Szerző/Előadó:Winand Gábor és a Gadó Gábor Quintet
 Cím:Opera Budapest
(P) 2006 
Jazzman - 4 stars
Winand Gábor ismét régi társát, Gadó Gábort kérte meg új albuma megírására. Az egyre megkomponáltabb zene felé forduló gitárművész–zeneszerző ezúttal egy egész operát írt barátjának, melyben ő az egyetlen énekes.
Notes musicales


01. Haiku
5:36
02. Tribute to Sylvia Plath
6:53
03. Opera Budapest
7:06
04. A long way down
6:59
05. Orpheus and Eurydice
6:46
06. The language of flowers
5:24
07. Milonga
7:31
08. All souls
9:16

Összidő: 55:34
Előadók
Winand Gábor - ének
Gadó Gábor - gitár
Airelle Besson - trombita
Matthieu Donarier - basszusklarinét, szaxofon
Sébastien Boisseau - nagybőgő
Joe Quitzke - dob

Schreck Ferenc - harsona (1, 2, 3, 4, 6, 7, 8)
Nagy Viktor Dániel - harsona (2, 4, 6, 8)
Ács Ákos - klarinét (2, 3, 4, 5, 6, 7)
Bacsó Kristóf - szaxofon (2, 6)
Bujtor Balázs - hegedű (2, 4, 6, 8)
Fábry Boglárka - vibrafon (2, 3, 4, 6, 8)
Produkciós adatok:
Zeneszerző: Gadó Gábor
Szöveg: Molnár Eszter
Felvétel: Kölcsényi Attila, Tom-Tom Studio, Budapest 2005-2006
Keverés: Gilles Olivesi, Tom-Tom Studio, Budapest, 2006. április
Mastering: Pierre Vandewaeter, Studio Lakanal, Franciaország
Portréfotó: Huszti István
Borító / Art-Smart: GABMER / www.bachman.hu

Producer: Gőz László
Executive producer: Bognár Tamás

Készült a Nemzeti Kulturális Alap és az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával.



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Jazzman (fr)
Franpi - Sun Ship (fr)
Hans-Jürgen von Osterhausen - Jazzpodium (pdf) (ger)
Paolo Peviani - All about jazz (ita)
Dmitry Ukhov - Salon AV (rus)
Cvetan Cvetanov - Rhythm Magazine, Bulgaria (bul)
Galamb Zoltán - Ekultura.hu (hu)
Szigeti Péter - Gramofon (hu)
Czékus Mihály - HFP Portál (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Winand Gábor — akit egyre növekvő hírneve gyakran szólít távoli tájakra — ismét régi társát, Gadó Gábort kérte meg új albuma megírására. Az egyre megkomponáltabb zene felé forduló gitárművész–zeneszerző ezúttal egy egész operát írt barátjának, melyben ő az egyetlen énekes.

Az Opera Budapest valóban úgy kezdődik, mintha egy színházba vagy operaházba lépnénk be. Néhány dobpergés emlékeztet a függöny felvonását jelző három gongütésre, mintegy jelezve: más dimenzióba, a dráma párhuzamos valóságába hatolunk be. Ez a dobpergés egyúttal egy súlyos előérzeteket hordozó nyitány első néhány üteme is, melyhez hamarosan a harsonák fenyegető orgonapontja csatlakozik. Winand a görög tragédiák kórusvezetőjének szerepét kapta, aki előkészít, kihirdet, kommentál, sirat, felváltva szólítva meg a szereplőket és a nézőket. Éneke, melyet az elején még aláhúz a gitár, a hangszerek kórusa által megosztva, mint egy-egy kósza hír bukkan fel.

A nyitány utáni első szereplőként színre lépő trombita nehézkes menetelését ismét nagyon prózai dobszó szakítja meg. Ez a párhuzam persze túlságosan leegyszerűsítő ahhoz, hogy behatoljunk a zeneszerző Gadó szándékaiba, bár a lemezen sorjázó számok tényleg sokban emlékeztetnek egy drámai mű egymást követő felvonásaira.

Winand Gábor és a Gadó QuintetWinand éppúgy nem egy szimpla vokális dzsesszlemezt akart készíteni, mint amennyire Gadó sem akarta előtérbe állítani megszokott kvartettjét. A közelmúlt koncertjei megmutatták, hogy az énekes minden különösebb nehézség nélkül be tud illeszkedni a kvartett játékába, mely az évek folyamán az interaktív, zabolátlan improvizációk során rendkívüli módon összehangolódott. Ez az összehangoltság ihlette Gadó zenekari koncepcióját: feszes drámai kompozíciót és a szerepek majdhogynem színházi kiosztását eredményezve. Itt a szólójáték a kivétel. A legtöbbször — még akkor is, ha a zeneszerző elengedi a gyeplőt — duók vagy három-négy fős polifonikus invenciók szólnak, néha a hoketus határán, azaz oly módon megírva, hogy minden szólam kiegészíti az előző által elkezdett frázist. Végső soron a dobos rendelkezik a legnagyobb autonómiával — ha nem is ő a karmester, de legalábbis a játékmester, aki mindenütt jelen van, még ha úgy is dönt éppen, hogy hallgat.

Airelle Besson a Kenny Wheeler által kialakított iskola egyik legragyogóbb örököse. Az ő trombitajátékával integrálja Gadó szélesebb formációvá az új együttest, melyet igazi kamarazenekarként tart ellenőrzése alatt. Kerüli a dagályosságot, gyakran folyamodik uniszónóhoz, mely itt mindig a hangszínek kombinációja iránti precíz vágyát mutatja, s ezzel Winand sztratoszférikus hangja köré a kohézió és kontraszt végtelen finomságú egyensúlyát teremti meg. A gitár hangerőpedálja, a nyelvsípok és a trombita felváltva világítják meg az énekhangot, a hangszeresek és az énekes rezonanciájának változatossága mindig új színben tűnik fel. A hegedű rövid felvillanásai, a szaxofon habos örvénylése, a túlterhelt erősítőből jövő „mocskos” gitárhangok, a cintányérok és hangolt dobok kavargása adnak dinamikát e pasztellszíneknek, felharmonikusokkal csíkozva, törésekkel és sarkokkal szabdalva azokat. Az alapot mindehhez a harsona, a bőgő és a nagydob adja, a hangszínek fenyegető súlyával és a ritmusok kölcsönhatásával játszva. Az énekhang a központban van, mégis beleolvad ebbe a hangpalettába különös hajlékonyságával, mely gyakran igazi hangszerhez teszi hasonlatossá.

Míg a harmonikus kétértelműségeket — melyekhez Gadó a modális és tonális univerzumok határmezsgyéjén már hozzászoktatott bennünket — a különös pedálhangokon imbolygó függőleges arpeggiók borzolják, maga a ritmus annak a modális ritmuskoncepciónak a bizonytalanságaiból ered, amelyben járulékos metrumok gabalyodnak össze változatos egyéni kézjegyekkel. Ebből a képlékeny ritmikából eretnek tempó születik, mely a dzsesszből öröklődött, de megszabadult annak zsarnoki kronometriájától, s amelyben a metrum, az összhang és a hangszín metamorfózisai különös kölcsönhatásban termékenyítik meg egymást. A hangok e nagyívű, polimorf lüktetésének sodrában a belőlük született szólamok és kollektív kezdeményezések a Gadót környékező angyalokat és démonokat testesítik meg, melyek abból a szétesőben levő Európából erednek, ahol felnőtt, azokból az értékekből, melyekből táplálkozott, és amelyek szenvedélyes életművének erjesztőjévé váltak. Ki más kölcsönözhette volna ehhez a hangját, mint Winand?

Franck Bergerot


Haiku

A carelessly tossed stone
A leaf, a falling tear will shatter
The mirrored face that you see
Reflected in the water
Ripples will spread, then
You will not know or recognize
That splintered face
As your own

This is not a haiku
A song, a poem of loss or pain
A lament for might-have-beens
But a cold appraisal of cause and its effect.
There’s no doubt, once the stone is cast
There will be no
Turning back


Opera Budapest

In the playhouse, music’s starting
Lights are dimming, curtain’s rising
Someone’s standing, watching from the wings
Face in darkness as the play begins
Words are spoken, arms are raised
Songs are sung and dramas are played
Is it drama? Perhaps it’s a farce
Can’t really tell, they’re all wearing masks

Movements jerky, faces of wood
Are they people? Take a good look
In the shadows, from behind the scenes
puppet-master pulls the players’ strings


A long way down

First, I was flying,
Drifting, so peaceful
My arms spread,
The clouds were parting
The same recurring dream
The same free-falling dive
Into the dark

Why – must I wake myself up, panic–stricken, so I don’t come crashing down


Falling floating flying
Dreaming waking dying

Can’t forget the price to pay for soaring free’s the plunge into our deepest fears


Orpheus and Eurydice

My love died untimely
And I cannot accept her loss
Cruellest twist of fate
Grieving I rove the realms of light and air
Finding comfort nowhere
Driven by the deepest despair
To the land of shadows I descended

Gods of the underworld
You who reign over phantom people
Woe is me
I have come
Come to seek my wife
See – she was taken from me
Snatched without a warning
Never to return

If you don’t revive her
If you don’t return her to me
I’m resolved to stay

Touched by my plea the Gods took pity
And revived her for me
But before we left both warned me
Never to look back or I would lose her
Alas and woe is me
Could not resist a look at her face
Now she is gone


The lanuguage of flowers

Once you brought me bluebells for constancy
Birds sang in the trees
Love in my heart

Now that winter’s come you’ve forgotten me
Snow lies on the ground
Ice in my heart

Would that I had never seen you
Woul that I’d known what I know now
I’d never be here waiting for you
In candlelight black thoughts on my mind

Come the spring I’ll bring you forget-me-nots
Don’t say all is lost
Give me a rose
For love


Milonga

Lost – can’t seem to find my way
Won’t you take my hand, won’t you lead the way
You lead and I will follow you
You lead and show me what to do

Come – (please) come and dance with me
We’ll dance to your own choreography
These steps you’ve never shown to me
This dance you’ve never danced with me

I am walking a tightrope

Why do you give no clue, give no help
I’m in the dark trying to guess what comes next
I’m walking a tightrope

Cruel – this dance you’re leading me
Dancing to your tune, keep me on a string
To you, it’s just a game we play
This game where nothing’s as it seems

I am walking a tightrope


All souls

Candles
Dancing
In my windows
Days
Slowly closing in
Night falls
And I’m thinking of you
Somewhere out there
In the dark
You’re close by
You’re watching
Somewhere out there
I know you
Watch over me

I know
Some think
Once life’s over
Love
Stops, you just let go
Dark falls
But I won’t forget you
Somewhere out there
Close to me
No angel
No shadow
Somewhere out there
I know you
Watch over me

Memories
Hold you
Frozen in time
Love
Binds you close to me
Night falls
But you’re always with me
Somewhere out there
Never far
In dark hours
I feel you’re
Holding my hand
I know that
You’re always there


Szöveg: Molnár Eszter