Szerző/Előadó:Winand Gábor
 Cím:Different garden
(P) 2004 
All Music Guide - *** and 1/2* Télérama - 4F Jazzman - CHOC Monde de la Musique - 4 stars
Meglepően hajlékony hangja tökéletes könnyedséggel lép túl a vokális művészet technikai nehézségein, kifejezésmódjában a lényegre tör, mert nem igyekszik magát előtérbe tolni – mindez már önmagában is meglepetést kelt. Hát még improvizáló tehetsége, mely valószínűleg szaxofonos és klarinétos tapasztalatának köszönheti utánozhatatlan tagoltságát, és könnyed eleganciával kerüli el a rossz ízlés azon csapdáit, melyekbe bizony a műfaj legnagyobb vokalistái is beleesnek néha.

Martine Palmé

Notes musicales


01. Up jumped spring
(Freddie Hubbard / Abbey Lincoln)
5:22
02. Turn out the stars
(Bill Evans / Gene Lees)
5:15
03. My heart belongs to daddy
(Cole Porter)
4:26
04. Body and soul
(Frank Eyton / Edward Heyman / Robert Sour / John Green))
2:25
05. Bird alone
(Abbey Lincoln)
5:52
06. Special time
(Gadó Gábor)
8:32
07. Csengő
(Váczi Dániel)
6:22
08. Sunshower
(Kenny Baron)
6:26
09. In a sentimental mood
(Duke Ellington / Emanuel Kurtz / Irving Mills)
7:51

Összidő: 52:33
Előadók
Winand Gábor - ének
Gadó Gábor - gitár
Bacsó Kristóf - alt- és szopránszaxofon

Barcza Horváth József (5, 6, 8) - nagybőgő
Produkciós adatok:
Felvétel: Tom-Tom Studio, Budapest (2004. január 27-29.)
Felvétel és keverés: Kölcsényi Attila

Borító: Yasar Meral
Portréfotó: Huszti István
Art-Smart: GBMY
Architect: Bachman Gábor

Producer: Gőz László
Executive producer: Bognár Tamás

Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával.



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Scott Yanow - All Music Guide (en)
Pascal Anquetil - Jazzman (fr)
Michel Contat - Télérama (fr)
Francois Marinot - Le Monde de la musique (fr)
Krinein.com (fr)
Indiepoprock.net (fr)
Juan Carlos Abelenda - Tomajazz.com (esp)
Rui Duarte - Jazz.pt (por)
Pallai Péter - Gramofon (hu)
Laczkó Krisztián - Hajdú-Bihari Napló (hu)
Olasz Sándor - Rockinform (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Kertek mélyén

Ismeretes, hogy Cole Porter nem vette igazán jó néven azt a szabadosságot, amellyel Frank Sinatra kezelte szerzeményeinek szövegét vagy előadásmódját. „Majd megváltozik a véleménye, amikor megkapja a szerzői jogdíj következő elszámolását!” – reflektált rá a gáncsoskodó Frankie, nyugodt arroganciával. Tény, a dzsessz történetében újra meg újra számos vita kerekedik a nagy kérdés körül: „Mennyire kell ragaszkodni az eredeti szöveghez?” Ezek azonban gyakran maguktól rendeződnek, hiszen az eleven zene mindig is abból a szabadságból merített, amellyel tolmácsolói élni mertek a kérdéses „szövegek” tekintetében. Mint most Winand Gábor énekes is, első sztenderd albumának anyagán.

Mivel a nagy férfi énekesek száma megcsappant a mai dzsesszben, Winand Gábor BMC-kiadású felvételei azonnal felhívták magukra a figyelmet. Meglepően hajlékony hangja tökéletes könnyedséggel lép túl a vokális művészet technikai nehézségein, kifejezésmódjában a lényegre tör, mert nem igyekszik magát előtérbe tolni – mindez már önmagában is meglepetést kelt. Hát még improvizáló tehetsége, mely valószínűleg szaxofonos és klarinétos tapasztalatának köszönheti utánozhatatlan tagoltságát, és könnyed eleganciával kerüli el a rossz ízlés azon csapdáit, melyekbe bizony a műfaj legnagyobb vokalistái is beleesnek néha. Ez az énekhang „hangszer” abban az értelemben, ahogyan Chet Bakeré is az tudott lenni: ének és trombita felkavaró kettős képe a belső világ tájainak kifürkészhetetlen tükrében.

Ugyanerről az intenzitásról van szó itt is, a gitáros Gadó Gábor nélkülözhetetlen közreműködésével, aki zeneszerző, karmester és Winand összes eddigi felvételének „térbe rendezője” egyben. Előadásukban Charlie Mingus Weird Nightmare-jének* felejthetetlen, a műfaj legnagyobb példaképeihez – különösképpen az általuk hivatkozásként szívesen említett Ella Fitzgerald-Joe Pass duóhoz – méltó verziója már sejtetni engedte, hogy mire képes ez a sztenderd album, melyen újra együtt muzsikálnak a roma bőgőssel, Barcza Horváth Józseffel és Bacsó Kristóf szaxofonossal, akik rendszeres partnereik a magyar színpadokon.

Kertek története, tehát. Különféle kerteké, mindegyik a maga egyedi látképével, egy évszak adott pillanatában. Mindenféle mozgó dolgok növekedése. Gyógyfüvek, tiszavirág-életű növények, nebáncsvirágok, egzotikus fajták. Szilárdan a talajba kapaszkodó százéves fák, és a szél által idehozott magvakból meglepetésszerűen kikelő virágok. Ahogyan a dzsessz-sztenderdek rajzanak szét számtalan referencia-változatban a határokon túlra, míg egyikük valahol a borzongásig megérint egy hallgatót.

Soha nem érdektelen – főleg a volt keleti tömb országaiból származó muzsikusoknál, tekintettel a művek terjedési módjának egyediségére – visszanyúlni az emóció eredetéhez. Ez esetünkben a különféle sztenderdek egy pontosan meghatározható verzióját jelenti: Abbey Lincoln You gotta pay the band albumának Up jumped springjét és Bird alone-ját, többek között Stan Getz, Hank Jones és Charlie Haden közreműködésével. Paul Motian kvartettjének előadásában a Turn out the stars (igazi Gadó Gábornak való kozmikus téma) verzióját Bill Evans CD-jén. A Sunshowert – itt Molnár Eszter eredeti szövegével – Ron Carter Piccolo című lemezén Kenny Barronnal és Buster Williamsszel: azonnal érezhető az egyszerűség és frissesség, mely az idő múltával sem veszít erejéből...

A My heart belongs to daddy nem Marilyn Monroe-ra utal közvetlenül, hanem egy rögtön feledésbe merült ismeretlen énekesnő verziójára; ritmusa úgy maradt meg Gadó Gábor emlékezetében, mint valami hol sötét, hol ironikus hangvételű, újraharmonizálásra alkalmas folk songé, melyben Bacsó Kristóf tréfás tenorszaxofonjával felzárkózik a „fekete dzsessz” szaxofonosaihoz.

A tengerentúli sztenderdek előtti tisztelgés hangsúlyozása ellenére ez a lemez élesen különbözik az amerikai modelltől. Winand Gábor és Gadó Gábor világát mélyen átitatja az öreg kontinens kultúrája, mindenekelőtt szülőföldjüké, Magyarországé: így például a Kodály-módszer alkalmazása – mely természetes viszonyt alakít ki az énekléssel, és minden hangnak emocionális funkciót ad, – de érzékelhető az ortodox kórusok vagy az európai klasszikus zene hatása is. A megformálás terén pedig a cigány népzene befolyása tűnik ki, már a bőgő szerepének kimondottan „földközeli” felfogásában is, amelyre komplex ritmusok és harmóniák épülnek, vagy az egyes darabok befejezésének szándékosan dúr hangnemű megoldása – mint egy elegáns búcsúzás, melyben felcsillan a remény.

Még jobban aláhúzza a gyökereikhez való ragaszkodásukat a repertoárt kiegészítő két eredeti mű is: Gadó Gábor Special time-ja több szempontból is speciális. Egyrészt, mert címében a komponálás idejére utal, ugyanakkor az egyes muzsikusok számára meghökkentő kétütemű tempó miatt is, mert ők inkább háromüteműnek éreznék.

Váczi Dániel szaxofonos Csengőjének címe más nyelvre lefordíthatatlan szójáték: a mű egy Csenge nevű kislány keresztelőjének alkalmából készült; minden frázisát harangjáték kíséri. Az eredetiből – egy témából, egy bőgővonalból – kiindulva Gadó rendkívül megragadó dallamvezetést fejlesztett ki, melyben az énekhang-gitár-szoprán szaxofon hangszínei a nagy barokk zeneszerzők műveire emlékeztető rejtélyes kontemplatív liturgiává olvadnak össze.

Ezek az ember lelkébe észrevétlenül belopózó dallamok könnyen a jövő sztenderdjeivé válhatnak, a lemez többi megkerülhetetlen számával együtt. Egyedül a Body and soul (Winand Gábor állandó a capella témája) és az In a sentimental mood nem köthető semmilyen referenciához: ahány történelmi verzió, annyi újabb alkalom, hogy felkavarodjon a lelkünk. Ez magyarázza a habozást, hogy merjünk-e szembenézni velük – ugyan véletlen-e, hogy Gadó Gábornak az In a sentimental moodhoz játszott bevezetése átveszi az If I knew where to begin expozíciójának kezdetét Winand előző CD-jéről? Az örökké visszatérő kérdés: „Ha tudnám, hol is kezdjem...?”

Semmi kétség, ezek a muzsikusok tudják. Nagyon is pontosan. És a sztenderdek veszélyes tornagyakorlatai során – mely egyszerre jelenti az idők mélyébe való visszanézést és a jövő perspektíváinak felvázolását – a kötéltáncosok precizitásával művelt költői útkeresésük egyfajta egzakt jelen kidolgozásához vezetett. Első meghallgatásukkor Rainer Maria Rilke sora merülhet fel a hallgatóban: „Minden leegyszerűsödött, néhány pontos és világos képsíkra redukálódott, mint az arc Manet egyik portréján.” Már ez sem kevés. De ezúttal még többről van szó, mert a következő találkozások során a háttér finom kimunkálása váratlan perspektívákat tár elénk: aprólékos mérnöki építményt, mely Gadó formai követelményéből fakad: „minden akkordnak misztikus funkciója van: mi az, amit egy énekhang, egy hangmagasság, egy kiválasztott hangköz inkább kifejez, mint egy másik?” Ez a kérdés nagyon szemléletesen foglalja össze egy olyan muzsikus spirituális törekvését, akinek életművét a magasba szállás vágyát tükröző szimbólumok hatják át – legyenek azok angyal- vagy madárszárnyak, harangok, vagy megannyi hosszú vonal az ég kékjébe húzva, akár a meditációra invitáló képzeletbeli katedrálisok égbe nyúló tornyai.

Itt van a válasz. A jelenben élik meg azok a muzsikusok, akik számára a létezés – és a zenében létezés – lényegesen fontosabb, mint a feltűnés. Már Gadó Gábornak a BMC-nél készült első CD-jének címe is ezt sugallta: One glimpse is not enough ** (Egy pillantás nem elég), ami napjainkban érvényesebb, mint valaha, ebben a gyors csatornaváltáshoz és igénytelenséghez szokott korban, mely gyakran nem veszi észre a minden egyes mozdulatot – még az improvizáltat is – megelőző mélységet...

Így hát ezek a sokféle, de soha nem közömbös kertek megérdemlik, hogy elidőzzünk bennük, annak a sétálónak a nyugodt lépteivel, aki figyelmes az ég árnyalataira, az idő színeire, az évszakok körforgására, a múló illatokra, a szárnycsapások hangjára, egyszóval a folymatosan megújuló világmindenség végtelen türelmére, mely oly különösképpen hasonlít a mai dzsessz igazi kalandvágyóinak mindennapjaira.

Martine Palmé

* Corners of my mind – BMC CD 057
** One glimpse is not enough – BMC CD 028



Winand Gábor (1964, Budapest)

Zenei tanulmányait klarinéton kezdte, majd az általános iskola elvégzése után az éneklés felé fordult. 19 éves korában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsesszének szakára, ahol tanára Garai Attila lett. Az iskola elvégzését követően rögtön bekerült a magyar dzsesszélet egyik nagy egyénisége, a gitáros Babos Gyula zenekarába.

1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, akinek Joy nevű zenekarával kezdett dolgozni és számos fesztiválon mutatkoztak be sikerrel.

Később sokat játszott a szaxofonos Dés László vezette Trio Stendhallal, a harsonás Gőz László vezette ESP zenekarral, illetve Vukán György zongoristával. Időközben hangszeres képzését folytatva, megtanult szaxofonon, majd fuvolán is játszani.

2001 óta tagja a Balázs Elemér Groupnak, amellyel két lemezt rögzített. A zenekarral együtt játszott Charlie Marianóval, továbbá fellépett a londoni és a skopjei dzsesszfesztiválon, valamint több európai városban, így Berlinben, Hágában, Bécsben stb.

Szintén 2001-ben a Magyar Rádió énekversenyén zsűritagként működött közre. A versenyt követő gálakoncerten történt szerepléséről a zsűri elnöke, Al Jarreau nagy elragadtatással nyilatkozott, aki ezután saját koncertjén is a színpadra invitálta Winandot egy közös fellépésre.
Jelenlegi formációi között található még a Bosambo zenekar; a kubai énekesnő, Elsa Valle együttese, valamint saját csapata, a Winand Quartet, Rozsnyói Péter (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő) és Dés András (ütőhangszerek) közreműködésével.

Az utóbbi években ismét együtt játszik Gadó Gáborral, akivel saját neve alatt megjelenő lemezeit készítette. Corners of my mind című albuma 2002-ben az egyik legnívósabb dzsesszmagazin, a francia Jazzman „Choc de l’année” díját nyerte el, melyet az év legkiemelkedőbb lemezeinek ítélnek oda.

Az elmúlt időszakban saját lemezeinek anyagával számos helyre kapott meghívást Franciaországba (Jazz Festival de Souillac, Jazz Festival de Tours, Mittel Europa Jazz Festival Schiltingheim, Párizs, Valenciennes).