Szerző/Előadó:Trio Yengibarjan
 Cím:Tango Passion
(P) 2001 
"A tangó szomorú, drámai, de nem pesszimista"

Astor Piazzolla


A lemezen kilenc darabot játszik a Yengibarjan Trió: öt saját szerzeményt, három Piazzollát és egy örmény népdalfeldolgozást. Hogy melyik melyik, nem biztos, hogy kitűnik a hallgatónak, de ez éppen így van jól.

Marton László Távolodó


01. Catango
4:14
02. Fracanapa
5:45
03. Round dance
10:19
04. Tango Passion
6:10
05. Via Tango
5:51
06. Virginie
4:19
07. Veri Veri (Örmény népzene)
8:05
08. Tristango
6:46
09. Libertango
7:36

Összidő: 59:13
Előadók
David Yengibarjan - harmonika
Juhász Gábor - gitár
Barcza Horváth József - bőgő
Produkciós adatok:
Szerzők:
Astor Piazzolla (2,8,9)
David Yengibarjan (1,3,4,5,6)
Felvétel: Phoenix Stúdió, Diósd
Zenei rendező: Tóth Ibolya
Hangmérnök: Jánossy Béla
Vágó: Falvay Mária
Borítófotó: Szilágyi Lenke
Design: ArtHiTech

Producer: Gőz László



Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu


Coda Korea (korean)
Gramofon (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!A híd alatt

A kortárszene és a jazz mellett, úgy tűnik, a tangóban is gyökeret eresztett a Budapest Music Center. Annak is a kevésbé táncos fajtájában; abban tehát, amelyről Piazzollával azt mondhatjuk: nem a lábnak, hanem a fülnek szól. Persze Piazzolla és az ő "új tangó"-ja amúgy sem lenne megkerülhető, hiszen inspirálója volt Másik János rock'n'rollba ágyazott tangójának (a másik, BMC 005) éppúgy, mint a salzburgi Okoun Ensemble Piazzolla-feldolgozásainak (Oblivion, BMC 045), illetőleg most a Magyarországon állomásozó David Yengibarjan bemutatkozó albumának. "Amikor először hallottam - így David -, ledöbbentem és libabőrös lettem, mintha egy filmet látnék, vagy Dante Isteni színjátékát olvasnám. Messze túl azon, hogy ezt az élményt megfogalmazhatnám." Piazzollához visszatérünk még, de előbb nézzük csak, mit kell tudnunk Yengibarjanról?

Mindenekelőtt talán azt, hogy tizenhét évesen döntötte el: odébbáll Jerevánból. "Egy hangszerboltban megismerkedtem egy jazz-zongoristával, együtt határoztuk el, hogy Németországban fogunk dolgozni. De annyira féltettek a szüleim, hogy végül is maradtam; ám a vágy továbbra is arra ösztökélt, hogy megtanuljak harmónikán jazzt játszani. Gyerekkoromban sokat hallgattam Duke Ellingtont, Louis Armstrongot, Oscar Petersont, Paco de Luciát, és nagyon izgatott ez a műfaj, de Jerevánban csak klasszikus zenét és népzenét lehetett tanulni. Aztán két év múlva azt mondták a szüleim, ha mindenáron el akarok menni, akkor a bátyámhoz menjek, aki akkor már Budapesten lakott. Így kerültem ide 1995. július 16-án.

Abban a nagy, poros szobrászműteremben húzta meg magát, ahol a bátyja dekkolt. Kottákat kerített, eljárt a pomázi jazztanszakra és a budapesti Zeneakadémiára. Főképp jazz-zenészekkel került kapcsolatba, akkoriban még szó sem volt tangóról.

Ahhoz el kellett telnie két-három évnek és találkoznia kellett (a színházas) Halász Péterrel. Halász mutatott neki Piazzollát először, neki köszönhető, hogy mint David mondta, "kinyílt egy új kapu". A következő lökést a trombitás Balogh Maritól kapta, akit Halász születésnapján ismert meg abban a salátabárban, ahol heti egy-két alkalommal egy ezresért muzsikált. Mari felajánlotta, hogy játsszanak együtt, majd ahol próbáltak, feltett egy Piazzollát. "Azóta keresem azokat a dallamokat" - fűzte hozzá David.
- A szomorúsága fogott meg?
- Az a fajta szomorúság, amiben azért van remény. Együtt a féltékenység, a mámorosság, a harag. Ebben a zenében nagy súlyt kap a szerelem, és ebből sok ihletet merítek.
- Már az együttlét öröméből, vagy inkább az elvesztéstől való félelemből: a féltékenységből, a magányból?
- Mindkettőnek megvan a maga szerepe, de ezután remélhetőleg nem annyira a szomorúság és a magány fog hatni rám. Most szerelmes vagyok, és ebből sok új dallam született.
- Miből tudsz még meríteni? Honvágy…?
- Gyakran és váratlanul. Akkor jön és akkor megy, amikor ő akar. De amikor zenélek, csillapítani tudom magam.
- Milyen gyakran mész haza?
- Amióta eljöttem, nem voltam otthon.
- Nem mehetsz, vagy nem akarsz.
- Mehetek is, akarok is, lassan eljön az ideje. De most sok munka van, a lemez és a koncertszervezés mellett a Színház és Filmművészeti Főiskolán játszom. Lukáts Andor a rendezője Molnár Ferenc Liliomjának, s ehhez én írtam a zenét.
- Mennyire érzed itt gyökértelennek magad?
- A gyerekkori barátaim távol vannak. De találtam sok olyan zenészt, akivel jó emberi kapcsolatba kerültem. És ha arra gondolok, hogy mit sikerült eddig elérnem, az vígaszt nyújt, amikor gyökértelennek érzem magam.
- Mit sikerült elérned?
- Közelebb kerültem a jazzhez, megtanultam a sztenderdjeit, van egy zenekarom, vannak szerzeményeim, vannak terveim, nemsokára megjelenik az első lemezem. Háromszor felléptem az Operaházban, Snétberger Ferenccel a Zeneakadémián játszottam, különböző fesztiválokra hívtak. Egy örmény író azt mondta, egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék munka. Ehhez tartom magam. A művészet épp olyan, mint egy nő akinek az életed végéig kell udvarolni. Ha egyetlen napot kihagyok a gyakorlásból, menekül tőlem a zene. Hát így.

2001 márciusában, egy belvárosi kocsmában, a Yengibarjan Trió fellépése előtt váltottuk e szavakat. Egy ilyen kocsma, ahol ki tudja, miért, alkoholt fogyasztanak és közben kedélyesen nevetgélnek a népek, nem a legszerencsésebb környezete Davidék intimitásának, csak hát egy-egy színházi, filmes vagy hangversenytermi felkérés közben egy új zenekar aligha engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen. Nem beszélve arról, hogy a tangó Argentínában is a bordélyházakból, mulatókból nőtte ki magát. Már Piazzolláig.


Kezdetben, úgy a múlt század végétől a húszas évekig a tangó az Olaszországból és Spanyolországból bevándoroltak plebejus tánczenéjének számított, ebbeb élhették ki a munkások a nyomorúságukat, az emigránsok a honvágyukat, ez az érzéki muzsika elhitette velük, hogy ellenálhatatlanabbak, keményebbek, férfiasabbak, mint valójában. Aztán miután bezárták a kupikat, a tangó a kávéházakba, kabarékba, színházakba vándorolt, s már nem annyira a munkásokhoz, mint inkább a középosztályhoz szólt. Működött még tánczeneként is, de a figyelem inkább a dalok szövegére és énekesére irányult - ez volt a tangó aranykora, melyben tucatnyi karizmatikus előadó emelkedett fel, közöttük Carlos Gardéllel. Gardél, szegény, filmsztárként is a mennybe ment, mielőtt 1935-ben lezuhant egy repülőgéppel, nem sokkal azután, hogy felkérte az akkor tizenhárom éves Astor Piazzollát, közreműködjön El dia que me quieras című filmjének zenéjében.

Piazzolla Mar del Platában született 1921-ben, de Bronxban töltötte a gyermekkorát. 1937-ben tért haza, majd Buenos Airesbe költözött, ahol Aníbal Tróilo tangózenekarának második bandoneónosa lett. 1940-ben a Buenos Airesben turnézó Arthur Rubinsteinnek megmutatta egy darabját, aki ezután összehozta Alberto Ginastrerával. Piazzolla hat évet töltött Ginastera tanítványaként, beavatást nyert a kortárs zeneszerzők műveibe, szimfóniák, conceretok, szonáták és kamarazenék tucatjait komponálta - csak éppen a tangótól távolodott el. Annyira, hogy amikor 1954-ben egy párizsi ösztöndíjjal Nadia Boulanger zeneszerző növendéke lett, kezdetben kimondottan szégyellte megvallani, hogy valaha bandoneónon kabarékban tangót játszott.

Piazzolla nem kevesebbet köszönhetett Nadia ösztönzésének, mint hogy "megfeledkezve" Stravinskyról, Bartókról és Ravelról újra Piazzollára: a tangószerzőre talált. Azzal pedig, hogy 1960-ban Buenos Airesben megalapította a Quinteto Nuevo Tangót, az "új tangó" is megszületett. Véget ért ezzel az aranykorszak, s az új tangó üzenetében nem volt köszönet. Ez nem feledtette, hanem kiélezte a fájdalmakat.

Az 1976-tól 1982-ig uralkodó katonai junta elől ugyan Piazzolla Párizsba menekült, de végül Buenos Aires is "megadta magát": 1985-ben, amikor már világszerte a legismertebb szerzők-előadók közé tartozott, a város díszpolgárának választották. Több mint negyven albumot készített 1992-ben bekövetkező haláláig, együttműködve Jorge Louis Borgessel, Jeanne Moreau-val, Gary Mulligannel, a Kronos Quartettel, és nyomot hagyva számos zenei műfajon. Ő maga a Tango: Zero Hour című lemezét tartotta a legjobbjának, az abszolút vég és az abszolút kezdet közös pillanatát idézve meg, de a La Muerte del Ángel, a Luna, a The Vienna Concert, a Concerto Para Bandoneon/Tres Tangos és a (Kronos Quartettel közös) Five Tango Sensations éppily kegyetlen muzsika.


Piazzolla hangszerével, a bandoneónnal egyszer Yengibarjan is próbálkozott, de hamar elállt tőle, annyira más a két hangszer felépítése. S bár eredetileg egy bandoneónost képzelt el Snétberger Ferenc is a Holstein Lovers című film zenéjéhez, amikor meghallotta David harmónikáját, nem keresett tovább.

Ennek felvétele során ismerte meg a bőgős Barcza Horváth Józsefet, majd kérte fel: játsszon zenekarában. A gitáros Juhász Gábort már Barcza hívta. "De nem arra törekedtem, hogy kísérjen a bőgő és a gitár, hanem hogy ötvöződjön a három hangszer hangja."
- Eleve ebben a három hangszerben gondolkodtál?
- Nem. Előbb úgy képzeltem, hogy szaxofon, ütőhangszer és harmonika legyen benne.
- S most ez a végleges hangnak, vagy egy állomásnak tűnik inkább?
- Továbbra is velük szeretnék játszani, viszont szóba jöhet még egy zongorista, vagy egy hegedűs. De ez egy állomás.

Ezen az állomáson kilenc darabot játszik a Yengibarjan Trió: öt saját szerzeményt, három Piazzollát és egy örmény népdalfeldolgozást. Hogy melyik melyik, nem biztos, hogy kitűnik a hallgatónak, de ez éppen így van jól. Azonos hőfokon, azonos érzékenységgel nyílik meg a "tangó szenvedélye", amely David szavaival úgy fest, "akár a női kiabálás, vagy mint amikor összetörik egy pohár, vagy átgyalogolsz egyedül egy híd alatt". S amelynek úgy a tangó, mint David számára , Piazzolla volt a forrása.

Marton László Távolodó


David Yengibarjan (1976, Jereván), jóllehet csak 1995 óta él Magyarországon, az egyik legismertebb-legkeresettebb harmonikás; számos színházi és filmes produkció (például Bertolt Brecht: A városok sűrűjében, Lukáts Andor: Portugál, Joye Sergent: Bűn és bűnhődés) zenéjének előadója, illetve szerzője (például Molnár Ferenc: Liliom, Szőke András: Három, Farkas György: Vérvonal, Fésős András: Street Heart Beat). Magyarországi ismertsége külföldi felkérésekkel és meghívásokkal párosul, fellép Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Bécsben, Edinburgh-ben. Saját zenekarát, a Yengibarjan Triót 1999-ben alakítja meg – miután Snétberger Ferenccel és Barcza Horváth Józseffel a tangó-témájú Holstein Lovers filmzenéjét játssza –, arra törekedve, hogy ötvözze az argentín tangó, az azt megújító Astor Piazzolla és a különféle népzenék világát.

Barcza Horváth József (1974, Budapest) a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében tanul. A krakkói „Jazz Juniors” versenyen 1995-ben a „legjobb nagybőgős” díjat kapja, 1997-ben a debreceni Nemzetközi Nagybőgőverseny második helyezettje. 1995-1997 között a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar tagja, majd egy évig a Budapesti Fesztiválzenekarral dolgozik. Középiskolás évei óta résztvevője a magyar jazzéletnek, olyan neves művészek koncertjein vagy lemezein közreműködik, mint Kirk Lightsey, Benny Bailey, Tony Lakatos, Rick Margitza, Téli Márta, Gadó Gábor és az Off Course zenekar.

Juhász Gábor (1968, Budapest) négyéves korától játszik tamburán, mandolinon, majd gitáron. A jazz és a gitározás iránti lelkesedése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára vezeti, ahol Babos Gyulának lesz a tanítványa. Binder Károllyal, a főiskola zongoratanárával együtt hozzák létre a – népzenék előtt is nyitott – Pangea együttest, ebből alakul ki a mai napig is működő Tin-Tin Quartet, melyben jelenleg Szőke Szabolcs, Monori András és Nyusztay Iván a társa. Lantos Zoltán Mirrorworld Quartetjében – Dresch Mihály és Horváth Kornél társaságában – az indiai zene keltette érdeklődése mélyül el, míg jazzt az Off Course és a Bosambo együttesekben, Balázs Elemér kvintettjében és Téli Márta zenekarában ad elő.