Szerző/Előadó:Szakcsi Béla / Kathy Horváth Lajos
 Cím:In one breath
(P) 2001 
Classics Today 8/9
Két világhírű jazzmuzsikus improvizációi Ligeti, Kurtág, Eötvös és Boulez tiszteletére.


01. Supplication for everyone -
for György Kurtág

13:06


02. … from the jazz side -
for Péter Eötvös

10:06


03. Steppin' high -
for Pierre Boulez

9:00


04. Playing with piano and violins -
for György Ligeti

14:06

Összidő: 46:18
Előadók
Szakcsi Béla - zongora
Kathy Horváth Lajos - hegedűk, brácsa
Produkciós adatok:
Felvétel: Phoenix Stúdió
Zenei rendező: Tóth Ibolya
Hangmérnök: Bohus János
Vágás: Vincze Veronika
Borítófotó: Szilágyi Lenke
Portréfotók: Huszti István
Design: Yasar Meral
Architect: Bachman Gábor

Producer: Gőz László

Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával.



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Jed Distler - ClassicsToday.com (en)
Grant Chu Covell - La Folia (en)
Tom Sekowski - Gaz-Eta (en)
Franpi Barriaux - Sun Ship (fr)
Matisz László - Gramofon (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!Hallgatom Szakcsi és Kathy Horváth fantasztikus felvételét, és egy kettős kép tűnik ki: mintha üveglapra fotózott portrékat helyeztek volna egymás mögé. Látom az egyiket a másikon keresztül: ezek ők - és ugyanakkor én is. Azonos módon gondolkozunk. Én szintén improvizálva komponálok, csak engem a ceruza rettenetesen fékez a gondolataim megjelenésének pillanatában. Náluk a gondolat nemcsak rögtön hallhatóvá válik, hanem visszahat önmagukra és hat egymásra is, ami csak ilyen magasfokú hangszeres virtuozitás és ötletgazdagság mellett lehetséges.

Eötvös Péter


Az egyik legcsodálatosabb érzés improvizálni - az ember egy másik időben él közben. Megváltozik az érzékelés: a percek, a másodpercek más időtartamúvá válnak, mint egyébként. Az agyban elraktározott tapasztalatok ilyenkor nagyon intenzíven törnek fel, szinte már nem is mi bányásszuk őket elő. Ez a tudás egyébként mindenkiben megvan, csak nem élnek vele az emberek; s mivel az európai kultúrában az improvizáció-oktatás nem kap kellő hangsúlyt, idővel elfojtódik, elkorcsosul ez a velünk született képesség. Mozart és Beethoven korában még kötelező volt az improvizáció egy interpretáló művész számára. Az a zongorista, aki nem tudott egy zenei témára rögtönözni, érdektelenné vált. Így mi csak annyiban jelentünk újat, hogy visszaállítunk a helyére egy régi hagyományt.

Ami ezen a lemezen hallható, az a stúdióban egy levegővétellel jött ki belőlünk. Bementünk, lejátszottuk, kijöttünk. Ha később nekifutottunk volna még egyszer, valami más sült volna ki belőle, így aztán előtte nem is próbáltunk. A felvételek karakterét egy-két mondat erejéig megbeszéltük, de csak ennyi, kész. Valójában megismételhetetlen rögtönzés az egész.

Szakcsi Lakatos Béla


Megtanulni és tükörképszerűen továbbadni valakinek a gondolatait, érzéseit - tisztességes dolog. Ám hiányzik belőle az előadóművész személyisége, saját elképzelése és mondanivalója a világról. Így ebben a formában a múlt megidézését teljességgel nem tudom elfogadni. A zenei és a többi művészi képzés hibájának tartom, hogy az akadémiákon inkább gépies utánzókat, mintsem igazi alkotó embereket nevelnek. Az oktatás lépcsőfokait nem lehet átugrani, mindazonáltal nem csupán visszafelé kellene haladnunk. Bachot és Mozartot is a mai kornak megfelelően kell tudni játszani, hiszen az az eredeti kultúra és miliő, amelyben alkotottak, már régen letűnt.

A kortárs zene számomra nem csupán a zenei szabadságot jelenti, és nem valamiféle modernizmust, hanem annak az álarc nélküli, hiteles kifejezését, amit most érzek, látok és hallok. Ezen a felvételen, például, speciálisan elhangoltam a hegedűt. Mondhatnánk, hogy "ilyen még nem volt", de nem ezzel a céllal tettem. Nem annak kell kitűnnie, hogy milyen nehéz az utánzása, hanem hogy ezáltal mennyivel szebbé és érdekesebbé válik a hangzás.

Kathy Horváth Lajos


Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a dzsesszel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól.
Az ötvenes-hatvanas években a magyarországi dzsessz elsődleges terepe a szórakoztató- és vendéglátóipar volt, ebben a körben játszottak legkiválóbb muzsikusaink, többek között a gitáros Kovács Andor. Szakcsi az ő együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott – így szerepelt az Anthology ’67 című válogatáson. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, 1970-ben Pege Aladár kvartettjével pedig a Montreux-i Dzsesszfesztivál II. díját nyerte el, s ezzel megnyíltak előtte a nemzetközi dzsessz-színtér kapui is.

Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. A külföldi dzsessz-zenészekkel való együttműködéséből az ütős George Jindával közös lemezek tűnnek ki – a George Jinda és Chieli Minucci alkotta Special EFX szólistájaként Szakcsi tizenegy korongon szerepelt szerzőként, illetve előadóként –, a nyolcvanas évek derekán ezeknek köszönhetően köthetett szerződést az amerikai GRP kiadóval (Sachi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994). Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait, aki napjainkig a műfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Carmen Jones, Frank Zappa, Art Farmer, Mark Ledford, Dave Weckl, Omar Hakim, Terri Lyne Carrington, Marvin “Smitty” Smith, Jay Leonhart, Gerald Veasley, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez vagy Mike Richmond.

A hazai dzsessztörténetben – előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel – Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós dzsessz térnyerésében. Ugyancsak a hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszzongora szakán, ahol Keith Jarrett, Chick Corea és Herbie Hancock példája alapján a klasszikus zene és a dzsessz összefonására is hangsúlyt fektetett. Ennek keretében kezdte újra tanulmányozni Bachtól kezdve Bartók, Sztravinszkij, Schönberg és Webern műveit.

Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott. Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. Bestia címmel 1989-ben rock-operát írt a Rock Színház felkérésére Báthory Erzsébet életéről, Amerika felfedezésének ötszázadik évében pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.

Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla munkásságát, kitűnhetett, hogy – példaképe, Leonard Bernstein „útmutatása” szerint – egyaránt otthonosan mozog valamennyi zenei műfajban. Az operaénekes Horváth Ádámmal és a népdalénekes Écsi Gyöngyivel magyar népdalfeldolgo-zásokat (Virágom, Virágom, 1988), Vukán György zongoraművésszel négykezeseket (Conversation for two pianos & orchestra, 1998; Das Duell I-II-III. – Vukán-Szakcsi in Gottingen, 1998; Conversation Plus 1999, Fourehand, 2000) jelentetett meg, s miközben sorra napvilágot láttak további dzsesszfelvételei (Kőszegi Imrével és Jackie Orszáczkyval: Journey in Time, 1998; Bob Mintzerrel és Peter Bersteinnel: On the way back home, 2001), az utóbbi tíz évben egyre mélyebbre merült Kurtág György kompozícióiban; Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez szerzeményeinek behatóbb megismerése pedig jelenleg foglalkoztatja.

Az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremteni – alighanem ebben rejlik Szakcsi elhivatottsága, és ennek jegyében került most sor Kathy Horváth Lajossal évtizedek óta tartó improvizációinak első felvételére.


Kathy Horváth Lajos híres zenész családban született; édesapja, id. Kathy Horváth Lajos és nagybátyja, Horváth Sándor a negyvenes-ötvenes évek legnépszerűbb dzsesszgitárosai közül valók. A kis Kathy Horváth ötéves korában kezdett hegedülni, de hamarosan rákapott az otthonában hallott többi hangszerre is: a zongorára, a gitárra, a hárfára és a cimbalomra. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az egyiken jobban játsszon, mint a másikon, s ehhez az édesapjával és cimbalmos bátyjával vívott „hangszerpárbajok” csak fokozták az ösztönzést.

Az OSZK Zenei Stúdiójában folytatta tanulmányait. Csajkovszkij, Brahms és Paganini hegedűművei mellett a dzsesszből, a cigányzenéből és abból a fajta vendéglátóipari muzsikálásból merített ihletet, amelyre a műfajok összegzése volt jellemző. Így került kapcsolatba Cziffra György zongoraművésszel, aki – például id. Kathy Horváth Lajossal – maga is hosszú éveken át játszott az Arizona lokálban.

A kortárs – fúziós és free – dzsessz előadójaként a hetvenes évek kezdetén, többek között a zongorista Szakcsi Lakatos Béla és Szabados György, a gitáros Babos Gyula, a dobos Jávori Vilmos és Kőszegi Imre, valamint a szaxofonos Ráduly Mihály társaságában vált ismertté, a Rákfogó, a Ráduly, a Szakcsi és a Szabados együttesekben. A nemzetközi free dzsessz színtéren is kimagasló Szabados György Az esküvő (Hungaroton, 1974) című műve volt az első lemezfelvétel, amely rögzítette Kathy Horváth Lajos egyéni játékát, s amely a kortárs zene és az avantgárd dzsessz összefonódásának kiemelkedő produktuma azóta is.
Ezektől az évektől mindmáig Bartók, Boulez, Schönberg, Ligeti, Kurtág, Lutoslavski, Penderecki, Sztravinszkij, Eötvös művei jelentik Kathy Horváth számára az inspirációt.

1976-ban a Cziffra György Alapítvány ösztöndíjasaként a Párizs melletti San Lise-be került. Előbb Ivry Gitlis növendéke lett, akinek a hegedűjátéka mindmáig meghatározó élmény számára, majd miután Cziffra György bemutatta Yehudi Menuhinnak, a mester tanítványának, 1985-ben pedig tanársegédjének választotta. 1983-ban Kathy Horváth a Menuhin rendezte Bartók Emlékverseny I. díját nyerte meg. Párizsi évei alatt – az ott élő – klarinétos-szakszofonos Seffer Józseffel (Yochk’o Seffer) készített felvételeket, melyek közül a Chromophonie 1. és a Chromophonie 2. komoly visszhangot váltott ki.

Magyarországra a rendszerváltozás évében, 1990-ben tért vissza. Azóta a Filharmónia szólistájaként koncertezik, és emellett 1996-ban megpályázta és elnyerte a – cigány kulturális központként, illetve az első cigány színházként működő – Napház igazgatói tisztségét. Zeneszerzői és előadóművészi munkássága elismeréseképpen 2001-ben a Közársasági Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetéssel jutalmazták; és ugyanebben az évben jelent meg a bőgős Lőrinszky Attilával közös Vázlatok című albuma.

Közel tíz éve már, hogy hegedűinek és brácsáinak különleges elhangolásával Kathy teljesen egyedülálló előadásmódot és hangzásvilágot alakított ki. Ez a játék – a szimpla és páros fogások alkalmazása az elhangolt hangszereken – kiemelkedő improvizációs készséget, nagyfokú koncentrációt és rendkívüli hangszerismeretet igényel. Az In one breath felvételén négy elhangolt és egy normál hangolású hegedűt, valamint egy elhangolt brácsát használt, gyűjteményének Guarneri, Landolphi, Panormo, Gagliano és Nemessányi mesterek által készített darabjaiból.