július 16-án Szombathelyen játszott, 17-én Budapesten és 21-én Miskolcon. A szombathelyi és budapesti koncert műsora jórészt megegyezett, Miskolcon egészen más programmal lépett a közönség elé, itt hangzott el – magyar földön egyetlen alkalommal – Liszt h-moll szonátája; a miskolci hangversenyről nem készült hangfelvétel.

Az Erkel Színház-beli szólóest műsorán Mozart-, Beethoven- és Chopin-művek szerepeltek. Wolfgang Amadeus Mozart háromtételes F-dúr szonátájának (K. 280, 1774) szélső tételeit Richter poétikusan, de távolságot tartva játszotta, mintha Haydnt szólaltatna meg 18. századi hangszeren; a zárótétel nagy meglepetés-szünetei is ezt sugallják. A középső nagy lassútétel elmélyült előadása pedig Schubert-muzsikákhoz közelítette a Mozart-zenét. Ludwig van Beethoven A-dúr szonátája (op. 101, 1816) nagyszabású, szabad agogikájú interpretációja feltárta a mű hatalmas kontrasztjait – az elmélkedő nyitótételtől a robbanékony indulón, a csodálatosan csöndes és visszafogott lassú tételen át a rugalmas ritmikájú, játékos elemekkel tarkított és fúgával koronázott fináléig –, s egyben egyetlen nagy ívbe fűzte a szonátát. Frederyk Chopin Négy scherzójában (h-moll op. 20, 1831/32, b-moll op. 31, 1837, cisz-moll op. 39, 1839 és E-dúr op. 54, 1842) a művész erőteljesen kiemelte a Chopin-zene fényeit-árnyait, óriási ellentétet teremtve a száguldó főrészek és nyugodt középrészek közt.


CD 7

Az 1967-es hangversenyek



Richter újra nyáron és megint váratlanul érkezett, hogy két egymás utáni estén az Erkel Színházban két egymástól teljesen eltérő programmal lepje meg a budapesti közönséget.

Augusztus 27-én nagyszabású Beethoven–Schubert műsor után Richter két Schumann- novellette (F-dúr és D-dúr op. 21, 1838) költői szárnyalású előadásával búcsúzott a közönségtől; sokak szerint e két ráadás-szám volt a koncert legemlékezetesebb mozzanata. Augusztus 28-án a művész Haydnt, Chopint és Debussyt játszott, titokzatos összekötő szálakat bontva ki a három különböző kultúrában felnőtt nagy zeneszerző billentyűs muzsikája között. Joseph Haydn C-dúr szonátája (Hob.XVI:35, 1779–80) klasszikus szépséggel és derűvel, áttetsző hangzással szólal meg Richter zongoráján. Hasonló derű, természetes lendület, rugalmas mazurka-ritmika, finom díszítések jellemzik a kevéssé ismert ifjúkori Frederyk Chopin-mű, a Rondeau à la mazur (op. 5, 1826) előadását. A g-moll ballada után Claude Debussy Tizenkét prelűdje (II. kötet, 1910–13) folytatta és teljesítette ki a hangverseny pasztellesen színes zenei atmoszféráját, pianisztikus érdekességeit, differenciált hangzás-árnyalatait. A tizenkét erős karakterű, egymástól nagyon különböző s belsőleg is rendkívül változékony darab sorozata még Richter magas dramaturgiai igényeit is kielégítette, így – szokása ellenére – eredeti sorrendjében játszotta végig Debussy prelűdjeinek teljes II. kötetét, a közönség nagy gyönyörűségére.

1967 őszén is visszatért Richter Budapestre, szeptember 18-án a Magyar Állami Hangversenyzenekarral, Ferencsik János vezényletével előadta Britten Zongoraversenyét.


CD 8

1969, Budapest


1969 novemberében Richter megint Nyugat felől érkezett Magyarországra: soproni és veszprémi fellépés után a budapesti Zeneakadémia Nagytermében két koncertet adott. Ezúttal a négy hangverseny műsora csaknem megegyezett: a Schubert-variációkat és a Schumann Fantasiestücke-válogatást Rahmanyinov 12 prelűdje követte, illetve a második fővárosi esten Prokofjev VIII. szonátája.

A november 18-i első zeneakadémiai szólóest Richter talán legjobban sikerült budapesti koncertje volt, minden mozzanatában lenyűgöző élményt adó, szellemileg–technikailag tökéletes előadásokkal. Megint ismeretlen Franz Schubert-művet hozott: Tizenhárom változat Anselm Hüttenbrenner témájára (D. 576, 1817), viszonylag fiatalkori kompozíció, nagyon egyszerű – Beethoven VII. szimfóniája lassú tételének kezdő dallamára emlékeztető – témával, bájos figurális változatok után menny és pokol megnyitásával. A Robert Schumann Fantasiestücke (op. 12, 1837) sorozatából kiválasztott hat darabbal Richter Schumann-játéka a legmagasabb csúcsra érkezett: Schumann világát végtelenül tágasnak értelmezte, melyben elfér egymás mellett őrült szenvedély és nagy nyugalom, s mindez kristálytiszta formálásban – hasonlóan, mégis egészen másképpen mint Schubert zenéjét. „Vajon ki tudott valaha is ilyen, szinte tapintható zenei kérdőjelet rajzolni a hangversenyterem izzó levegőjében?” – reflektált az egyik magyar zenekritikus a Warum? (Miért?) megszólaltatására. A Szergej Rahmanyinov op. 23 (1903–04) és op. 32 (1910) sorozatából sajátos richteri dramaturgiával kiválasztott tizenkét prelűd előadása meggyőzte az orosz zeneszerzőt addig kissé lenéző magyar publikumot a Rahmanyinov-zene igazi értékeiről, jelentőségteljesen mutatta meg különleges harmóniáit, hol színes-fátyolos, hol férfiasan érzelmes karakterét, álom és realitás határán lebegő tónusát. A koncert egyik ráadásaként elhangzott azon kevés átiratok egyike, melyeket Richter szívesen – és nagyszerűen! – játszott, a Keringő Szergej Prokofjev Háború és béke (op. 91, 1944) című operájából.

1972-ben Richter útja észak-déli irányban szelte át Magyarországot: február 16-án délelőtt megállt Debrecenben gyakorolni (amit az ottani Zeneművészeti Szakiskola nagyterme mögötti kis művészszobában az iskola összes tanára, apraja-nagyja hallgatott titokban, pisszenés nélkül), este fellépett Szegeden, s másnap már Szabadkán játszott; a szegedi koncert különlegességeit a 10. lemez tartalmazza. 1973 tavaszán és őszén is fellépett Budapesten: márciusban két esten Bachot játszott, a harmadikon Schubert két kései nagy szonátáját, októberben Dietrich Fischer-Dieskauval adott emlékezetes hangversenyt Hugo Wolf Mörike-dalaiból.


CD 9

Az 1973-as Bach-koncertek



Március 13-án és 15-én a Zeneakadémia nagytermében Richter végigjátszotta Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavierja teljes II. kötetét (BWV 870–903, 1738–42). A két hangverseny után pontosan megjelölte a Magyar Rádió munkatársainak, mi adható le a programból és mi nem; néhány prelúdiumot és fúgát azért is játszott el ráadásként, hogy azzal legyen behelyettesíthető egyes darabok – véleménye szerint – kevésbé sikerült előadása. Lemezünk összeállítása a művész jóváhagyott válogatása alapján készült. Richter ugyanolyan egyszerűen és lényegre törően zongorázott Bachot 1973-ban, mint 1954-ben; tónusa azonban változott, színesebb és érzelmekkel telítettebb lett, színskálája a leheletszerű pianissimóktól a mezzofortéig ezer árnyalatot, hangzásfajtát, billentésmódot mutatott. Lezárt hangszeren játszott, amely az egyes prelúdiumok és fúgák karakterének megfelelően hol úgy szólt, mint intim szoba-klavichord, hol mint éles hangzású csembaló, hol mint normál kalapácszongora. Mind a csöndes, elmélkedő, balpedállal tompított művekben – mint a Cisz-dúr és cisz-moll prelúdium, a disz-moll és Asz-dúr fúga, az A-dúr és a-moll prelúdium –, mind az éles hangzású, energikus darabokban – a C-dúr fúga, a c-moll prelúdium, a cisz-moll, Esz-dúr, A-dúr, a-moll, h-moll fúga –, mind a játékos-táncos tételekben – a cisz-dúr fúga, az Esz-dúr, G-dúr és H-dúr prelúdium – tökéletes szólamszövés hallható, minden szólamnak saját színe és élete van, miközben szilárdan épül fel Richter előadásában a teljes kompozíció.

1974 végén Richter Pécsett adott két koncertet, 1975 áprilisában Győrben lépett fel. 1976 decemberében a budapesti Zeneakadémián játszott két estén, jórészt új Beethoven szonáta-programot és Magyarországon addig tőle még nem hallott Schumann- és Chopin-műveket. 1977 tavaszán Debrecenben szerepelt, 1978 augusztusában újra a fővárosban, átutazóban, Schubert, Schumann és Debussy műsorral.


CD 10

Részletek az 1972-es szegedi, az 1976-os és 1978-as budapesti hangversenyből


A legendás szegedi koncert hangfelvételét csak kissé árnyékolja be a kevéssé jó hangszer és akusztikus környezet. Schubert kései nagy c-moll szonátája után, melyet Richter 1958-ban, majd 1973-ban Budapesten is előadott, ritkán hallható csemege következett: öt darab Felix Mendelssohn-Bartholdy Lieder ohne Worte (Dalok szöveg nélkül) sorozatának I. füzetéből (op. 19b, 1830). A poétikus kis darabok Richter zongoráján teljes lírai szépségükben szólaltak meg, néhány szíven ütő drámai mozzanattal. Csodálatos lírával énekelt Frederyk Chopin korai b-moll nocturne-je is (op. 9, 1830). A szerves folytatás, Claude Debussy Images (Képek) sorozatának I. füzete (1905) három darabjával bejárta a természeti varázslat, a balladaszerű látomás és a nagy mozgásélmény tágas világát. A ráadások közt is szerepelt egy különleges darab: Debussy műve, a Hommage à Haydn.

1976. december 10-én a Zeneakadémián Beethoven-szonáta és Schumann-mű után Frederyk Chopin darabjai hangoztak fel. Richter az F-dúr keringőben (op. 34, 1831) a tánc szédületét közvetítette szeszélyes ritmikával és erőteljes hangsúlyokkal, a Desz-dúr keringőben (op. 70, 1829) a tánc szelíd lejtését, éneklő karakterét. A négy mazurka megkapó egyszerőséggel és szépséggel, finom, ugyanakkor ízes díszítésekkel szólalt meg, felvillantva néha e könnyednek tűnő stilizált tánczenék borús oldalait.

Franz Schubert korábbi A-dúr szonátája (D. 664, 1819) olyan édes, csöndes dalolással indult és folytatódott az 1978-as nyári budapesti hangversenyen, mintha az élet sötét hatalmai, Richter démonai nem is léteznének. Még a balkéz súlyos oktávjai is belesimultak a szelíd karakterbe, a zárótételben derű és humor csillogott.


CD 11

Az 1976-os Beethoven-est a Zeneakadémián



A december 9-i koncertnek azt a címet lehetne adni, hogy „A fiatal Beethoven jellemfejlődése” vagy „nevelődési regénye” a klasszika és romantika határmezsgyéjén, 1795-től 1801-ig. Az op. 2 f-moll szonáta (1795) nyitótételét Richter meglepően lassú tempóban, klasszicizáló karakterrel játszotta, nem zökkent ki ebből az Adagio végtelen nyugalma sem, a Menüettben nagyobb kontrasztok zendültek meg, s a záró Prestissimo lázas hajszájával egyszercsak Schubert világába csöppent a hallgatóság. Az op. 10 D-dúr szonáta (1796–98) I. tételének előadásában megmutatkozott a kifejlett beethoveni szonátaforma folyamatának, témáinak gazdag változatossága, érzelmi világának és hangzás-regiszterének kitágulása, a Largo e mesto lassúban a legmélyebb fájdalom kifejezése a legegyszerűbb módon és eszközökkel történt, az óriási váltás a Menüett finom énekére, majd a játékosan vidám, de ijesztgető mozzanatokkal teli Rondóra az érett Beethovent emelte a Zeneakadémia pódiumára. Az op. 14 E-dúr szonáta (1798) újra visszavitt a klasszikus lépték és derű világába, néhány richteri „villámcsapással” fűszerezve, s a záró rondót lázasan meghajtva. Az op. 26 Asz-dúr szonátát (1800–01) indító variációs tétel mintha előre tekintett volna Richter tolmácsolásában Schumann zongoramuzsikája felé, II. tételként a menüett helyén itt már – kezdetben szelíd, majd egyre vadabb – scherzo áll, s a hős halálát elsirató Marcia funebre súlyos, pompázatos, de tiszta, áttetsző hangzású megszólalása után a talányosan-játékosan induló finálé drámai hajszává, ijesztő száguldássá vált.

1980 nyarán a művész kelet felől érkezett Magyarországra, Miskolcon és Budapesten lépett fel, ugyanazzal a programmal. 1982. szeptember 11-én és 12-én különleges művekkel lepte meg a Pesti Vigadó közönségét: ritkán hallható Liszt-darabok után Franckot és Szymanowskit játszott. 1983 nyarán megint szokatlan műsorral érkezett, Csajkovszkij zongoramuzsikájából és Rahmanyinov Études-Tableaux sorozatának darabjaiból összeállítva. 1985 januárjában a fiatal brácsaművésszel, Jurij Basmettel lépett fel a Magyar Állami Operaházban, az első esten Haydn, Hindemith és Debussy, a másodikon Hindemith, Britten és Sosztakovics programmal. 1985 húsvét vasárnapján újra átutazott Magyarországon, s egy délutáni zártkörű hangversenyen kizárólag Hindemithet játszott. 1986 nyár elején Győrben állt meg két koncertre.


CD 12

Részletek az 1982-es Pesti Vigadó-beli és az 1985-ös operaházi koncertből


A Pesti Vigadó elsötétített dísztermében egyetlen állólámpa világította meg a zongoraművész kottáját. Liszt Ferenc Harmonies poétiques et religieuses (1847–52) sorozatából Richter kevéssé népszerű és csillogó darabokat választott ki, meditatív zenék hangzottak fel elmélyült előadásban. Lemezünkön az Andante lagrimoso (no. 9) fájdalmas elmélkedése szerepel. César Franck háromrészes nagyszabású kompozíciója, a Prelúdium, korál és fúga (1884) Richter zongoráján szerves felépítésben, orgonaszerű hangzásokkal, beszédesen szólalt meg. A Karol Szymanowski szonáta után ráadásként négy Szymanowski-mazurka hangzott el az op. 50-es sorozatból, sajátosan modális hangzású, már a 20. század harmóniavilágában fogant darabok, melyeknek borús hangulata, elmélkedő jellege, indulatos ritmusai kiválóan illettek a koncert légkörébe.

1985. január 14-én Richter a Magyar Állami Operaházban, Jurij Basmettel közös koncertje második felében Claude Debussy Prelűdjeinek I. kötetéből játszott el tíz darabot. Kihagyván a La fille aux cheveux de lin-t (Lenhajú lány) és a Minstrels-t (Bohócok), egyéni dramaturgiájú háromrészes ciklust formált a sorozatból: az első rész öt prelűdje – Danseuses de Delphes (Delphi-i táncosnők), Voiles (Vitorlák), Le Vent dans le plaine (Szél a síkságon), Les sons et les parfumes tournent dans l’air du soir (Hangok és illatok az éjszakában), Les collines d’Anacapri (Anacapri dombjai) – a színek, árnyak, illatok nagy belső változatosságú, de alapvetően pasztelles megfogalmazását jelentette, a második – Des pas sur la neige (Léptek a hóban) és Ce qu’a vu le vent d’Ouest (Amit a nyugati szél látott) – komor, lecsupaszított, megrendítően szűkszavú téli táj és viharos tengeri vidék, a harmadik – La sérénade interrompue (A megzavart szerenád), La Cathédrale engluotie (Az elsüllyedt katedrális), La Danse de Puck (Puck tánca) – a realitások költészete konkrét hangzásokkal, szigorú szerkezettel, pregnáns ritmusokkal.


CD 13

Az 1983-as Csajkovszkij–Rahmanyinov-est a Zeneakadémián



Richter ezen a hangversenyen a sajátos orosz világ két nagyon különböző, de ugyanazon gyökérből táplálkozó szegmensét tárta a magyar közönség elé. Pjotr Csajkovszkij zongoraműveivel (négy darab Az évszakok sorozatból op. 71/b, 1875–76, F-dúr nocturne op. 10/1, 1871, A-dúr valse-scherzo op. 7, 1870, e-moll humoreszk op. 10/2, 1871, B-dúr capriccioso op. 19/5, 1873, Asz-dúr keringő op. 40/8, 1876–78, f-moll románc op. 5, 1882) a 19. századi orosz nemesi kúriák szalonjainak hangulatát keltette életre, annak hol intim és finom, hol bumfordi megnyilatkozásait, egyszerre mosolygó és könnyes jellegét, ritkán feltoluló tragédiáit. Szép, egyszerű, beszédes előadásban hangzottak el Csajkovszkij kis zsánerdarabjai, melyeknek Richter ugyanolyan figyelmet és elmélyülést szentelt, mint a legnagyobb zenéknek.


A Szergej Rahmanyinov két Études-Tableaux sorozatából kiválasztott nyolc mű (op. 33/9, 5, 6, 1911 és op. 39/1, 2, 3, 4, 9, 1916–17) a 20. századelő tragikus pátoszú, látomásos világát képviselte, túltengően moll hangnemű darabokkal, harangozó gyászzenékkel, diadalmas fanfárokkal, harsány zenekari és orgona-hangzásokkal, melyek lenyűgöző virtuozitással szólaltak meg Richter kezei alatt, szinte mindegyik elhangzott mű után kiváltva a közönség viharos spontán ünneplését.

Az 1990-es évek elején Richter még két alkalommal járt Budapesten: 1991 júniusában szólóestet adott a Zeneakadémián Bach és Mozart műveiből és két Bach-versenyművet játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. 1993 őszén egyetlen hangversenyre állt meg, ekkor hallhatta a magyar közönség utoljára személyesen.


CD 14

Az utolsó budapesti koncert


1993. november 9-én a 78 éves művész a magyar főváros új hangversenytermében, a másfélezer embert befogadó Budapest Kongresszusi Központban adott hangversenyt, melynek bensőséges muzsikálása túltett a ’83-as Csajkovszkij–Rahmanyinov-est első félidejének intim hangulatán. Richter kedvére válogatott az akkor 150 éve született Edvard Grieg Liriske stykker (Lírai darabok) tizenkét kötetének 68 kis kompozíciójából. Ezúttal a válogatás nem bontotta meg a zeneszerzői időrendet, a koncerten elhangzó 22 darab folyamatában és a maga sokoldalúságában mutatta be a nagyon eredeti hangú norvég zeneszerző 34 éven át vezetett „zenei naplóját”: Arietta, Keringő, Az éjjeliőr dala, Tündértánc (op. 12, 1867), Tavaszi tánc, Kánon (op. 38, 1883), Pillangó, A tavaszhoz (op. 43, 1884), Valse-impromptu (op. 47, 1888), Norvég falusi induló, Scherzo, Harangszó (op. 54, 1891), Titok, Ő táncol, Honvágy (op. 57, 1893), Fantomkép (op. 62, 1895), Esküvő Troldhaugenben (op. 65, 1896), Este a hegyekben (op. 68, 1898), Kobold, Az erdők békéje, Elmúlt, Emlékek (op. 71, 1901). Megszólaltak benne karakterdarabok, zsánerképek, programatikus miniatűrök, impresszionisztikus zenei költemények, táncok, ízes folklorisztikus művek – egyszerűen, beszédesen, visszafogottságukban is súlyos kiemelésekkel és a richteri billentés csodálatos színgazdagságával. Az egész este a hangszertől szinte elvonatkoztatott bölcs szemlélődés jegyében telt, melyben nosztalgia és szomorúság több volt, mint derű; egy idős nagy művész jelentőségteljes mondandója apró remekműveken keresztül.

Papp Márta