Szerző/Előadó:Szent Efrém Férfikar / Bubnó Tamás
 Cím:Liszt: Férfikarok 1.
(P) 2009 
Liszt munkásságában jelentős mennyiséget képviselnek a férfikarra írt kompozíciók, melyek azonban mindeddig kevéssé foglalták el méltó helyüket a kórusok repertoárjában. A változatos letétekben, kíséret nélkül vagy zongora, orgona, néhány hangszer illetve zenekar kíséretével megkomponált, nem ritkán több különböző befejezett és nyomtatott verzióban is fennmaradt több mint 60 férfikari darab közül igen soknak mindeddig semmiféle hangfelvétele sem jelent meg. A Szent Efrém Férfikar Bubnó Tamás karnagy vezetésével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy fokozatosan műsorra tűzi, rögzíti és CD sorozatban megjelenteti Liszt valamennyi férfikarát illetve férfihangok együttesére írt művét, mind az egyházi, mind a világi darabokat. A források felkutatásában, a tudományos előkészítésben és a kommentárok megírásában a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont munkatársai nyújtanak segítséget.
Notes musicales

Text des Beihefts


01. Licht! mehr Licht!
5:45


Für Männergesang
02. Vereins-Lied
6:53
03. Ständchen
6:29
04. Wir sind nicht Mumien
4:31
05. Vor der Schlacht
2:06
06. Nicht gezagt
2:17
07. Es rufet Gott
2:32
08. Soldatenlied
2:34
09. Die alten Sagen kunden
4:03
10. Saatengrün
1:54
11. Der Gang um Mitternacht
6:18
12. Festlied
5:10
13. Gottes ist der Orient
2:41


14. Festgesang
6:31


15. Über allen Gipfeln ist Ruh
3:02

Összidő: 63:05
Előadók

Szent Efrém Férfikar
művészeti vezető: Bubnó Tamás

Tenor I: Csapó József, Kálmán László (szóló: 3. Ständchen), Szabó Sebestyén, Viszló István
Tenor II: Gavodi Zoltán, Hajnal András, Sztojanov Georgi
Bariton: Bubnó Márk, Pechan Kornél, Philipp György (szóló: 11. Der Gang um Mitternacht)
Basszus: Cser Péter, Domahidy László, Laborfalvi Soós Béla (szóló: 12. Festlied), Silló György

Hangszerszólók:
Szakszon Balázs - 1. harsona (1)
Bálint István Péter - 2. harsona (1)
Balogh Sándor - 3. harsona (1)
Bazsinka József - tuba (1)
Szász József - trombita (8)
Komlóssy Gábor - trombita (8)
Bubnó Márk - timpani (8)
Fassang László - orgona (14)

Produkciós adatok:
Az album a Klassz Zenei Irodával (Hungarofest Nonprofit Kft.) közös koprodukcióban készült
Felvétel: Kékgolyó utcai evangélikus templom, Budapest, 2009. június 20 - július 1.
Felvétel és keverés: Osváth Zoltán
Artwork & design: www.bachman.hu

Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Paul Griffiths - The Hungarian Quarterly (en)
Benoit Fauchet - Diapason (fr)
Urko Sangroniz - Diverdi (es)
Juan Carlos Moreno - Scherzo (pdf) (es)
Szabó Barna - Gramofon (hu)
Komlós József Jr. - Kecskenet.hu (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Liszt munkásságában jelentős mennyiséget képviselnek a férfikarra írt kompozíciók, melyek azonban mindeddig kevéssé foglalták el méltó helyüket a kórusok repertoárjában. A változatos letétekben, kíséret nélkül vagy zongora, orgona, néhány hangszer illetve zenekar kíséretével megkomponált, nem ritkán több különböző befejezett és nyomtatott verzióban is fennmaradt több mint 60 férfikari darab közül igen soknak mindeddig semmiféle hangfelvétele sem jelent meg. A Szent Efrém Férfikar Bubnó Tamás karnagy vezetésével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy fokozatosan műsorra tűzi, rögzíti és CD sorozatban megjelenteti Liszt valamennyi férfikarát illetve férfihangok együttesére írt művét, mind az egyházi, mind a világi darabokat. A források felkutatásában, a tudományos előkészítésben és a kommentárok megírásában a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont munkatársai nyújtanak segítséget.

A sorozat összeállításakor nem törekedtünk időrendi sorrendre. Célunk volt, hogy egy-egy CD műsora változatos, zenei szempontból élvezhető legyen, továbbá hogy a Liszt által sorozatba rendezett vagy egymást valamilyen más módon kiegészítő darabok azonos korongon jelenjenek meg. Ugyanakkor egy műnek különböző időkből származó eltérő verziói nem szükségszerűen kerülnek egymás mellé; ezek korai kiadásait Liszt amúgy is többnyire más-más módon rendezte sorozatba, mint a végső verziókat. A megszólaltatás alapjául általában a darabok első kiadású kottája szolgál; kiadatlan darabok esetében közöljük a kézirat lelőhelyét és annak a személynek a nevét, aki a partitúrát előadásra előkészítette.

A kommentárokat négy nyelven, a darabok szövegeit eredeti nyelven és magyar fordításban közöljük. Felhasználunk bizonyos költői vagy előadás céljából készült (olykor kissé szabad) műfordításokat; ezeket helyenként módosítottuk a szöveghűség érdekében. Abban a reményben bocsájtjuk útjára Liszt férfikarainak ezt a legelső összkiadását, hogy segítünk megismertetni és megszerettetni a 2011-ben bicentenáriumát ünneplő zeneszerző még mindig nem elég mélyen és átfogóan ismert munkásságából egy olyan területet, mely őt harminc éves korától csaknem haláláig foglalkoztatta. Reméljük, ezzel ahhoz is hozzájárulunk, hogy ez a sokrétű, a rövid alkalmi kompozícióktól a nagyszabású remekművekig terjedő zenei anyag az igényes férfiegyüttesek repertoárját gazdagíthassa.

Összkiadásunkat egy világi műveket tartalmazó CD-vel indítjuk, amelyen az a 12 férfikar szerepel, melyeket maga Liszt válogatott össze egy reprezentatív sorozatkiadás részére. Ezt egészíti ki két mű, amely a Goethe születésének centenáriumára kiadott ünnepi albumban jelent meg, továbbá egy hosszabb alkalmi kórus, mely a német tanítók országos gyűlésére készült.


VLiszt még utazó virtuóz korszakában, 1842. november 2-án nyerte el a rendkívüli szolgálatban lévő udvari karmester címét Weimarban, de csak 1848 elején telepedett le a városban, hogy teljes egészében kézbe vegye az udvar és a város zeneéletének irányítását. Sachsen-Weimar-Eisenach nagyhercegség székvárosa „aranykorát” az a mintegy fél évszázad jelentette a 18. század végén és a 19. század elején, amikor Herder, Wieland, Schiller és legfőképpen Goethe működése nyomán a német irodalom központja lett. Liszt célja az volt, hogy Carl Alexander nagyherceg segítségével a Johann Wolfgang Goethe (1749-1832) halála után provinciálissá silányult kulturális életet szélesebb alapokra helyezze, az új zenének fontos szerepet juttatva ismét felvirágoztassa és a német szellemi élet gyújtópontjává tegye. Jó alkalom volt Goethe születésének centenáriuma 1849. augusztus 28-án, melynek kétnapos ünnepségeihez Liszt Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn műveinek műsorra tűzésén kívül jelentős saját kompozíciókkal is hozzájárult. Ezeket (a Goethe „Tasso”-jához komponált nyitány, a későbbi szimfonikus költemény kivételével) Liszt egy „Ünnepi album”-ban meg is jelentette a lipcsei Schuberth cég kiadásában (címlapját lásd a III. képen). Közülük a férfikarra írt Licht! mehr Licht! kórus és az Über allen Gipfeln ist Ruh férfi szólókvartett mint nyitó illetve záró darab szerepel felvételünkön.


III - IVA Licht! mehr Licht! (Goethe’s letzte Worte), Chorgesang ismeretlen szövegírója egyes feltételezések szerint Franz von Schober (1796-1882), aki egykor Schubert baráti köréhez tartozott, majd Liszthez csatlakozva, Weimarban telepedett le. Ő írta az „Ünnepi album”-ban szereplő dal, a „Weimars Todten” szövegét, melynél neve fel is van tüntetve. A „Chorgesang” (karének) esetében talán azért nem nevezik meg a költemény szerzőjét, mivel fontosabbnak tartották hangsúlyozni, hogy a „Fényt! több fényt!” cím és refrén nem más, mint Goethe utolsó szavai, melyeket a kórusműben úgy értelmeznek, mint a költőfejedelemnek a haladásra vonatkozó végrendeletét. Akárcsak a szöveg, Liszt zenéje is kifejezetten az ünnepi alkalomra készült, négyszólamú férfikarra, 3 harsona és 1 tuba kíséretével. A darabot már az ünnepségek előtt kinyomtatta a Leipziger Illustrierte Zeitung 1849. augusztus 25-én. Előadására a születésnap előestéjén, 1849. augusztus 27-én este a kivilágított Ilm-parkban, a Római ház előtt került sor. A mű a rossz idő ellenére is nagy hatást keltett és igen jó kritikai fogadtatásban részesült. Az 1849-es „Ünnepi album” később egy változatlan tartalmú második kiadást is megért. Ezt követően azonban Liszt kissé lerövidítette és átdolgozta a „Licht! mehr Licht!”-et Goethe és Schiller páros szobrának, Ernst Rietschel a weimari színház előtt elhelyezett alkotásának 1857. szeptember 4-i avatására; a kórust ez utóbbi verzióban 2 trombita és 3 harsona kíséri. Liszt kívánságára Schuberth 1858-ban ezt a „könnyített verziót” is kiadta.

Az albumban megjelent szólókvartett, az Über allen Gipfeln ist Ruh szövege Goethe második „A vándor éji dala” („Ein Gleiches – Wandrers Nachtlied II”). A verset Liszt már 1842 körül megzenésítette négyszólamú a cappella férfiegyüttesre, és 1844 januárjában három másik kórusával együtt kiadásra megküldte a kölni Eck & Comp. kiadónak, ahol meg is jelent mint a Friedrich Wilhelm Constantin von Hohenzollern hercegnek dedikált „Vierstimmige Gesänge” („Négyszólamú énekek”) sorozat harmadik darabja - szövegét azonban átcserélték a Goethe-vers Johannes Daniel Falk (1768-1826) weimari követségi tanácsos által készített, népdalként elterjedt parafrázisára („Unter allen Wipfeln ist Ruh”). A Goethe-centenárium ünnepi albumában Liszt helyreállította az eredeti szöveget, és több jelentős javítást is hajtott végre a zenei anyagban (a kézirat keltezése: Eisenach, 1849. augusztus 5). 1857-ben Liszt a „Licht! mehr Licht!” átdolgozott verziójával együtt a szólókvartettet is megküldte kiadásra Schuberthnek; ekkor két kürtszólamot is csatolt a négy szólóhanghoz. Az 1858-as Schuberth-kiadásban „Zur Goethe-Feier-Weimar” („A weimari Goethe-ünnepre”) összefoglaló címmel, azonos címlappal, de külön-külön jelent meg a két darab partitúrája, míg a nyomtatott szólamokat együtt adták ki. Felvételünkön mindkét műnek az 1849-es „Ünnepi album”-ban közölt verziója szólal meg.


VWeimari korszakának utolsó éveiben Liszt baráti kapcsolatba került Christian Friedrich Kahnt (1823-1897) német zeneműkiadóval, aki 1857-től a Neue Zeitschrift für Musik kiadójaként a Liszt körül csoportosuló „Neudeutsche Schule” („újnémet iskola”) egyik legjelentősebb támogatója volt. Kahnt elsősorban Liszt vokális művei iránt érdeklődött. 1859/60 fordulóján átvette a berlini Schlesinger kiadótól Liszt dalainak gyűjteményes kiadását, a „Gesammelte Lieder” sorozatot, és szívesen vállal-kozott Liszt kórusműveinek, oratórikus kompozícióinak kiadására is. A férfikari darabok közül Liszt elsőként a Vereins-Lied kiadását bízta rá, melyet Franz Brendel (1811-1868), a Neue Zeitschrift für Musik szerkesztője és az újnémet iskola harcos híve közvetítésével küldött meg neki 1860 szeptemberében. Liszt azt az emblematikus darabját választotta elsőnek, amelyet a begyepesedett nyárspolgári ízlés és kritika ellen („trotz Philister-Geschrei”) a művészet minden területén harcba induló, 1854 novemberében létrejött „Neu-Weimar-Verein” (Új-Weimar-Egylet) számára komponált. Az egylet elnökéül Lisztet, alelnökéül pedig Heinrich Hoffmann von Fallerslebent (1798-1874) választották; kettejük közös munkáját, a „Vereins-Lied”-et az egylet 1855. július 2-i összejövetelén énekelték el először. Ezt követően a mű, melyet Liszt kétszer is kissé átdolgozott, kéziratos partitúra- és szólamanyagokból több alkalommal megszólalt Weimarban és másutt; érdemesnek tűnt tehát további előadások reményében mielőbb kinyomatni.


VA „Vereins-Lied” kiadását siettetve, Liszt 1860. december 2-án további két férfikarát (a „Ständchen”-t és a „Festlied”-et) is megküldte Kahntnak, a következő kommentárral: „Amennyiben hajlandó teljesíteni a kívánságomat, és elfogadja kiadásra ezt a pár férfikaromat, azt javasolnám, úgy hozza ki őket, mint egy kis «Kompozíciók férfihangokra» sorozat kezdő számait, és akárcsak a Daloknál, lássa el egy borítócímmel (az egyes számok adataival).” Így született meg a Für Männergesang (Férfihangokra) sorozat terve, melyet Liszt szívesen összekapcsolt dalainak gyűjteményes kiadásával: „A két gyűjtemény (dalok és férfikarok) bizonyos összefüggésben állnak egymással; ezért jutottam erre a javaslatra, amelyről most Önnek döntenie kell”– írta Kahntnak 1860. december 19-én. „Néhány hónapja Louis Köhler ezt írta nekem a maga baráti-tréfás módján: «Ön valójában adósunk néhány férfinégyessel, amelyek sörtestvéreket félistenekké változtatnának!», s már a dalok kiadásakor az volt a szándékom, hogy hamarosan következnek majd a férfikarok is.” A 19. század második harmadában megindult férfikari dalárda-mozgalom nemcsak zenei, hanem elsősorban társadalmi jelenség volt, mely mindenütt szoros kapcsolatban állt a polgárosodással, illetve számos országban a nemzeti egység megteremtésével. A tréfás utalás a „sörtestvérekre” igencsak reális: a dalos összejövetelek legtöbbször fehér asztal mellett zajlottak (innét ered a német elnevezés: „Liedertafel”) – jól mutatja ezt a „Vereins-Lied” első kiadásának belső címlap-illusztrációja is (VIII. kép). Liszt már az 1840-es évek elején Német-országban megismerkedett ezzel a mozgalommal, mely számára 1841-től kezdve rend-szeresen komponált és olykor publikált is az átlagos színvonalat messze meghaladóan igényes darabokat. Nagyrészt ezek közül válogatta ki és dolgozta át újabb tapasztalatai alapján annak a 12 számból álló sorozatnak a darabjait, melyeket Kahnt „Für Männer-gesang” sorozatcímmel 1861-ben valóban megjelentetett. Az 1. és a 4-7. darab partitúrájának és szólamainak megjelenéséről májusban, a többi hét darabéról júliusban adott hírt a lipcsei Adolph Hofmeister Musikalisch-literarischer Monatsbericht (Zenei-irodalmi havi tudósítás) című lapja. A borító az összes szám felsorolásával a VI. képen, a sorozatcímlap a VII. képen látható; a „Vereins-Lied” kivételével a többi darabnak nincs második, önálló címlapja.

A sorozat 2. száma Friedrich Rückert (1788-1866) költeményének megzenésítése, a Ständchen (Szerenád), melyet Liszt legtöbbször „Hüttelein”-ként emleget (a valamennyi versszakot kezdő szó okán). Ezt a kedves, hatásos darabot tenor szólóra és négyszólamú férfi együttesre Liszt 1842-ben komponálta, a fennmaradt kéziratok tanúsága szerint többször jelentősen átdolgozta és több különböző tervezett férfikari sorozatba is be kívánta illeszteni, nyomtatásban azonban végül csak a „Für Männergesang” sorozatban jelent meg először. Maga Liszt kedvelte és úgy ajánlotta a darabot Kahnt figyelmébe, mint „meglehetősen hatásos (kicsit édeskés!)” darabot, amelyet már sikerrel énekelt a Wiener Männergesangverein és néhány más dalárda is.

A 3. szám, a Wir sind nicht Mumien (Nem vagyunk múmiák) ismét Heinrich Hoffmann von Fallersleben egyik (a tettrekészséget és haladást dicsőítő) költeményének megzenésítése, mely azonban jóval korábbi, mint Liszt és a költő együttműködése Weimarban: az első megfogalmazás eredeti kéziratán van egy utólagos ajándékozási feljegyzés 1843. július 3-ról, sőt Liszt első életrajzírója, Lina Ramann szerint a darabot a zeneszerző már 1842 nyarán a rajnai Nonnenwerth szigeten megkomponálta három másik kórussal együtt. 1844-ben nyomtatásban is kiadta a kölni Eck & Comp. cégnél a „Vierstimmige Gesänge” című sorozat első számaként. Az eredetileg zongorakíséretes művet jelentősen átdolgozva, a kíséretet elhagyva vette föl a „Für Männergesang” sorozatba.

A sorozat 4-6. száma: Vor der Schlacht (Csata előtt), Nicht gezagt (Mit se szánd), Es rufet Gott (Az Isten hív) egy korábbi teljes ciklus átdolgozása, mely „Drei vierstimmige Männerchöre (auch als Solo-Quartette aufzuführen)” („Három négyszólamú férfikar (szólókvartettként is előadható)” címmel 1845-ben jelent meg egy svájci kiadónál (Basel, Knop). A három darab valójában két vers megzenésítése, mivel a „Vor der Schlacht” és az „Es rufet Gott” szövege azonos; az utóbbinál Liszt a kezdő sort adta meg címként. A versek szerzőjét illetően a zeneszerző bizonytalanságban hagy bennünket. A korai, zongorakíséretes verzió kiadásában Dr. Theodor Meyer-Merian (1818-1867), bázeli orvos és költő nevét adja meg, s tudjuk azt is, hogy a Basler Männerchor részére komponálta a darabokat hálából azért, mert az énekesek 1845. június 23-i bázeli koncertje után fáklyásmenettel tisztelték meg. A „Für Männergesang” számára átdolgozott a cappella verzióban azonban – érthetetlen okokból – Carl Götze neve szerepel szövegíróként: Liszt dalainak gyakori előadójáról és weimari másolójáról, a tenorista Franz Carl Götzéről (1814-1888) lehet szó, akivel a zeneszerző már 1844 februárjától kezdve többször együtt koncertezett; Kahntnak írt, kórusműveit kiadásra felajánló levele szerint a „Ständchen” szólistájának is őt képzelte el. A hazafias, harcias lendületű ciklust Liszt 1860-ban a kórusokkal egyidejűleg szóló zongorára is átdolgozta „Geharnischte Lieder” („Vértes dalok”) címmel; a zongorasorozatot szintén Kahnt adta ki. Ezzel a címmel (magyarul gyakran „Harci dalok”-nak nevezve) terjedt el a három kórusdal is, melyeket Ábrányi Kornél magyar fordításában már 1865-ben és később több alkalommal is összkarként énekeltek magyar országos dalostalálkozókon.

A 7. szám: Soldaten-Lied aus Faust von Goethe (Katonadal Goethe Faustjából) a „Für Männergesang” sorozatban jelent meg először, de első verziójának megkomponálását Liszt (az eredeti kézirat keltezése szerint) már 1844. júnus 6-án befejezte Port-Marlyban. Később a „Katonadalt”, melynek szövegét a „Faust” első részének 2. képéből vette, beillesztette egy hat kórusból álló, kiadatlanul maradt sorozatba (ugyanebben szerepelt még a későbbi „Für Männergesang”-ból a 8., 9., 10. és 2. szám is). A Kahnt-kiadás számára készített átdolgozásban Liszt két trombita- és egy üstdob szólamot komponált a mindvégig feszes ritmusú kórusdarabhoz, melyben különösen hatásos az egyre halkuló, a csapat elvonulását érzékeltető, indulóknál szokatlan pianississimo befejezés.

A 8. szám: Die alten Sagen kunden (A vén regék azt mondják) egyetlen ismert kézirata a már említett, kiadatlanul maradt „Hat kórus” második számaként, másoló írásában maradt fenn. Keletkezéséről pontos adataink nincsenek: az első, a véglegestől erősen eltérő, zongorakíséretes, b-moll / B-dúr hangnemű verzió megszületését az 1840-es évek elejére-közepére tehetjük. Szövegének költőjét mindeddig nem sikerült megbízhatóan azonosítani: Aloys Obrist (1867-1910) weimari archiváriusnak a „Hat kórus” címlapjára írt feljegyzése nyomán egyesek Ludwig Uhlandnak tulajdonítják. Már maga a vers is szokatlan ellentétet hordoz: a régi regék vízmélybe süllyedt, tehetetlen kincse és a szív mélyén rejlő, szabadulásra törő dal ellentétét, melyet Liszt egyrészt igen egyszerű, homofón, archaikus stílusú kórusletéttel, másrészt hallatlanul nehéz, váratlan modulációkkal fejez ki. Színesíti a végleges verzióban a-moll / A-dúr hangnemű darabot, hogy a 2. és 4. versszakot szólókvartett szólaltatja meg, akik közül az 1. basszust éneklő szólista külön is kiemelt szerepet kap.

A „Für Männergesang” egyik legköltőibb, lírai darabja a 9. szám: Saatengrün (Selymes fű), mely Ludwig Uhland (1787-1862) német költő „Lob des Frühlings” („A tavasz dícsérete”) című rövid, mindössze két háromsoros versszakból álló költeményének megzenésítése. Ennek a kórusműnek is hosszú előélete van, három különféle kézirata maradt fenn, a legkorábbi „Lied des Frühlings” („A tavasz dala”) címmel H-dúrban az 1840-es évek első feléből származik; ehhez a verzióhoz később Liszt kétféle ad libitum zongorakíséretet is komponált (a második hárfaszerű letét), a címet pedig „Frühlingstag”-ra („Tavaszi nap”) változtatta, megengedve a B-dúrba transz-ponálás lehetőségét is. A „Für Männergesang”-beli végleges, jelentősen átdolgozott, a cappella verzió hangneme A-dúr, és a második versszakban az eredetileg négyszólamú férfikar az 1. basszus szólisztikus kiemelésével, a 2. basszus osztásával ötszólamúvá válik.

A 10. szám a sorozat legfajsúlyosabb darabja: Der Gang um Mitternacht (Éjféli vándorlás), Georg Herwegh (1817-1875), a nagy hatású német forradalmár költő versének értő-érző megzenésítése, általában négy, de helyenként öt, sőt hat szólamra szétbomló a cappella férfikarra, az utolsó versszakban tenor szólóval. Első, zongorakíséretes verziója szintén az 1840-es évek elején keletkezett, a „Hat kórus” közé is kísérettel került be. A két nagy formai egységből álló darab első részének unisono megszólaló alaptémája, a hangnem moll tercéig szekundokban föllépkedő, onnét az alaphang alsó váltóhangjára leugró és visszaforduló motívuma igen jellegzetes a fiatal Liszt férfikaraiban, általában sötét, izgatott karakterhez kötve; itt az éjszakai nyugtalan vándorlás hangulatát fejezi ki. A fáradtan alvó világ álmainak misztikus hangulatát a mély regiszterben megszólaló, szólisztikus basszus szólam és a többi szólam rá felelő, merészen moduláló akkordjai adják vissza. A második, C-dúr rész lassú, himnikus imájának homofón kórus-akkordjaihoz folyondárszerű tenor szóló csatlakozik, majd az alaptéma variánsára épülő, még lassabb, egyre halkuló kóda zárja a darabot.

A 11. számként publikált Festlied (Ünnepi dal), eredeti címén Zu Schillers Jubelfeier, Festlied (Schiller jubileumára, ünnepi dal) Friedrich Schiller (1759-1805) születésének 1859. november 10-i centenáriumára született az ünnepet közvetlenül megelőző hetekben. A klasszikus német irodalom Goethe mellett legjelentősebb alakjának ünneplése az apró, széttagolt államokból álló, az 1848-as forradalmi mozgalmak elfojtása után haladásában ismét akadályozott Németország számára (egy az ünnepet méltató zsurnalista megfogalmazása szerint) „alkalmat nyújtott, hogy egy futó pillanatra ismét megtalálja és kifejezze morális egységét”. Schiller művészetére hivatkozva, a német egység, szabadság, életöröm eszméit fejezi ki Franz von Dingelstedt (1814-1881) német költő és drámaíró, 1857-től weimari színházi főintendáns „Festlied”-je is, melyhez a Leipziger Illustrierte Zeitung 1859. november 12-i számában „Zu Schiller’s Jubelfeier” címmel közölt első kiadás szerint Liszt „népi hangvételben” („im Volkston”) írt dallamot. A bariton szólista kíséret nélkül intonálja az első két versszakban azonos, tömegdalszerű, ünnepélyes dallamot, melyre a négyszólamú férfikar lendületes dicsőítő éneke válaszol. A harmadik versszakot is a bariton szólista kezdi, eltérő dallammal, melyhez később a kórus is csatlakozik, majd egymásnak válaszolgatva, végül egyesülve az ünnep erejéből újjászületendő Németországot éltetik. „Ne riadjon meg ennek a dalnak a túlságos egyszerűségétől” – írta Liszt egy növendékének, Ingeborg Starknak 1859. november 2-án – „nem a zenei tudás fitogtatásáról volt itt szó – hanem hogy egyszerűen írjak vagy negyven ütemet, amelyet nagyon könnyű elénekelni és mindenki meg tudja jegyezni. Ehhez Múzsámat ingbe kellett öltöztetnem, vagy ha jobban szeretne egy németesebb hasonlatot, «a Hölgyre bajor zekét adtam!»” Bár maga Liszt előszeretettel hívta „Schiller-Lied”-nek ezt a kórusát, a „Für Männergesang” sorozatban elhagyták a címből a Schiller-jubileumra való utalást, a cím egyszerűen „Festlied”.

A sorozat záró, 12. száma, a Gottes ist der Orient (Isten földje Napkelet) Goethe „Nyugat-keleti díván” című kötetéből a „Talizmánok” című, öt rövid versből álló költemény első két négysorosának megzenésítése. Korai, H-dur verziója, mely Ramann szerint 1842-ben keletkezett, 1844-ben nyomtatásban is megjelent a kölni Eck & Comp. „Vierstimmige Männergesänge” című, négy kórusból álló sorozatában (a felvételünkön szereplő „Wir sind nicht Mumien” és „Über allen Gipfeln ist Ruh” első megfogalmazásaival, továbbá a később újra már nem publikált, „Das düstre Meer umrauscht mich” című, zongorakíséretes kórusokkal együtt). Liszt a „Für Männergesang” sorozat számára jelentősen revideálta, lerövidítette, egyszerősítette és A-dúrba transzponálta eredetileg is a cappella kórusát, mely veretes szövegével és kiegyensúlyozott, emelkedett hangvételű zenei megoldásával a sorozat egyik legszebb darabja.

A Festgesang (Ünnepi ének) Liszt alkalmi szerzeményei közé tartozik, melyet a német tanítók 1858. május 27-én Weimarban tartott gyűlésére komponált négyszólamú férfikarra ad libitum orgonakísérettel. A kézirat és az 1859-ben megjelent első kiadás (Weimar, T. F. A. Kühn) szerint a mű teljes címe: „Festgesang zur Eröffnung der zehnten allgemeinen deutschen Lehrerversammlung” („Ünnepi ének a tizedik általános német tanítógyűlés megnyitására”), és Liszt művét „a teljes német népiskolai tanítótestületnek” ajánlotta („Dem gesamten deutschen Volksschul-Lehrerstande gewidmet”). Az 1848 őszén Eisenachban létrejött Általános Német Tanítóegylet (Allgemeiner Deutscher Lehrerverein) évente változó helyszíneken tartott gyűléseket, melyek hozzájárultak a tanítók tudományos és szociális felemelkedéséhez, a népoktatás színvonalának javításához. Heinrich Hoffmann von Fallersleben költeménye, melyet Liszt megzenésített, a tanítók nevében az áldozatos munkáról beszél, melynek legszebb jutalma az ifjúság kivirágzása, mely „dícséri Istent és embert vidít”. Ez a gondolat Liszthez is közel állhatott, aki egész életén keresztül szenvedélyes és önzetlen tanár volt. „Festgesang”-ja strófikus szerkezetű, három (egymástól csupán kissé eltérő) versszakkal és kódával, s ha nem is törekszik olyasfajta „népszerűségre”, mint a Schiller-ünnepre ugyanebben az évben komponált „Festlied”, nyilvánvalóan azzal a céllal készült, hogy igényesebb műkedvelő (esetleg éppen tanítókból álló) férfikarok is meg tudják szólaltatni.

Eckhardt Mária



Szent Efrém Férfikar


Szent Efrém FérfikarAz együttest Bubnó Tamás alakította 2002-ben. A karvezető Kárpátalján folytatott kutatásokat egyházzenei doktorátusához, melynek témája A magyarországi és a Kárpátok-vidéki görög katolikus dallamok eredete és variánsai volt. Itt bukkant rá egy ismeretlen kéziratra, Boksay János (1874-1940) kárpátaljai görög katolikus pap-zeneszerző férfikarra komponált Aranyszájú Szent János-liturgiájára. A kórust tehát alapvetően azzal a céllal hozta létre, hogy megszólaltassa a felfedezett művet, így összegyűjtötte egyrészről hivatásos karénekes barátait, akik a legnagyszerűbb budapesti kórusokban énekeltek (mint például Honvéd Férfikar, Magyar Rádió Kórusa, Nemzeti Énekkar, Tomkins Énekegyüttes), másrészről a Budapesti Énekes Iskolában (Schola Cantorum Budapestiensis) végzett énekes tanítványait. Az újonnan alakult, tizenöt fős együttest rendszeresen meghívták, hogy görög katolikus liturgiákon teljesítsen szolgálatot. Végleges nevük az egyik első nagy bizánci himnuszköltőt, Szír Szent Efrémet (306-373) idézi, akit már életében a „Szentlélek hárfája” névvel illettek.

Az együttes idővel egyre több koncertmeghívást kapott, első CD-jüket, a Boksay-liturgiát a Hungaroton adta ki. Repertoárjukat szláv-ortodox klasszikusok műveivel szélesítették, ennek eredményképpen jelent meg második lemezük Byzantine spirit címmel az Orpheia kiadónál. A görög-bizánci, bolgár, magyar, orosz, ruszin, ukrán egyházzenei válogatás mellé egy különlegesség került: Liszt Ferenc egyetlen egyházi szláv nyelvre komponált motettája, a Slavimo Slavno Slaveni. Ebben az időben a kórus jelentős támogatója volt az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat.

2006-ban átütő nemzetközi sikert ért el a férfikar: a Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) megnyerték a professzionális kamarakórus kategória versenyét. Először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus vitte el az első díjat.

Az elmúlt öt évben a Szent Efrém Férfikar koncertezett Berlin, Moszkva, Szentpétervár, Párizs és Róma jelentős hangversenytermeiben és templomaiban, turnéztak Lengyelországban, Szlovákiában és Szerbiában is. Nagyhírű külföldi és hazai fesztiválok kérték fel őket vendégszereplésre: Schleswig-Holstein Musik Festival (2007), Festival de Royaumont (2008), Festival d’Auvers-sur-Oise (2009), Budapesti Tavaszi Fesztivál (2006, 2008), Miskolci Operafesztivál (2007), Művészetek Völgye (2006, 2007), Arcus Temporum, Pannonhalma (2008), Csajkovszkij Maraton, Budapest (2008), Ördögkatlan Fesztivál (2008, 2009).

Az együttes fő célja továbbra is a bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatása, ám tematikus koncertek alkalmával a Szent Efrém Férfikar időnként műsorára tűz más, nyugati rítusú énekeket (gregoriánt, protestáns énekeket, gospeleket), valamint világi műveket, amennyiben azok kamarakórus létszámmal is megszólaltathatóak. Liszt- és Bartók-előadásuk például óriási sikernek örvendett a 2007-es németországi Schleswig-Holstein-i Fesztiválon. Terveik között szerepel e két nagy magyar szerző férfikarainak összkiadása, további bizánci lemezek elkészítése mellett.



















A művek számozása a forgalomban lévõ legfontosabb műjegyzékek szerint

R. = Raabe, Peter: I. Liszts Leben. – II. Liszts Schaffen. (Mit einem Werkverzeichnis
aller Werke Liszts in Gruppen geordnet, zgst. von Peter und Felix Raabe.)
Stuttgart – Berlin: Cotta, 1931. 2. Ausg. mit Zusätzen hrsg. von Felix Raabe,
Tutzing: Schneider, 1968.

S. = Searle, Humphrey: „Liszt, Ferencz (Franz)”, in: Grove’s Dictionary, 5.ed.,
London: Macmillan, 1954, Vol. V, pp. 256-316; 1st rev. ed.: „Liszt, Franz
(Ferenc)” in: The New Grove, London etc.: Macmillan, 1980, Vol. 11, pp..
28-74; 2nd rev. by Sharon Winklhofer: „Liszt, Franz”, in: The New Grove,
Early Romantic Masters 1, New York – London: Norton, 1985, pp. 322-368;
3rd rev. by Michael Short & Leslie Howard: Ferenc Liszt, List of Works /
Elenco delle opere, Milano: Rugginenti, 2004.

C. = Chiappari, Luciano: Liszt: „Excelsior!”, Op. 1400. Catalogo delle
composizioni cronologico, tematico, alfabetico. Pisa: Pacini, 1996.

LW = Eckhardt, Maria & Charnin Mueller, Rena: „Liszt, Franz: Works”, in:
The New Grove, Second Edition, Vol. 14, pp. 785-872


Licht! mehr Licht!: R. 554/1, S. 84, C. 567, LW M28/1

Für Männergesang:
1. Vereins-Lied R. 560/1, S. 90/1, C. 358, LW M31
2. Ständchen R. 560/2, S. 90/2, C. 359, LW M7/3
3. Wir sind nicht Mumien R. 560/3, S. 90/3, C. 360, LW M10/2
4. Vor der Schlacht R. 560/4, S. 90/4, C. 361, LW M22/2
5. Nicht gezagt R. 560/5, S. 90/5, C. 362, LW M23/2
6. Es rufet Gott R. 560/6, S. 90/6, C. 363, LW M24/2
7. Soldaten-Lied aus Faust von Goethe R. 560/7, S. 90/7, C. 364, LW M18/2
8. Die alten Sagen kunden R. 560/8, S. 90/8, C. 365, LW M9/2
9. Saatengrün R. 560/9, S. 90/9, C. 366, LW M8/2
10. Der Gang um Mitternacht R. 560/10, S. 90/10, C. 367, LW M6/2
11. Festlied (Zu Schillers Jubelfeier) R. 560/11, S. 90/11, C. 368, LW M35
12. Gottes ist der Orient R. 560/12, S. 90/12, C, 369, LW M13/2

Festgesang (Zur Eröffnung der zehnten allgemeinen deutschen Lehrerversammlung)
R. 505, S. 26, C. 764, LW M33

Über allen Gipfeln ist Ruh’ R. 544/II, S. 75/ii, C. 330b, LW M12/2